Egy magyar hallgató fényképét is kiemelték a legrangosabb mikrofotós versenyen
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Már 47. éve rendezték meg idén a Nikon Small World versenyt, amelyen a legjobb mikroszkopikus méretű felvételeket díjazzák.
Idén Jason Kirk, a texasi Baylor Orvosi Egyetem kutatójának egyik fotója végzett az első helyen, ami egy virginiai örökzöld tölgyfa levelének belsejét tárja fel, és bemutatja annak legalapvetőbb alkotóelemeit.
A kompozit fotó 200 különböző felvételből áll össze. A láthatóság kedvéért színezett képen fehérrel láthatók a trichomok (a szélsőséges időjárás és a rovarok ellen védő apró kinövések), ciánkékkel az erek és lilával a pórusok, amelyek a gázcserét teszik lehetővé.
Bár a top 20-ba nem válogattak be magyar pályamunkát, a dicséretben részesítettek (honorable mentions) között ott találjuk az ELTE Doktori Iskola biológus hallgatóját, Becz Barnabás Álmost, aki egy csillós állatka mellett elhaladó vízibolhát (ami egy rákfajta) örökített meg.
A verseny harmadik helyén végzett egy másik miniatűr állat, egy tetű belső feltérképezése. Frank Reiser, a New York-i Nassau Community College biológiaprofesszora a Haematopinus suis nevű faj hátsó lábait, karmait és légúti rendszerét világította át.
Balra Tong Zhang és Paul Stoodley (mindketten Ohiói Állami Egyetem) felvétele egy atka fejéről (7. hely); jobbra Jakub Sumbal, a brnói Masaryk Egyetem embriológusának képe a mellrák mesterséges szerven való modellezéséről (12. hely).
Kiemelést kapott Oliver Dum, a német Meidenbunker Produktion makrofotó-stúdió munkatársának felvétele egy bögöly szeméről.
Az indonéziai Toboaliból nevező Roni Hendrawan egy megvilágított rizsszemet örökített meg, amelynek belsejében így repedések váltak láthatóvá.
Árvaszúnyog és borostyánba foglalt szúnyog, Erick Francisco Mesén és Levon Biss (magánfotósok, Costa Rica és Nagy-Britannia) kiemelt fotóin.
A kanadai Don Komarechka egy meteorit vékony, kaleidoszkópszerű metszetével nevezett, és kiemelésig jutott.
Az összes győztes és kiemelt fotó között a Nikon Small World oldalán lehet böngészni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyar képek is bekerültek a világ legviccesebb állatfotói közé
Akciózó mosómedve, unott üregi bagoly és a gödény, akinek mindegy – kihirdették a Comedy Wildlife Photography Awards döntőseit. Több mint hétezer nevezésből jutott a legjobb 42 közé Kránitz Roland két ürgefotója is.
Fát ölelő tigris, nyelvevő ászkarák és láncra vert makákó az év legjobb természetfotóin
A Wildlife Photographer of the Year 2020-as versenyének díjazott képein profi modellként pózoló nagyorrúmajom, libát kóstolgató városi róka és egy váratlanul aranyos tibeti macskaféle kölykei is láthatók.
A kamerának beintő teknőst választották 2020 legviccesebb állatfotójának
Kihirdették a Comedy Wildlife Photography Awards 2020-as győzteseit, a verseny abszolút győztese Terry, az ingerült teknős lett. Magyar sikernek is örülhetünk: a közönségdíjat Kránitz Roland operaénekes ürgéje vitte el.