A jegesmedvék is tudnak eszközöket használni: szikla- és jégtömbökkel zúzzák be a rozmárok koponyáját

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az Északi-sarkvidéken élő inuitok és az arktiszi felfedezők már évszázadokkal ezelőtt feljegyeztek olyan eseteket, amikor a jegesmedvék a mancsaikban tartott szikladarabok és jégtömbök segítségével ejtenek zsákmányt – a beszámolók leginkább a rozmárok koponyájának ilyen úton történő bezúzásáról szóltak.

Az anekdotákra tudományos bizonyíték nincs, de most egy, a sarkvidéki állatvilágot kutató csoport arra jutott, hogy az erről szóló feljegyzések olyan különböző forrásokból és korszakokból származnak, hogy nincs kétség a valóságtartalmuk felől, ráadásul a jegesmedvék fogságban történő eszközhasználatát modern körülmények között is megfigyelték már.

„Mindig is lenyűgözött a tapasztalt inuit vadászok állati megfigyeléseinek pontossága és megbízhatósága, ezért azt gondoltam, hogy ezek a beszámolók valószínűleg nem csak legendák, hanem valódi megfigyeléseken alapulnak, még ha ez a viselkedési forma nagyon ritka is” – mondta a LiveScience-nek a kutatást vezető kanadai jegesmedvekutató, Ian Stirling.

Fotó: FRANCO BANFI/Biosphoto via AFP

Az egyik első ilyen fejegyezés 1780-ból származik, akkor Otto Fabricius dán természettudós, Grönland felfedezője írt könyvében a rozmárok fejét méretes jégtömbökkel ripityára törő jegesmedvékről. Száz évvel később egy inuit beszámolóban szerepelt egy hasonló eset, amikor a megfigyelt jegesmedve „egy nagyobb jégtömeget ragadott meg a mancsaival, hátsó lábaira állt, és a jeget nagy erővel egy félig kifejlett rozmár fejének hajította.”

Ezt a mozzanatot a 19. század közepén élt amerikai felfedező, Charles Francis Hall is megörökítette könyvében, amelyben egy illusztráció is szerepelt az esetről. Az 1865-ben megjelent könyvben részletezett, inuit segédje által megfigyelt jelenetben a jegesmedve egy szikláról hajított egy nagyobb kődarabot a mélybe, ahol egy rozmár fejét találta el.

Fotó: Smithsonian Libraries

A metszet leírása szerint a medve gondosan, elképesztő pontossággal számította ki a távolságot és a szikladarab ívét, hogy úgy találja el zsákmánya fejét, hogy a kő bezúzza a rozmár vastag koponyáját. Hall a beszámolók alapján azt is megjegyezte, hogy amennyiben a rozmár nem pusztul bele azonnal az akcióba, akkor a jegesmedve a megsebzett zsákmány felé siet, megragadja a szikladarabot, és addig üti vele a rozmár fejét, amíg a koponyája be nem törik.

A kutatók azt a 2010-ben feljegyzett esetet is megvizsgálták, amikor egy oszakai zoológiai központ GoGo nevű jegesmedvéje különböző eszközöket használt, hogy elérjen egy távoli húsdarabot. Az állat gondozói 3 méterrel GoGo medencéje fölött helyezték el az élelmet, amit először ugrálással próbált elérni, de amikor rájött, hogy úgy nem fog menni, egy műanyag cső, valamint egy 2 méteres ág segítségével piszkálta meg a húsdarabot, és így hamar sikerült azt magához ragadnia.

Fotó: Tennoji Zoological Gardens

A rendelkezésre álló beszámolók és bizonyítékok alapján a kutatók így arra jutottak, hogy „egy felnőtt jegesmedve képes lehet mentálisan elsajátítani a kövek vagy jégdarabok mint eszközök használatát,” de ilyesmire legfeljebb a legnagyobb zsákmányaik elejtésénél vetemedhetnek. Míg a másik tipikus zsákmányuk, a gyűrűsfókák kifejlett állapotban 75 kilogramosak lehetnek, egy kétéves rozmár akár a 340 kilogramot, a teljesen fejlett egyedek pedig akár a 900 kilót is elérhetik, ráadásul védekezésre használt agyaraikkal és vastag koponyáikkal nehezebb zsákmánynak is bizonyulnak, így a kutatók szerint ha van olyan tevékenység, amikor célravezető eszközöket használni a jegesmedvéknek, akkor az a rozmárvadászat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: