Az extrém szárazság és a fertőző csontvelőgyulladás végzett az ausztrál óriás madarakkal
Mintegy 48 ezer évvel ezelőtt Ausztráliát súlyos és tartós szárazság sújtotta, a kontinens középső tájairól kezdtek eltűnni a hatalmas kiterjedésű tavak és erdőségek, a területek sivataggá változtak. A mára eltűnt ausztrál megafauna tagjai, köztük a 2 méteres magasságú, 200 kilogrammnál is nagyobb testtömegű Genyornis newtoni néven ismert futómadaraknak korábban nem tapasztalt környezeti változásokhoz kellett, illetve kellett volna alkalmazkodniuk. A paleontológusok eddig úgy tartották, hogy a nagy testű állatok kipusztulásának oka a megváltozott klíma volt.
Az ausztráliai Flinders Egyetem kutatói nemrégiben olyan fosszíliákat találtak az Adelaide-től 600 kilométerre északkeletre fekvő Callabonna-tó kiszáradt medrében, amelyek árnyalják a megafauna vesztéről szóló elméletet. A Conversationben ismertetett eredményeik szerint az óriás futómadarak nem csak azért tűntek el a kontinensről mintegy 45 ezer évvel ezelőtt, mert a hirtelen megváltozott klíma miatt nem volt mivel táplálkozniuk.
A kutatók ugyanis az előkerült csontmaradványok vizsgálata során kóros elváltozásokra figyeltek fel. Ráadásul nem csupán néhány példánynál mutatták ki az elsősorban a lábszerkezetet deformáló csontvelőgyulladás nyomait. Az abnormális kinövések és a szerkezeti szilárdságot negatívan befolyásoló üregesedések az előkerült példányok 11 százalékánál voltak kimutathatók.
A kutatók a ma is élő madarakon végzett vizsgálatok alapján úgy vélik, hogy a kihívást jelentő környezeti feltételek olyan negatív élettani hatásokkal jártak, amelyek hajlamosították az efféle életveszélyes betegségekre a Genyornis newtoni-t. Így az elhúzódó szárazság és a magas betegségarány együttesen járultak hozzá a faj kihalásához.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: