A tudósoknak nehezítést, a vonalas környezetvédőknek könnyebbséget hozhat a Merkel-korszak vége

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Németországban már középiskolások azok a gyerekek, akik Angela Merkel kancellári kinevezése idején születtek. A stabilitás és kompromisszumkészség szobrának tekintett Mutti rekordnak számító, négy cikluson keresztül vezette az országot olyan krízishelyzetekben, mint a menekültválság, a koronavírusjárvány, és tett döntő lépéseket az egyre szorongató klímaválságban. 

A szeptember 26-án esedékes szövetségi választások egy olyan korszak végét jelzik, amelyben a kancellári székbe az NDK egyik kémiai laborjából érkező Merkel, aki 1984-ben kvantumkémiából doktorált, a tudományos világ rigorózus, tényeken alapuló mentalitását ültette át a politikai gyakorlatba. És bár a csatározások elsősorban arról szólnak, hogy 16 év után ki vezesse Európa legnagyobb gazdaságát, és tágabb értelemben merre kormányozzák tovább az Európai Unió hajóját, a választásoknak fontos következményei lesznek a tudományos életre és a klímapolitikára is, a német határon innen és túl. 

A tudományfinanszírozás alap

Az elmúlt 16 évben a kancellár különös figyelmet szentelt a tudománynak: a Nature szerint adminisztrációja megerősítette és nemzetköziesítette a német kutatói porondot. „Nagy szerencsénk volt Angela Merkellel, így olyan kancellárunk volt, aki tudja, hogyan működik a tudomány” – jegyezte meg a Science kérdésére Martin Stratmann, a 86 intézmény kutatásait finanszírozó Max Planck Társaság elnöke. A lap hozzáteszi, hogy míg a jelenlegi kormányfő kvantumkémiai doktorátussal vezeti az országot, a helyére pályázó legesélyesebb politikusok mindegyike jogász végzettségű. 

Ennek ellenére a Németországban dolgozó tudományos kutatóknak nem kell aggódniuk a kutatások finanszírozása miatt, ugyanis a szövetségi és tartományi kormányzatok, valamint a legnagyobb német tudományos szereplők – Helmholtz Társaság, Max Planck Társaság, Fraunhofer Társaság, Leibniz Társaság és a központi kutatásfinanszírozási szervezet, a Német Kutatási Alap – korábbi megegyezése alapján 2030-ig évente 3 százalékkal növelik a kutatásokra fordítható büdzsét.  Németország szövetségi szinten jelenleg évente 24 milliárd eurót költ a tudományra, ami meghaladja az EU által a tagállamok számára előírt célkitűzést, a GDP 3 százalékát. Otmar Wiestler, a Helmholtz Társaság elnöke szerint a német közvéleményben mindig is széles konszenzus uralkodott a tudományfinanszírozásról, és ez az alapvető felállás egy új kormánnyal sem változik majd.

Az mindenesetre kérdéses, hogy ki foglalja el a kutatási és oktatási minisztérium vezetői székét, és ki hozza majd a döntéseket az esetleges új tudományos intézményekről, kutatási keretekről. A mostani minisztert, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben politizáló Anja Karliczeket ugyanis, akinek a 3 százalékos évenkénti tudományos költségvetési növekmény javarészt köszönhető, valószínűleg nem nevezik ki újra a posztra. Elemzők ugyanis úgy vélik, még ha Merkel pártja be is kerülne a kormánykoalícióba, Karliczek akkor sem tartozik a CDU-s kancellárjelölt belső köréhez. 

Klímapara

A Németország kormányzásáért versengő pártok természetesen rengeteg kérdésben eltérő álláspontokat képviselnek, például abban, hogy miként nyúljanak az innovációhoz, az orvosbiológiai kutatásokhoz vagy éppen a klímaváltozáshoz. Ez utóbbi Merkel hagyatékának egyik olyan területe, amellyel a szakterületen jártas tudósok és a klímaaktivisták kifejezetten elégedetlenek. Habár a Helmut Kohl kormányában 1994 és 1998 között környezetvédelmi miniszteri posztot betöltő Merkel a nagy nyilvánosság előtt egyértelműen beállt a klímavédelmet erősítők táborába, Németország az utóbbi években sorra bukta el kibocsátási célkitűzéseit. Maga a kancellár ismerte el a nyáron, hogy Németország nem tett eleget a párizsi egyezményben megfogalmazott célok eléréséért – igaz, gyorsan hozzátette, hogy az egész világ sem. 

Ezzel együtt a zöldítés nevében történt néhány elmozdulás: 2011-ben a német kormány a fukushimai atomerőmű katasztrófája után úgy döntött, hogy 2022-ig bezárják az ország atomerőműveit, a szénerőműveket pedig a tervek szerint 2038 után akarják lekapcsolni. Emellett viszont ott a politikai felhangokkal terhelt Északi Áramlat 2 gázvezeték, ami a tervek szerint akár már október elején megkezdheti a gázszállítást Oroszországból Nyugat-Európába, és hátráltatja a fosszilis energiahordozóktól való elszakadást. Johannes Orphal, a Karlsruhei Technológiai Intézet klímakutatója a Science kérdésére megjegyezte: sokkal kevésbé örül ezeknek a közpolitikai döntéseknek, mint a költségvetésnek.

A klíma vezet a közvélemény-kutatásokban

Az egyelőre nem világos, ki válthatná Merkelt a kancellári székben, de amennyire a közvélemény a több mint kétszáz halálesettel és súlyos anyagi károkkal járó, júliusi németországi és belga áradások miatt felértékelte a klímaváltozást, az elemzők jó esélyt látnak arra, hogy olyasvalaki legyen, akinek programkában előkelő helyen szerepel a hatékony klímapolitika. A ZDF közszolgálati tévé felkérésére szeptember 10-én készült közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a válaszadók 43 százaléka számára a klímaváltozás és a környezet jelenti a legégetőbb problémát, és ez még a koronavírus-járványt is képes volt elhalványítani, azt ugyanis a megkérdezettek 30 százaléka említette elsőszámú aggodalmaként. Sőt, amikor az R+V német biztosítók legutóbb felmérték, mitől tartanak a legjobban a németek, kiderült, hogy 69 százalékuk fél a szélsőséges időjárástól és a természeti katasztrófáktól, 61 százalékuk pedig attól, hogy a klímaváltozásnak drámai következményei lesznek.

Bár Afganisztán, az adócsökkentések és a digitális infrastruktúra képesek voltak egy időre kiszorítani a klímát a német lapok vezető hírei közül, a téma sosem került le teljesen a napirendről. Áprilisban például a német szövetségi alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek minősítette a 2019-es klímatörvényt, igazat adva azoknak a fiatal klímaaktivistáknak, akik úgy vélték, hogy a szabályozás túl nagy terhet ró a jövő generációkra azzal, hogy 2030 utánra odázza el a kibocsátás-csökkentés oroszlánrészét. Válaszul a parlament júniusban úgy módosította Németország klímavédelmi vállalásait, hogy ígéretet tett arra, hogy 2030-ra az 1990-es szintekhez képest 65 százalékkal csökkenti üvegházhatásúgáz-kibocsátását, és 2045-ig eléri a klímasemlegességet.

Az alternatíva: Scholz, Laschet, Baerbock

A klímapolitika terén a pártoknak ebben a közegben kell manőverezniük, miközben kénytelenek folyamatosan szemmel tartani politikai ellenfeleiket is. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a népszerűségi listát nem Merkel saját pártja, a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetsége vezeti, ez meglepetésre valamivel elmarad a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottsága mögött. Jelöltjük, Olaf Scholz, a jelenlegi pénzügyminiszter a stabilitás ígéretével és Merkel örökségének továbbvitelével kampányol, míg a CDU jelöltje, Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália kormányzója sokat vesztett népszerűségéből, miután a júliusi áradások idején akkor nevetgélt egy viccen, amikor nem kellett volna, és néhányak szerint Merkel kormányához képest túl megengedően áll a koronavírus-járvány visszaszorítására meghozott intézkedésekhez

A fenyegető klímaválság ellenére csak harmadik helyen állnak az Annalena Baerbock vezette Zöldek, bár a politikus indulását követő hetekben a párt támogatottsága még a 26 százalékot is elérte, de Baerbock plagizálással, önéletrajzának feltupírozásával és bizonyos kiegészítő jövedelmi tételek bevallásának elmaradásával kapcsolatos ügyei megtépázták népszerűségüket. A német politikai rendszerben nem szokatlan módon a pártok elengedhetetlen kompromisszumokra és koalíciós megoldásokra szorulnak majd, és ha a jelenlegi közvélemény-kutatások mérvadónak számítanak, akkor a kormányalakításhoz a nagykoalíciót leszámítva három párt együttműködésére lesz szükség, ez pedig elemzők szerint leginkább egy közlekedési lámpa (SPD-Zöldek-liberálisok) felállásban elképzelhető.

Semlegességi huzavona

A pártok a klíma kérdéseiben is eltérő álláspontokat képviselnek. A Zöldek már 2041-re ígérik a klímasemlegesség elérését, és megválasztásuk esetén klímaügyi minisztérium felállítását tervezik. A CDU a megújuló energiaforrások befektetéseinek fokozásával igyekezne 2045-ig nullára csökkenteni a kibocsátásokat, míg az SPD a kibocsátás-kereskedelem, az elektromos járművek támogatása és a tiszta fűtési rendszerek segítségével kívánja elérni a karbonsemlegességet. A legszélsőségesebb álláspontokat a szélsőbalos Baloldali Párt és a szélsőjobbos Alternatíva Németországért (AfD) képviseli: az előbbi már 2035-re előrehozná a zéró kibocsátás határidejét, míg utóbbi még azt is tagadja, hogy az emberi tevékenység befolyásolja az éghajlatot.

A Zöldek és a Baloldali Párt ezen kívül azt ígérte, hogy segíti a tartományi kormányzatokat abban, hogy fenntartható módon újítsák fel az omladozó egyetemi épületeket. Ez Antje Boetius, az Aflred Wegener Intézet igazgatója szerint nagy lépés lenne a klímainnováció felé, ugyanis a közbeszerzési törvények és a büdzsék korlátai gyakran gátat vetnek a környezetbarát megoldásoknak. A tenderek ugyanis a tervezéstől az áramszolgáltatókon át a kutatási eszközök beszerzéséig általában megkövetelik, hogy az kapja meg a munkát, aki a legolcsóbb ajánlatot adja, de ritkán vannak tekintettel az egyes projektek klímára gyakorolt hatására. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: