Könyvek mellett könnyekkel emlékezik Ukrajna a Babin Jar-i mészárlásra

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

„Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” Vörösmarty sorai a könyvekben megjelentetett tudás hasznosulását kérdőjelezik meg, vagyis azt a problémátlannak tartott alapösszefüggést, miszerint minél több könyv jelenik meg, annál okosabb és feltehetően jobb lesz a világ. A holokausztoktatás, -kutatás és -emlékezet esetében is feltehetjük a kérdést: a sok kutatás és emlékmű hatására jobb lett-e a világ, és az így szerzett tudás segített-e elkerülni a további vérontást. Ez azért is lényegi kérdésfeltevés, mert a holokauszt oktatása, kutatása egyre nagyobb mértékben intézményesedik, hatása ugyanakkor folyamatosan csökken, az egyes kormányok pedig önkényesen használják a kutatók eredményeit saját változó politikai céljaikra

Mára felmérésekből tudjuk, hogy ezek az iskolában megszerzett információk egyre kevésbé ragadnak meg, és a felnövő generációk egyre kevesebbet tudnak a világtörténelem egyik meghatározó eseményéről. Sőt, soha ennyien nem kételkedtek abban, hogy a holokauszt egyáltalán megtörtént-e, mint ma. Ezért is érdekes követni azt a kísérleti emlékezetpolitikai projektet, amely a szomszédos Ukrajnában zajlik, és amely rendkívül nehéz körülmények között kísérel meg létrehozni egy újfajta paradigmát – a könyvek mellett a könnyekkel. 

Golyó általi holokauszt

A Szovjetunió és a független Ukrajna fennállásának évtizedei során korábban elszabotált megemlékezés a Kijev külvárosában két nap alatt, 1941. szeptember 29-én és 30-án lezajlott tömegmészárlásra már önmagában történelmi tett. A partizánok Kijev főutcáján elkövetett robbantásos merénylete után a megszálló német csapatok összetereltek 33 ezer embert, főleg nőt és gyereket, és az akkor a külvárosban fekvő homokszurdokba, a Babin Jarba (oroszul Babij Jar) lőtték őket. 1943-ig körülbelül százezer embert lőttek itt le egyenként – Patrick Desbois katolikus pap, Babin Jar Holokauszt-emlékezetközpont Tudományos Tanácsa vezetőjének kifejezésével ez volt a legtöbb áldozatot követelő „golyóval elkövetett holokauszt”. A mészárlás nyomait tudatosan pusztították már a visszavonuló németek is, akik kiásták és elégették, illetve kézigránátokkal robbantották fel a holttesteket. A szovjet időszak alatt sem sokat törődtek a holtestekkel, hiszen utat, sőt sok emeletes házat is építettek a mészárlás színhelyére: a teherautók az éj leple alatt hordták el a markolóval kiemelt emberi csontokkal teli földet, máig ismeretlen helyre. 

A tömegsírra épített szovjet toronyházFotó: Pető Andrea

1961. március 13-án átszakadt a Babin Jar határában található kurenyivkai téglagyár rosszul épített zagyvatározója, és agyaggal borította be a területet. A tragédia a szovjet hatóságok szerint 45, a valóságban 1500 emberéletet követelt. 1961-ben jelent meg a szovjet kulturális hetilapban, a Lityeraturnaja Gazétában Jevgenyij Jevtusenko Babij Jar című verse, amelyből Dmitrij Sosztakovics szimfóniát komponált, és amelyet éppen a mészárlás 80. évfordulóján mutattak be elő először Kijevben. Különlegesen fontos területen, több rétegben rakódott egymásra a felejtés és az elfelejtetés, míg magánkezdeményezésből létre nem jött a Babin Jar emlékezetközpont, amely a mészárlás 80. évfordulójára komplex emlékezetpolitikai koncepciót hozott létre. 

Az eredeti helyszín rekonstrukciójaFotó: Pető Andrea

A több, új még hosszú évekre tervezett emlékezetpolitikai intervencióból most egy emlékművet emelek ki, hiszen nagyon kevés olyan holokauszt-emlékmű van, amelyet nő tervezett, különösen olyan, aki sosem riadt vissza provokációtól.  Marina Abramović, aki 1946-ban született Belgrádban, és elit kommunista partizán szülők gyerekéből vált világhírű performanszerré, épp ilyen művész. 

Ez az emlékműve, A sírás kristályfala is provokáció, hiszen kilép a korábbi holokauszt-emlékművek vizuális kódjaiból: nem felvésett neveket, menórát, kettétört könyvet, egymásba fonódó haldokló testeket vagy éppen a hiányt és a történelem megtörését látjuk kivetítve vagy beépítve. A korábbi holokausztemlékmű-kultúrával szemben ez a munka új és nyilván sokat bírált területre lép. 

Marina Abramović: A sírás kristályfalaFotó: Pető Andrea

A Babin Jar-i tragédia ezen emlékműve spirituális hivatkozás a jeruzsálemi Falra, azzal a különbséggel, hogy itt Ukrajnában ebbe a falba kívülről beleégették a megfeketedett köveket. Itt nincs helyük azoknak a fehér köveknek, amelyek a halottakra szoktak emlékeztetni. Ezt a falat nem ásták be a földbe, mert igyekeznek nem bolygatni a területet, amely még mindig, 80 évvel a tömeggyilkosság után sincs feltárva. És a fal sír. Így a fal, amely egy tárgy, cselekvő tanúvá válik: az általa látott és megélt történelemre reagálva nem tud mást tenni, mint sírni. Az emlékmű a falból kiálló, Brazíliából hozott gyógyító kristályokkal arra invitálja a látogatót, hogy belülről próbálja meggyógyítani  saját magát, és ezáltal jobbá válni. 

Abramović, akit a pályája végén, 75 évesen az örökkévalóság és a misztikum foglalkoztat, régóta dolgozik a kristállyal mint évezredes, misztikus anyaggal. Szokták mondani, hogy amikor valaki a gyógyító kristályt említi, álmában felsír egy orvostanhallgató, és valóban: a gyógyító kristály ereje nem a természettudományos racionális műveltségben rejlik, hanem a természetfelettiben. Hatására a nem látható sebek forrnak be, hanem a lélek sebei; a motívum ráadásul Abramović életrajzi könyvének címében is szerepel (Aki átment a falon).

Marina Abramović: A sírás kristályfalaFotó: Pető Andrea

A korábbi emlékművekről messziről lehet tudni, hogy azok bizony holokauszt-emlékművek, és azonnal aktivizálják a nézőben azt a tudást, amely szerencsés esetben megvan: számokat, tényeket, információkat. Nem véletlenül kerekedett olyan nagy vita a meggyilkolt zsidók berlini emlékműve körül, amely éppen ezt, az emlékezet testi élménnyé formálását éri el: a könyvekből a könnyeket. Ebbe a bonyolult helyzetbe állította bele Abramović a maga falát ezen a különlegesen sok rétegűen tragikus helyen, ami az egyetemessel és a racionálissal szemben egyénivé és lelkivé teszi az emlékezést, és ezzel felkínálja a nézőnek az egyéni átalakulás lehetőségét. 

Ikonikussá válik-e az a 2021 októberében lezajlott találkozó, amelyen Frank-Walter Steinmeier német, Isaac Herzog izraeli és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vett részt Marina Abramović A sírás kristályfala című művénél, az ukrajnai Babin Jarban? Ha az emlékezetpolitika előre kiszámítható és igazságos lenne, akkor feltétlenül így lenne. A valóságban a geopolitikai helyzettől kezdve a férfiuralmú szakmáig sok minden meghatározza ennek a műnek a hatását. Jó néhány kutatás foglalkozott azokkal a strukturális, gazdasági vagy éppen intézményi okokkal, amelyek az elkövetőt elkövetővé teszik. A belülről jövő gonoszság vagy éppen a sunyi megalkuvás nehezen kutatható, csak az eredménye látszik: a sok lemészárolt ember, főleg nők és gyerekek. Amikor a három elnök a kristályfal előtt állt, megnyitottak egy kaput egy újfajta emlékezeti paradigmának, amely az egyéni belső erő megteremtésére épül, és nemet tud, nemet mer mondani a gonoszra. Ez ma mindannyiunk legfontosabb feladata. 

Az írás rövidített változata megjelent az orosz kulturális online folyóirat, az Inter 2021/4. számában. A szerző történész, a CEU egyetemi tanára, az MTA doktora, a Babin Jar Holokauszt-emlékezetközpont Tudományos Tanácsának tagja. A Qubiten korábban megjelent cikkei itt olvashatók.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: