Kikutatták, miért váltanak az emberek egyik politikai pártról a másikra

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Brit politológusok vizsgálták meg, valóban olyan nagy-e az átjárás a politikai pártok között, és ha igen, mik lehetnek ennek okai. Elvégre ha valaki elég elkötelezett ahhoz, hogy belépjen egy politikai pártba, az ember azt hinné, hogy kellőképp immunis egy másik politikai tömörülés jelszavaira. 

Mégis – különösen az elmúlt években a Brexit-korszakbeli Egyesült Királyságban – eléggé gyakorinak tűnik, hogy valaki pártot vált. Sőt gyakran az „entryism” gyanúja is felmerül – ezzel a szóval jelölik, amikor tömegesen lépnek be egy pártba egy másik politikai csoport tagjai azzal a céllal, hogy megváltoztassák a politikai irányvonalát és céljait.

Ezt a mechanizmust sejtik sokan amögött, hogy a konzervatívok ma még keményebben hajtják a Brexitet, mint korábban, illetve a Brit Munkáspártot vezető Jeremy Corbyn 2015-ös felemelkedését is sokan kötik ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a párttagság – Corbyn ellenfelei szerint olyan új tagok miatt, akik korábban szélsőbal tömörülésekhez tartoztak.

Paul Webb, a Sussexi Egyetem és Tim Bale, a londoni Queen Mary Egyetem politológus egyetemi tanárai ezt is vizsgálták 2021-es kutatásukban, amelynek eredményeiről a Conversationben számoltak be.

Kevés Brexit-párti ült be a Konzervatív Pártba

A kutatók brit politikai pártok csaknem hétezer tagját kérdezték ki a 2019-es általános választásokat követő két héten belül. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a mintájuk feltűnően nagy hányada, 23 százaléka volt saját bevallása szerint korábban más párt tagja. Mivel a mintába a 2019-ben alakult Brexit Pártot támogató párttagokat is belevették, voltak, akik a kérdőív kitöltésének idején is más pártba tartoztak hivatalosan, mint amit valójában támogattak.

A pártot váltó konzervatív párttagok mintegy 29 százaléka korábban a UKIP (vagyis az euroszkeptikus Függetlenségi Párt) tagjai volt, de gyakorlatilag ugyanekkora hányaduk ült át a Konzervatív Pártba a Munkáspártból. Az összes konzervatív párti tag százalékában vizsgálva 3 százalék korábban a UKIP-ben politizált, 4 százalék volt régebben a Munkáspárt tagja, 4,5 százalékuk pedig a Brexit Pártot támogatta.

Tehát 2019-ben legfeljebb a konzervatívok 7,5 százalékának volt múltja a UKIP-ban, illetve jelene a Brexit pártban – de a szám biztosan kisebb, hiszen a két tábor között nagyon is valószínűek az átfedések. Mindez azt mutatja, hogy valójában nem özönlöttek a konzervatívok közé új párttagok, hogy belülről bomlasszák a pártot.

Ez nem azt jelenti, hogy a párttaggá váló jobboldaliaknak nem volt jelentős hatásuk a kormányzó párt irányvonalára, és azt sem lehet tagadni, hogy a Konzervatív Párt tagjai az elmúlt években növekvő mértékben kezdték támogatni a Brexit keményebb változatait. Ám a kutatásból úgy tűnik, hogy ez a UKIP-hoz és a Brexit Párthoz hivatalosan nem kapcsolódó párttagok változó véleményének köszönhető.

A Munkáspárt és a kis pártok

A más pártokból érkező munkáspártiak kétharmada 2015 (tehát Corbyn elnökké választása) után csatlakozott, és nagy többségük a zöldektől vagy a liberális demokratáktól ült át, bár többen jelölték meg a titokzatos „egyéb pártból” kategóriát, ami halványan utal arra, hogy a szélsőbalról érkeztek.

A vizsgálat szerint a kisebb pártoknál még inkább jellemző a tagok ki-be lépegetése. A zöldpárti képviselők háromötöde korábban a Munkáspárt tagja volt, de a liberális demokraták és a Skót Nemzeti Párt tagságának felét is volt munkáspártiak tették ki.

Az irányváltás okai

A legizgalmasabb kérdés persze hogy miért olyan nagy a fluktuáció a brit pártokban. A szerzők szerint a magyarázat elsősorban az ideológiában és a pártok vezetőiben keresendő. Ha egyszer az emberek úgy érzik, hogy egy párt alapértékei és vezetője az ő nézeteiknek megfelelő, akkor természetes, hogy vonzódnak hozzá. De ugyanígy hajlamosak a kilépésre, ha érzéseik szerint a párt politikai irányvonala és vezetése eltávolodott az ő gondolkodásmódjuktól.

Webb és Bale kutatásai szerint a radikálisok különösen hajlamosak váltogatni a pártokat, és ugyanez áll a Brexit támogatóira – bár ez utóbbi megállapítás elsősorban az elmúlt néhány évre és kifejezetten az Egyesült Királyságra vonatkozik, ahol a Brexit a hagyományos politikai felosztás kettősségén túllépve új típusú megosztottságot hozott.

Az egyszerű többségi egyéni kerületi brit választási rendszer pedig a magyarhoz hasonlóan azt eredményezi, hogy a kis pártok nagyon nehezen jutnak be a parlamentbe, hacsak nincs nagyon nagy és koncentrált támogatottságuk egy-egy régióban (mint a skót és walesi nacionalistáknak vagy a brightoni zöldeknek). Ezt a rendszert tükrözi, hogy mind a Munkáspárt, mind a Konzervatív Párt meglehetősen széles politikai platform, ami számos különböző embertípust hoz össze – így nem is csoda, hogy tagjaik időnként úgy látják, a párt politizálása már szembemegy az ő nézeteikkel.

Különösen gyakran fordulhat ez elő, ha olyan új vezetőt neveznek ki a párt élére, aki eltérő politikát képvisel, mint az elődje (mint például Keir Starmer munkáspárti és Boris Johnson konzervatív pártelnökök), de ettől függetlenül nyilván megpróbál minél több régi tagot megtartani a pártban. 

Egy egészséges demokráciában azonban jobb, ha másik pártba lépnek át azok, akik úgy érzik, hogy az már jobban megfelel az ő elképzeléseiknek – írta cikkében a két brit politológus. Az Egyesült Királyságban ráadásul egy sor új párt alakult, illetve kapott új erőre, tehát alternatívából több van, mint valaha.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: