Felvétel készült az első hangutánzó kacsáról

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Amikor a magára valamit is adó tudományos hírszerkesztő beszélő kacsáról szóló címeket lát az interneten, automatikusan átsiklik a nyilvánvaló marhaság felett, és tovább keresi az értelmes tartalmakat. A beszélő kacsa azonban napok óta tartja magát, és közelebbről megnézve az ügyet, ez valóban tudományos hírértékkel bíró esemény: Ausztráliában először dokumentálták, amint egy kacsa hangot utánoz, és a szaklektorok által is láttamozott eredmény megkérdőjelezi a madarak hangképzés-elsajátításának evolúciójáról eddig vallott nézeteket.

A hangutánzás bizonyítékát a meghökkentő külsejű lebernyeges réce (Biziura lobata) egyik fogságban élő, hím példánya, Ripper szolgáltatta a tudománynak. A kutatás szerint azt ismételgeti, hogy „you bloody fool”, azaz ‘te átkozott bolond’ (erről az amatőr hallgató azért nem lehet teljesen meggyőzve). Emellett, mint az alábbi videóból kiderül, ajtócsapkodás hangját is képes volt imitálni.:

A felfedezés azért is szenzációs, mert idáig dokumentáltan csak énekesmadarak, papagájfélék és kolibrik voltak képesek ilyesmire.

A Canberrától délnyugatra fekvő Tidbinbilla rezervátumban élő madár négyéves volt, amikor a felvétel készült. A kutatók úgy gondolják, hogy a „you bloody fool” kifejezést a gondozójától hallhatta, de nem tudni, mennyi idősen volt először kitéve az ismétlődő káromkodásnak. Rippernél egyébként az agresszív párzási viselkedést kísérte a fenti mondat.

Ripper nem az egyedüli

Mindez már több évtizedes történet, Peter Fullagar ausztrál nyugdíjas kutató több mint harminc éve rögzítette Ripper hangját, a felvételek azonban most újra előkerültek, köszönhetően Carel ten Cate-nek a hollandiai Leiden Egyetemről. Amikor először hallott a felfedezésről, tudományos kamunak gondolta az egészet, de a felvételek meggyőzték arról, hogy érdemes foglalkozni a jelenséggel. Igaz, ő úgy gondolja, lehetséges, hogy Ripper nem foolt, hanem food-ot hápog. A récék hangutánzásáról szóló tanulmány hétfőn jelent meg a Philosophical Transactions of the Royal Society B című biológiai folyóiratban.

Fotó: Wikimedia Commons

Ripper nem az egyetlen eset, Fullagarnak később, 2000-ben egy másik kacsa hangutánzását is sikerült rögzítenie a Tidbinbillában, igaz, utóbbi madár nem az ember, hanem más kacsafajok hangját imitálta. Ripper keltetőben bújt ki a tojásból, és kezdettől fogva ember nevelte.

További feljegyzések is léteznek lebernyeges récék hangutánzásáról, ezekről azonban nem készült felvétel. Az egyiket egy brit nemzeti parkban figyelték meg, itt a kacsa köhögött, valamint egy póni horkantását utánozta, a másikat pedig egy másik brit vizes élőhelyi rezervátumban, Gloucestershire-ben, ahol a madár gondozója jellegzetes köhögését és egy forgóajtó nyikorgását reprodukálta.

A lebernyeges récék fejlődésében egyedi, hogy a fiókák jobban rászorulnak az anyai gondoskodásra, ahogy a fajra jellemző udvarlási rítus is szokatlan a kacsák között. A hímek közötti versengésben a megfigyelések szerint fontos szerepet játszhatnak a magas hangok – mondta ten Cate. A gácsérok összejönnek, és ízelítőt adnak  hangadási képességeikből, a tojók pedig ennek alapján is választanak. A holland kutató szerint a felfedezés átírja a madarak hangképzés-elsajátításának evolúciójáról eddig felállított tanokat, mert a lebernyeges récék különös képessége arra utal, hogy ez a készség külön-külön fejlődött ki számos madárcsoportban.

Dominique Potvint, a queenslandi Sunshine Coast-i Egyetem ornitológus-ökológusát meggyőzték a Ripperről szóló hangfelvételek. Szerinte a vokalizációk annyira hasonlítottak az eredetihez, hogy kétségtelenül hangutánzásról van szó. Szerinte a lebernyeges récék esetében számos véletlen tényező válthatta ki a jelenséget, mert amúgy nem túl változatosak a hangjaik. Ilyen lehetett például az ember jelenléte a madár életének kezdetén, mivel a lebernyeges récék közeli kapcsolatban vannak a szüleikkel, és erősen befolyásolja őket a szülők viselkedése.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: