Legalább 8000 évvel korábban érkeztek az emberek Amerikába, mint eddig hitték
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Kutatók egy csoportja olyan ősi lábnyomokra bukkant az USA Új-Mexikó államában található White Sands nemzeti parkban, amik átírhatják a földrész eddig ismert történelmét. Az első lábnyomokat egy kiszáradt tó fenekén találták meg 2009-ben, de csak nemrégiben hajtottak végre rajtuk kormegállapító elemzést, amelyből kiderült: 21–23 ezer éves leletekről van szó.
„Tudtuk, hogy régiek, de nem volt lehetőségünk meghatározni a lábnyomok korát, mielőtt olyanokat is találtunk, amelyekben magok is megbújtak” – mondta David Bustos, a park egyik menedzsere az AP hírügynökségnek. Bustos és a beavatott kutatók 2009 után több lábnyomot találtak még, amelyekről megállapították, hogy a tucatnyi nyom több emberhez tartozott, főként gyerekekhez, kamaszokhoz.
A White Sands nemzeti parkban eddig csak olyan jégkorszaki állatok fosszíliáira bukkantak, mint a kardfogú tigris, az amerikai mamut vagy az óriásfarkas.
A tudósok korábban azt gondolták, hogy az emberek először 11–13 ezer évvel ezelőtt jelenhettek meg az amerikai kontinensen, mivel ebből az időszakból származnak azok a kőből készült lándzsák, amelyeket az Észak-Amerikát benépesítő Clovis-kultúrához kötnek. A vándorlás az elterjedt nézetek szerint az Ázsiát egykor Alaszkával összekötő, azóta tenger alá merült földön ment végbe.
„A tanulmány meggyőző bizonyítékokat tár fel arra vonatkozóan, hogy ezek a lábnyomok nemcsak embertől származnak, de idősebbek is 20 ezer évnél. Ez mindent megváltoztat” – mondta a Nature-nek Spencer Lucas, az új-mexikói természettudományi múzeum paleontológusa.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Több mint tízezer éves kutyacsontok fedik fel az Amerikába érkező első emberek útvonalait
Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy az ember nem 12 ezer, hanem legalább 16 ezer éve tette be először a lábát Amerikába. Most épp a valaha talált legősibb kutyacsontok DNS-vizsgálata árulkodik erről.
Soha ilyen régi emberi nyomot nem találtak még Észak- és Dél-Amerikában
Az amerikai földrész legrégebbi emberi lábnyomának azonosításán 2010 óta dolgoztak a kutatók, hogy kizárják annak esetleges állati eredetét. Egy Hominipes modernus volt a tettes.