Három rossz méretű széklábbal bővült a lucaszéke – 7. nap
Egy hét kellett hozzá, hogy rádöbbenjek arra, hogy nem ártott volna valamilyen tervet készíteni a lucaszékéhez, vagy legalább lemérhettem volna, hogy mekkora lyukat kell fúrni egy-egy széklábhoz. Az eddig beütött egyetlen láb tökéletesen passzol, ennek hatására elbíztam magam, és azt hittem, hogy a többi is passzolni fog. Nem passzoltak.
Ez újratervezést követel: az eddig levágott és lekérgezett bodzabot túl vastagnak bizonyult, ezért arra jutottam, hogy a kerti potyadékból vágok majd egy másikat. Ez sikerült is, az viszont kicsi lett, a harmadik botnál már okosabb voltam, és nagyjából lemértem, hogy mekkorának kell lennie.
Az is kicsi lett, vastagabb volt a kérge, mint először hittem. Jogos lenne a kérdés, hogy akkor minek vágtam le róla a kérget, de ez egyszerűen lehetetlen lenne: a szomszéd szavajárásával élve látsszon, hogy ezt ember készítette. Sajnos ezen ez látszik is.
A tervek szerint nemsokára a kiegészítő kis botokat is levágom, bár az eddigi próbálkozások alapján itt is számítok némi bonyodalomra. Öröm az ürömben, hogy a bodza nem túl kemény fa, az viszont kisebb problémát okoz, hogy legfeljebb egy székláb készülhet belőle, különben nem jön ki a kilenc eltérő fafajta. Egy erdélyi történet szerint nem kötelező, hogy az ember magának faragja ki a széket, itt ugyanis egy bizonyos Róza néni a férjével faragtatta ki a detektort, mondjuk ennek nem is lett jó vége, mert emiatt őt gyanúsították meg azzal, hogy boszorkány.
A végső határidő péntek, ha addig valami tragédia történne a székkel, lehet, hogy fogok egy műanyag kerti széket, és ráállok arra, fémet az sem tartalmaz.
A kalandok folytatódnak, maradjanak velünk!
Előzmények: