Újra divatba jött a kollázs, az újrahasznosítás művészete
Az 1995-ös Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medvét nyert, a Ruben Brandt, a gyűjtővel pedig számos nemzetközi fesztiváldíjat begyűjtő Milorad Krstić kollázsai is megtekinthetők lesznek a Nézd meg jobban! címmel július 9-én nyíló kiállításon.
A Balaton-felvidéki Sáska egykori községi könyvtárából butikgalériát kreáló Collage ROOOM kollázskiállításán a közönség nem mellesleg a 2019-ben a Qubit év emberének választott, különutasságáról és provokatív műveiről ismerhető vajdasági alkotó, Sinkovics Ede kompozícióra is rácsodálkozhat.
„A kollázs az egyik legdemokratikusabb alkotási forma, mert a klasszikus képzőművészeti műfajokkal ellentétben nem kíván technikai tudást – éppen ez sodorta a művészeti élet perifériájára” – vallja a kiállítást rendező, galériaalapító Baracsi Katalin és Kovács Andrea. Szerintük ugyanakkor aki képes elmélyülni a sokak által lenézett és legfeljebb vázlatkészítésre alkalmasnak gondolt műfaj részleteibe, az csodákra lel.
A marginális műfaj nagykorúvá válása
Hogy a kollázs jóval több, mint képes magazinokból kivágott képek és szövegtöredékek véletlenszerű újrarendezése, vagy mindenféle kivágatok felragasztása egy papírlapra, arra nem csupán Sinkovics Ede alábbi, a környezetvédelmi célzatú reciklálást újragondoló művei a példák.
A haladó szellemű művészettörténeti szakmunkák szerint a sok száz éve művelt kollázs a reneszánsz óta számít másodrendű műfajnak, az olaj-vászon festészet vagy a márványt csipkefinomságúra faragó szobrászat mögött csak sokadik lehetett a fine art rangsorban, amely mindennél többre értékeli a magas szintű technológiai jártasságot és kézműves tehetséget. A kubisták, futuristák, dadaisták, konstruktivisták, szürrealisták 20. századi megjelenése aztán, mint az esztétikától az alkotói attitűdig szinte mindent, ezt a hagyományos besorolást is a feje tetejére állította.
Bár sziluettművészet néven több profi alkotó és műkedvelő is próbálkozott a máshonnan összeszedett részekből mozaikszerűen újat kreáló, kivágós-ragasztós módszerrel, 1912-ben Pablo Picasso Csendélet egy fonott székkel és Georges Braque Gyümölcsöstál, pohár és üveg című kollázsai nagykorúsították a műfajt a képzőművészetben.
A katalógusokból és enciklopédiákból kiollózott részletekből komponált kollázsokat a leginkább szürrealistaként számon tartott Max Ernst hozta divatba, amikor az ilyen műveinek 1921-ben önálló kiállítást is szentelt. Róla járja egyébként az az anekdota, amely szerint arra kérte a dadaizmust megalapító barátját, Tristan Tzarát, hogy amennyiben bármilyen divatlap, illusztrált nyomat vagy ilyenféle képes holmi kerül a keze ügyébe, azt tartsa meg és adja neki. Nem mellesleg Tzara volt az, aki az újságokból, könyvekből random kivágott szavakból összeállítandó versek írására buzdította izmusának követőit.
A magyarok közül mások mellett Kassák Lajos vagy Bálint Endre művészetében is jelentős szerepet betöltő kollázs ugyanakkor az a műfaj, amelyet nehéz, ha nem lehetetlen pontosan definiálni, olyan sokféle anyagot és technikát használ. A szó eredete ugyan a francia coller, magyarul ragasztani ige, de korántsem általános, hogy ragasztót kellene használni – a varrás vagy a szögelés éppúgy bevett módszere a különféle helyekről beszerzett alkotóelemek újraértelmező összeillesztésének.
Múzeum az erdő szélén
A sáskai Collage ROOOM-ban július 9-től látható művek egyértelműen folytatói annak a kollázshagyománynak, amelybe az izmusok után többek közt a pop-art-alapító angol Richard Hamilton lehelt új életet az 1950-es évek második felében, hogy aztán a Monty Python Repülő Cirkusza és Terry Gilliam animált kollázsai lehessenek az elkövetkező generációk vizuális szocializációjának alapjai. És akkor még szót sem ejtettünk Sir Peter Blake-ről, aki a Beatles 1967-es Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumának borítóját kollázsolta.
A legújabb magyar vonatkozású nemzetközi aktualitás, hogy pár napja a legrangosabb európai dokumentumfilm-fesztiválok által alapított Doc Alliance díjra jelölték Lichter Péter Barokk Femina című kísérleti filmjét, amely Nemes Z. Márió 2019-ben megjelent verseskötetének dadaista adaptációja.
A Collage ROOOM butikgaléria és a nyitó tárlat ötletét – a nemzetközi popkultúrában és a magas művészetben egyaránt tapasztalható műfaji reneszánsz mellett – egy norvég erdőszélen álló, apró, de 24 órában nyitva tartó skandináv kollázsmúzem adta. A 2016-ban megnyílt, önkéntesek segítségével felújított faházikó az elmúlt években a világ minden tájáról fogadott alkotásokat, és több ezer látogatója volt. „Szeretnénk, ha a műfajt és a technikát minél többen megszeretnék itthon is, ha minél többen lennénk olyanok, mint mi, akik egy-egy elvesző, haszontalannak látszó tárgyban vagy képrészletben meglátják az újragondolás, az újraértelmezés, az új kontextusba helyezés lehetőségét” – fogalmaznak az alapítók.
A fentieken túl íme egy ízelítő a kiállítás anyagából:
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
