Vár állott, mostanra kőhalom sem maradt belőle: a Csikóvár kalandos története
Éveken keresztül irigykedve olvastam a Tüskevárban, ahogy Tutajos és Bütyök a regény végén felfedezik azt a bizonyos várat, vagy legalábbis azt a faldarabot és pincét, ami maradt belőle. Úgy alakult, hogy Pomáztól alig egy órányi járásra én is megtaláltam a saját tüskeváramat, igaz, nem sok mindent lehet már felfedezni benne, csak néhány sáncmaradványból és árokból áll, de akkor is egy igazi, valódi vár kézzelfogható nyomait lehet látni a Csikóvár nevű hegy tetején. Ez számomra csak azért meglepő, mert nagyjából 25 éve járom a környéket, de egyrészt oda eddig nem másztam fel, másrészt pedig azt hittem, hogy ez olyan, mint az Ördögmalom-vízesés, csak úgy hívják, de nincs ott se ördög, se malom. Csikó itt se volt, de vár igen („Hol itt a macska? Hol itt a bölcső?”).
És ez a csikó nem is csikó, hanem Chyko, Cziko, Cikó vagy Chykow volt: így hívták azt az embert, aki a 15. században állítólag várat építtetett a hegytetőre. Jól tette, ha tette: az 556 méter magasan fekvő várhoz egészen meglepő kaptató vezet, ami annyira nem gyilkos, de a végére biztos nem lenne kedve az embernek még megostromolni valamit. Mellékszál, de a Chyko névnek valószínűleg nem sok köze van a csikókhoz: bizonytalan jelentésű ősi családnévként tartják számon, a pomáziak mellett többen is viselték, és a Csikóvárhoz hasonlóan több helységnév is őrzi a hajdani Chikók (Zykók, Czikók stb) emlékét.
Kartal nemzetsége
Chykóról és a várról elég keveset lehet tudni: a Magyarország családai című kézikönyv szerint a (Pomázi) Chykók vagy Zykók „Pilis vármegyei régi család”, és Chykó István 1387-1399-ig egri püspök volt, Gáspár pedig 1505-ben Pilis vármegye követe volt. A várat építtető János egyik elődje 1353-ban királyi tárnokmesterként szolgált Pomázi Cikó néven, de róla később még lesz szó.
Maga a Chyko-család a Kartal nemzetségtől származott, ez volt a vármegye egyik legősibb családja, Anonymus szerint Árpád egyik vezérétől, Kurzántól eredeztették magukat, aki Óbudán építtetett várat magának, valószínűleg a mostani Hajógyári-sziget területén. Birtokai voltak még Kartalon, Tápiószecsőn, Tápióságon, Tápiósülyön, Felhévízen és Pomázon is – ebből a pomázi a leginkább érdekes, a Csikóvár ugyanis ehhez a településhez tartozik. A család első név szerint is ismert őse Uza, aki Virágos Gábor régész szerint már II. András idején is lovag lehetett, és bizonyítottan a Kartal-nemzetségből származott, de őt még nem hívták Cykónak, ezt a nevet a család csak 1300 óta használja, legalábbis ekkor került elő először írásban.
Az apácák szőlői
A középkorban a pomázi Klissza dűlőn álló román stílusú templom helyére egy nagyobb, gótikus épületet emeltek, a szomszédos nemesi udvarház pedig a Csikó család birtokába került. Az udvarházból nem maradt semmi, a templomból egy oszlopfőt és egy vállkövet a Nemzeti Múzeumban őriznek.
A környékbeli szőlőket IV. László 1278-ban a margitszigeti apácakolostor fejedelemasszonyának adományozta, de ez a kegyes cselekedet nem aratott osztatlan sikert, a XIII. században a terület többször is gazdát cserélt. Ez valahol érthető is, hiszen az adományozást megelőzően ezek még a Csikó családhoz tartoztak: már Bartholomeus (Chyko) is tiltakozott az eljárás ellen, az ezt követő időszakban pedig többször is elvették az apácáktól a birtokot.
Ezt jogtalanul tették: IV. Béla király 1254-ben egy korábbi, 1242-es rendeletre hivatkozva megerősítette, hogy a környékbeli birtokok a pilisi apátság tulajdonát képezik, tehát már azelőtt az egyházhoz tartoztak, mielőtt a margitszigeti apácák megkapták volna. Ettől függetlenül, ahogy Horváth Lajos Csobánka története című könyvében olvasható, a boroni (csobánkai) birtokosok megtagadták a csöböradó megfizetését arra hivatkozva, hogy ilyet sosem tettek (igaz, nekik nem a margitszigeti apácáknak, hanem az óbudaiaknak és a pilisszentkereszti cisztercita apátságnak kellett volna fizetniük). A gyanú szerint a Kőszegi Iván nádorsága idején keletkezett dokumentum, amelyen dátum nem szerepelt, akár hamis is lehetett.
Perek és perlekedések
László mindenesetre az apácáknak adta a környéket, és ez nem tetszett a Chyko családnak, akik foggal-körömmel ragaszkodtak ősi birtokaikhoz, és folyamatosan pereskedtek az apácákkal, vagy ha ez nem tűnt túl sikeres stratégiának, egyszerűen elfoglalták a vitatott területeket. Uza egyik fia, Péter, valószínűleg a király nyomására 1271-ben úgy rendelkezett, hogy halála esetén minden birtokát a Nyulak szigeti apácákra hagyja. Erre nem is kellett sokáig várni: Pétert egy párbajban éppen az apácákat képviselő Káta nembeli Gyula ölte meg valamikor 1277 körül. Péter viszont, királyi nyomás ide vagy oda, nem volt hülye: kikötötte, hogy testvére, Ferenc visszavásárolhassa a birtokokat az apácáktól.
Ez ugyan teljes egészében nem sikerült, de valami mégis visszakerült a családhoz: a párbaj győzteseként Gyula kapta meg a birtokok egyharmadát, amit az apácák megvásároltak tőle. A Chyko család 1279-ben visszakapta az elveszített birtokok egynegyedét, cserébe viszont le kellett mondaniuk Jenew (Jenő) birtokról, ami így az apácákhoz került. A Cykóknak az ezt követő időkben a legfőbb törekvése az volt, hogy minél inkább megőrizzék a pomázi birtokok integritását, még annak árán is, hogy ezért cserébe más birtokaikról kellett lemondaniuk – a másik céljuk pedig az volt, hogy megvessék a lábukat a nagypolitikában is. 1353-ban végül az első célt sikerült elérni, ekkor sikerült megegyezni az apácákkal a birtokcseréről, így a család megkapta a pomázi birtokokat, cserébe távolabbi földeket ajánlott fel a nővéreknek.
Kiváló kapcsolatok
A Chykók a politikai helyezkedésben is jól teljesítettek: úgy tűnik, hogy a család már a kezdetektől fogva jó viszonyt ápolt az épp aktuális uralkodóval, olyannyira, hogy a család néhány tagja nemzetközi hírnévre is szert tett: II. (Pomázi) Cyko részt vett Nagy Lajos király Nápolyi Johanna elleni hadjáratában, majd sikeres diplomáciai karriert futott be, még a Velencével történő békekötésen is jelen volt húsz másik báró társaságában. Virágos szerint az is Cyko és Nagy Lajos közeli kapcsolatára utalhat, hogy a király 1351-ben kelt levelében, amelyben búcsúengedélyt kér Kelemen pápától két budai templom számára, a pomázi Szent Miklós templom is szerepel, ezt feltehetőleg a báró maga kérte Lajostól.
Azt, hogy Nagy Lajos mikor tette meg Cykót tárnokmesternek, nehezen lehet megállapítani; annyi bizonyos, hogy 1336-tól fehérkői várnagy volt, majd a felívelő politikai karrier csúcsát, a tárnokmesterséget valamikor a század ötvenes éveiben kezdhette el, legkésőbb 1353-ban, ekkorra datálják ugyanis az első biztos adatot arról, hogy ő töltötte be a hivatalt.
Mídász aranya
A család ezután több jelentősebb diplomatát és politikust is fel tudott sorakoztatni: Cyko István az egri püspökségig jutott, és megpróbálta kivonni magát az esztergomi érsek fennhatósága alól, de mielőtt ez sikerülhetett volna, 1399-ben meghalt. II. Cyko unokája, Orsolya Bátmonostori Töttös Lászlóhoz ment feleségül, fia, aki szintén a László nevet viselte, sikeres karriert futott be a királyi udvarban. Virágos szerint külön figyelmet érdemel István püspök pecsétje, egyfelől azért, mert csak a legfelsőbb rétegek számára engedélyezett vörös viaszt használhatta hozzá, másrészt azért, mert a korábbi, angyalt ábrázoló pecsét helyett Mídász királyt ábrázolta, ami a történész szerint a család és az Anjouk közötti kiemelt, bizalmi viszonyt jelképezhette. Miklós testvérének, Jánosnak két fia született, Sandrin és János (a negyedik ezen a néven), akik a családi hagyományoknak megfelelően sűrűn pereskedtek a pomázi birtokokért.
Ezt végül János megelégelte, és 1467-ben erőszakkal vette be az ősi családi birtokokat a térség egy másik jelentős családjától, a Kalázyaktól, és ő volt az is, aki várat építtetett a Csikóvár tetejére (legalábbis a néphagyomány szerint, de a hagyomány úgy is tartja, hogy régen a hegy oldalában folyt a Duna, és nagy hajók kötöttek ki ott, sőt, a pomázi legendáriumban nemcsak a vár szerepel, hanem az is, hogy János mesés kincseket rejtett el a hegyen).
Vár állott, most kőhalom
Vagyis minden valószínűség szerint ezt tette, ugyanis a várat nem sokat emlegetik, és nem is maradt belőle túl sok. Thirring Gusztáv földrajztudós 1893-ban megjelent könyvében (Budai hegyvidék – Szent-Endre és Visegrád vidéke) azt írja, hogy az igazi botrány nem is a Csikóvár, hanem a Kőhegy körül tört ki, ahol kiváló bort termeltek, nem véletlen, hogy az apácák ragaszkodtak hozzá. Ahogyan az sem, hogy János nem fogadta túl nagy örömmel, hogy a szőlők után járó kilenced nem hozzá jut, hanem a Nyulak szigetére, így fogta magát, és elfoglalta a területet, és nekiállt saját magának beszedni az adót. Mátyás királynak két ízben kellett intézkednie emiatt.
Az akció ellen 1467 márciusában Herendi Kenyersythew Benedek emelt szót, aki szerint Chyko Sandrin és János a szőlőket elfoglalták, Horhy Lénárt diák viszont a család védelmében előadta, hogy oklevelekkel tudja bizonyítani, hogy a terület a Csikók birtokához tartozik, de úgy tűnik, hogy a bemutatott dokumentumok nem győzték meg a királyt. A szőlők körüli vita hosszú pereskedéshez vezetett, ami egészen 1473-ig elhúzódott: érdekes, hogy a perben Chykó János egy bizonyos Hermann apát képviseletében jelent meg, tehát nem őt vádolták azzal, hogy jogtalanul elfoglalta volna az apácák birtokát, hanem Hermannt. Ő viszont háromszori felszólításra sem jelent meg a tárgyaláson. A végeredményen ez nem változtatott, az apát ugyanis a harmadik tárgyalás után meghalt, a per viszont folytatódott, végül a szőlők visszajutottak az apácákhoz.
Tiszta sor: János elfoglalta a szőlőket, az orrára koppintottak kétszer is, de az ügyet végül peres úton rendezték, különösebb vérontásra nem került sor, igaz, valószínűleg a Chykók sem voltak ma született bárányok. Ami biztosnak tűnik, az az, hogy a mára elpusztult Szent Miklós templom melletti udvarház az övék volt, sőt, valószínűleg többé-kevésbé maga a templom is, jelentős birtokokkal rendelkeztek Pomáz, Óbuda és Csobánka területén, és az Anjouk korában komoly politikai befolyással rendelkeztek az udvarnál. De vajon várat is épített Chykó János?
A rablólovag legendája
Sajnos úgy tűnik, hogy nem. Bár már Thirring is említi, hogy a várnak néhány mély árok, egy kis falmaradvány és pár földhányás állít emléket, csak a pomázi néphagyomány és a Wikipedia állítja, hogy ezt valóban Chykó János emelte, ami nem is csoda, ha már a család emlékét őrzi rögtön két hegy neve is a környéken (a Nagy-Csikóvár mellett emelkedik a Kis-Csikóvár). A közeli Holdvilág-ároknál volt ugyan egy középkori település a hegyoldalon, még egy pálos templomrom is van, de az árok bejáratánál és a hegytetőn talált leletek jóval régebbiek, a késő vaskorból származnak, maga a vár pedig szintén nem Mátyás idején épült, hanem kelta erődként szolgált.
Azért a Csikóvár és környéke a középkorban sem maradt érdektelen: ha vár már nem is állt a hegy tetején, a Holdvilág-árokban valószínűleg bányászat folyt. Az ottani mesterségesen kialakított barlangokból vasércet fejthettek, ennek az emlékét őrzi a mai napig a Nagykovácsi név (más vélemények szerint a barlangok nem tárók, a középkori viszonyok között nem érte volna meg kiolvasztani azt a kevés ércet, ami bennük található, így akár lehetnek kultikus helyek is). A barlangokat a negyvenes években Sashegyi Sándor pomázi műkedvelő régész tette országosan ismertté – ő úgy gondolta, hogy az egyikben a római időkben Mithrász-szentély működött, valamint arról is meg volt győződve, hogy ide temették Árpád vezért. Napjainkban mások mellett Szörényi Levente képviseli ezt az elképzelést; az tény, hogy honfoglaláskori maradványokat és az egyik barlangban rovásokat is találtak, de azt maga Sashegyi is elismerte, hogy ez nem Árpád sírja, azt pedig még nem sikerült megállapítani, hogy mikor kerültek oda a rovások, de az bizonyosnak tűnik, hogy nem modern vésésről van szó.
A kelta erőd
A kelta erőd maradványai a mai napig láthatók, igaz, kissé meg kell erőltetnie magát az embernek ahhoz, hogy valahogy megkülönböztesse egymástól a természetes árkokat-bokrokat és az emberi tevékenységre utaló jeleket. A repedezett andezitben található a Csikóvári-csőlyuk barlang bejárata is: ez úgy néz ki, mint egy ablak a várfalon, de nem az, hanem természetes képződmény.
A várat az eraviszkusz törzs tagjai emelték, akik a Duna mindkét partját megszállták Pomáztól Szobig. Központjuk a Gellérthegy oldalában épült fel, egyik legnagyobb váruk pedig a Nagy-Csikóvár tetején volt, míg a betelepülő dákok meg nem gyengítették a hatalmukat, és a rómaiak fel nem morzsolták az ellenállásukat. A rómaiak aztán szépen meg is telepedtek a mai Pomáz területén, igaz, egybefüggő falu vagy település nyomai nem maradtak fenn, de errefelé vezetett az egyik fontos római főút, a dombok között pedig villák épültek (Pomáz környékén több ilyet is találtak, az egyik maradványait éppen a Csikóvár felé vezető turistaút mellett még látni is lehet). Az egykori római hadiút egy része a mai napig járható, igaz, ez épp a Nagy-Csikóvárat nem érinti.
Közel a királyhoz
Virágos Gábor szerint (aki a kelta vár helyszíni szemléjét is vezette) nem véletlen, hogy a Chyko család Pomázon telepedett le: a hangsúlyozottan jó udvari kapcsolatok miatt nem ártott, ha közel maradnak Budához, a tárnokmesternek meg éppenséggel nélkülözhetetlen volt, hogy könnyen utol lehessen érni. Valószínű, hogy Pomázi Cikó előtt is akadtak befolyásos udvari emberek a családban, ezért sem ártott, ha nem a világ végén telepednek le – no meg ott volt a sok civakodásra okot adó kőhegyi szőlő is.
Éppen ez a közelség tette volna igencsak kockázatossá, ha Chyko János valóban várat épített volna a Csikóváron Buda és Visegrád közvetlen közelében: a lebukás garantált, a király közelsége, ami eddig áldásosnak bizonyult, csakhamar átokká változott volna. Az a sokat idézett tény, hogy Mátyás kétszer is rápirított Jánosra, amiért megpróbálta visszafoglalni (vagy épp elfoglalni) az apácáknak adományozott földeket, nem is tűnik olyan nagy ügynek, épp az lett volna a különös, ha van olyan leszármazottja a családnak, aki nem vitatja a Nyulak szigetének adózó szőlők tulajdonjogát.
A kedvező fekvés és a szőlők mellett persze az itt működő bánya is vonzóvá tehette a Csikóvár környékét: az újabb kutatások szerint az itt bányászott magnezit és kő már a római korban is komoly értéknek számított, később pedig valószínűleg a fémműves műhellyel is rendelkező pilisszentkereszti ciszterci apátságban dolgozták fel az innen származó nyersanyagot. Az itteni kaptárkövek, amelyekről Sashegyi úgy gondolta, hogy ősi kultikus helyek lehettek, nagy valószínűséggel a méhészek munkáját segítették, legalábbis erre utal az, hogy az ittenihez nagyon hasonló sziklaüregeket Érd környékén erre használták (erről egy 1264-ben és egy 1322-ben kelt oklevél is megemlékezik). Az árok mesterségesen kialakított barlangjaiban, illetve a Csikóvár oldalában lévő Nagysziklán több rovásjel is látható, ezeket azonban még nem sikerült megfejteni. A vadregényes táj, a faragványok és a kaptárkövek miatt sokan a mai napig valamilyen ősmagyar kultusz szent helyeként tisztelik a környéket, de a régészek nem találtak erre bizonyítékot, Sashegyi leleteinek többsége pedig a világháború alatt eltűnt a Nemzeti Múzeumból.
A sikertörténet vége
Vár tehát volt, sőt, az is elképzelhető, hogy a 15. században még jobb állapotban is volt a sáncmaradvány, de semmi nem utal arra, hogy valóban Chyko János építette volna. A Turista magazin egy 1970-es számában említenek egy érdekes kőfaragványt: ez a Holdvilág-árokból került elő, és valószínűleg a Csikóvárat ábrázolja, a hegy tetején pedig valamiféle várszerűség látható (a sáncmaradványok mostanra már csak közvetlen közelről láthatók, a hegytetőt benőtte az erdő). Az oklevelekben az elhúzódó pereskedésen kívül nincs nyoma annak, hogy Mátyás súlyosan megbüntette volna a renitens főurat, és annak ellenére, hogy a némileg homályos történetből úgy tűnhet, hogy ő romboltatta volna le a Csikóvárat, valószínűleg addigra már nem nagyon volt mit rombolni rajta. Nem csoda, hogy a nép Chykóékhoz kötötte a várat: a keltákra a kutya sem emlékezett, de a helyi oligarchák mélyebb nyomot hagytak a köztudatban, pláne, hogy Thirring Gusztáv szerint „a magán tulajdon szentségét nem ismerve, erőszakkal igyekeztek vagyonukat és hatalmukat növelni”.
Azért sem valószínű, hogy Mátyás keményen megbüntette volna a családot, mert az oklevelek tanúsága szerint a későbbiekben is megtartották a pomázi birtokok többségét, sőt, néhány családtag visszatérhetett az országos politikába is, igaz, ők már nem jutottak akkora szerephez, mint elődeik, a család pedig kikopott a főnemességből, és a középbirtokosok szintjén kötött ki. Virágos szerint ennek több oka is volt: a Cykók valamiért nem akartak elköltözni Pomázról, talán azért sem, mert itt legalább már ismerték őket, no meg akkor potyára is pereskedtek volna annyit a Kőhegy szőlői miatt, de bezárultak a megyén belülre, és csak nagy ritkán jutottak jelentősebb szerephez. A család fénykorában a király pártfogásának köszönhette a szerencséjét, nem volt akkora vagyonuk vagy hatalmuk, hogy enélkül boldogulni tudtak volna, de ami a legnagyobb baj: nem volt váruk sem, hacsak azt a néhány árkot és a falmaradványokat nem tekintjük annak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: