Már a primitív emberelődök is gondoskodtak halottaikról
A dél-afrikai Gauteng tartományban található Rising Star barlangrendszerben 2013-ban fedezték fel a két évvel később önálló fajként leírt késői hominidák maradványait.
Az emberiség bölcsőjeként is emlegetett lelőhelyről nemrégiben előkerültek egy hozzávetőlegesen 250 ezer évvel ezelőtt élt fiatal Homo naledi koponyájának darabjai és fogai is. A megtalálói által Leti névre keresztelt emberféle maradványainak felfedezési helye arról tanúskodik, hogy az emberelődök szándékosan helyezhették el elhunyt fajtársukat a barlangrendszer mélyére – írja a NewScientist.
A fajt leíró Lee Berger, a johannesburgi Wits University antropológusa szerint erre utal, hogy a koponyatöredékeket és a fogakat a nehezen megközelíthető Dinaledi-kamrából kerültek elő, ahol sem ragadozók nyomait nem találták meg, sem más hidrológiai vagy geológiai jelenség nyomait. Ezért következtettek arra, hogy társai helyezhették el a védett barlangban.
A faj fizikai jellemzői az Australopithecus és a Homo nem jellegzetességeit is magukon viselik. A felnőtt hímeket testmagassága másfél méter lehetett, testtömegük nagyjából 45 kilogramm, a nőstények ennél valamivel alacsonyabbak és könnyebbek lehettek. A csontvázak elemzése alapján valószínűsíthető, a H. naledi egyedei már függőlegesen álltak és két lábon jártak.
A faj sotho nyelven csillagot, a most megtalált Leti neve pedig a setswana nyelvben elveszettet jelent.
Alább a felfedezést ismertető videó:
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Rekonstruálták a több mint 50 ezer éve élt fiatal neandervölgyi arcát
A Krijn névvel illetett ősember arcát a tenger mélyén talált koponyacsontja alapján alkották meg – a neandervölgyi az Európát egykor Anglia keleti részével összekötő Dogger-földön élhetett.
A modern ember genetikailag legfeljebb csak 7 százalékban ember
Egy friss kutatás szerint túlnyomórészt elődeink, például a neandervölgyi és a gyeniszovai ember génjeit hordozzuk, így a mai ember evolúciós szinten alig megkülönböztethető a több százezer évvel korábban élt őseitől.
Új ősembertípust fedeztek fel Izraelben
Az izraeli kutatók szerint az eddig ismeretlen ősünk nagyjából százezer évvel ezelőtt élt, és a neandervölgyi ember közvetlen őse lehetett.