A mostaninál nagyobb is volt már az emberi agy térfogata

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Újszerű, egyesített magyarázatot adott az emberi agy szuperképességeinek kifejlődésére egy izraeli tanulmány. A Tel-avivi Egyetem Jacob M. Alkov régészeti intézetének munkatársai – Miki Ben-Dor paleoantropológus és Ran Barkai professzor – az emberi faj fiziológiai, viselkedéstani és kulturális evolúciójára kerestek magyarázatot, a Homininák (emberelődök) kétmillió évvel ezelőtti korszakától egészen a mezőgazdasági forradalom mintegy tízezer évvel időszámításunk előtti koráig.

A Quaternary Journal folyóiratban közölt tanulmány szerint az emberek a nagy állatok vadászaiként kezdtek gyors fejlődésbe, ami idővel az állatok kihalásához vezetett. Ahogy a kicsi és gyors prédák elejtéséhez is alkalmazkodtak, kognitív képességeik javulni kezdtek, aminek legfőbb kézzelfogható bizonyitéka az emberi agy 650 cm3-ről 1500 cm3-re való növekedése. Az emberi őstörténetnek ez iádig nem volt ehhez hasonló egyesített megfejtése.

Az elmúlt években számos bizonyíték gyűlt össze arról, hogy a nagy méretű állatok kihalásában fontos szerepet játszott az ember, akinek ennek következtében meg kellett tanulnia a kisebb állatok elejtését – elsőként Afrikában, később pedig a világ többi részén is. 

Cél az energiatakarékos működés

Afrikában 2,6 millió évvel ezelőtt, a Homo habilis korszakában a szárazföldi állatok átlagos testtömege csaknem fél tonna volt. Mire a földművelés küszöbéhez értünk a fejlődésben, ez a tömeg több mint 90 százalékkal csökkent, néhány tíz kilogrammra.

Megafauna a pleisztocénbenFotó: Wikimedia Commons

Az izraeli kutatók szerint a kisebb prédák elejtéséhez az emberelődöknek ravasszá és vakmerővé kellett válniuk, ehhez pedig nagyobb térfogatú agyra volt szükségük. Ez az evolúciós folyamat vezetett utóbb a beszéd megjelenéséhez is, mivel a vadászoknak információt kellett cserélniük a zsákmány hollétéről. Az új elmélet szerint mindez egyetlen célt szolgált: a test energiatakarékos működtetését.

A korai ember evolúciójának nagy részében a faj olyan csúcsragadozó volt, amely nagyvadak elejtésére szakosodott. Az óriási állatok tették ki a vadászattal megszerezhető állati biomassza túlnyomó részét, és nagy zsírtartalmú, tehát energiadúsabb táplálékkal látták el az emberelődöket, mint a kisvadak.

Homo erectus nő fejének modellje a Smithsonian MúzeumbanFotó: Flickr / Tim Evanson

A múltban hat különböző elefántfaj élt Afrikában, és ezek az emberi prédának számító növényevők biomasszájának felét tették ki. Egy korábbi, Kelet-Afrikából származó bizonyíték már utalt rá, hogy a térségben csak az után jelent meg a Homo sapiens, miután az elefántfajok száma drasztikusan visszaesett. A Tel-avivi Egyetem kutatói a különféle kelet-afrikai, dél-európai és izraeli emberfajokhoz társítható régészeti kultúrákból származó állati maradványok méret-összehasonlításából most azt a következetést vonták le, hogy 

a kétszáz kilogrammnál nagyobb tömegű állatok előfordulása minden esetben jelentősen csökkent, és ez az emberi agy térfogatának növekedésével párosult.

Mint Ben-Dor kifejtette, az agytérfogat növekedése azzal függ össze, hogy az emberelődöknek egyszerűen okosabb vadásszá kellett válniuk. Egy elefánt helyett például tizenkét gazellát kellett elejteniük, a hasonló kihívások pedig hosszú távú evolúciós nyomás alá helyezték az emberi agy funkcióit. Az embernek több energiát kellett elégetnie az ehhez szükséges gyors mozgás és intenzívebb gondolkodás érdekében. A kisebb prédák a ragadozóknak való folyamatos kitettségben éltek, ezért sikeres stratégiáik voltak a menekülésre és az elrejtőzésre – nem csoda, hogy a korai ember fiziológiájának a hosszú üldözéshez kellett idomulnia, miközben kifinomultabb eszközökre is szüksége lett az eredményes vadászathoz. A fürgébb vad hajtásához gyorsabb döntéshozatal kellett, ami fokozott kognitív aktivitást igényelt: a Homininák idővel a prédák viselkedéséről szerzett korábbi ismeretekre alapozhatták a vadászat módszerét, és ehhez már nagyobb memóriakapacitás szükségeltetett.

A gazdálkodás és az agy zsugorodása

Ben-Dor szerint az emberelődök rendkívül sikeresen adaptálódtak: ahogy a prédaállatok mérete tovább csökkent, feltalálták az íjat és a nyilat, és háziasították a kutyát, ezáltal a kis és közepes állatok még hatékonyabb vadászaivá válhattak. A kőkorszak vége felé, amikor az állatok mérete még tovább csökkent, az embereknek már több energiát kellett fektetniük a vadászatba, mint amennyit a húsból visszanyertek, és csodák csodájára ez volt az az időszak, amikor a földművelés megjelent, további állatfajok háziasítását hozva magával. Amint az emberek letelepedtek, és földművelő életmódba kezdtek, az agytérfogatuk a jelenlegi 1300-1400 köbcentiméterre csökkent. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a háziállatok és -növények nevelgetéséhez már nem volt szükség olyan fergeteges kognitív képességek mozgósítására.

Mint Barkai felhívta a figyelmet, a csimpánz agymérete hétmillió éve stabil, az emberé azonban háromszorosára nőtt, és maximális méretét 300 ezer évvel ezelőtt érte el. „Az evolúciós nyomás a nyelv használatára, a tűzgyújtás, valamint az íjhoz és nyílhoz hasonló kifinomult szerszámok feltalálásra sarkallta a korai embereket, illetve arra, hogy kezük és válluk a dobáshoz, hajításhoz, egész testük pedig a hosszú üldözéshez alkalmazkodjon. Emiatt találták fel a kőszerszámokat, háziasították a kutyákat, míg végül magát a vadászatot is háziasították, és állattartássá fejlesztették.”

A professzor szerint fontos megérteni, hogy az emberek maguk irányították a sorsukat. „Azáltal, hogy a nagyobb állatokra vadásztak, kihalásokat okoztak. Akár a Homo erectus, akár a Homo sapiens jelent meg valahol, előbb vagy utóbb eltűntek a színről a nagyobb állatok. A nagyobb állatoktól való függésnek is megvolt a maga ára, hiszen az emberelődök a saját megélhetésüket tették tönkre. De míg más fajok, például a neandervölgyi unokatestvéreink kihaltak, a Homo sapiens úgy döntött, hogy újra megpróbálja, és ezúttal az állattartásra és földművelésre támaszkodik.”

 Kapcsolódó cikkek a Qubiten: