Szelfit küldött a világűrből a James Webb űrteleszkóp

2022.02.14. · tudomány

A NASA Webb Telescope Twitter-csatornáján múlt pénteken tették közzé az első felvételt, amelyet a James Webb űrteleszkóp készített. A kissé homályos szelfit nem a távcső külső kamerája lőtte, hanem NIRCam képalkotójának egy speciális, introspektív lencséje, amellyel kifejezetten azért szerelték fel, hogy segítse a Földön dolgozó tudósokat megfelelően kalibrálni a James Webb tükörelemeit.

A NASA megjegyezte, hogy a képen látható egyik hatszögletű tükörrész azért olyan fényes, mert azt közvetlenül ahhoz a csillaghoz igazították, amit a James Webb éppen megfigyel. A következő három hónapban a hatalmas főtükör mindegyik elemét úgy igazítják be, hogy ennek a csillagnak a 18 tükröződése pontosan fedje egymást, és így a teleszkóp végül egyetlen csillagot mutasson.

link Forrás

Maga a csillag a NASA közleménye szerint az Ursa Majora konstellációban található HD 84406, és „kifejezetten azért választották, mert könnyen felismerhető, nem nyomják el más, hasonló fényességű csillagok, ez pedig segít a háttérzaj csökkentésében.”

link Forrás

A nagyrészt az amerikai Northrop Grumman vállalat által épített, 2016-ban befejezett James Webb messze a legnagyobb tükörátmérővel rendelkező űrtávcső, amelyet az emberiség valaha pályára állított. A 6,5 méter átmérőjű, a Hubble-énál több mint 2,5-szer nagyobb tükör 18 egyéni elemből áll. Ezek a hatszögletű, berilliumból készült, arany borítású panelek egy hatalmas, 25 négyzetméteres területű főtükörként gyűjtik be a fényt, amit aztán egy segédtükörre fókuszálva a méréseket elvégző detektorokba juttatnak.

Az űrtávcsövön négy tudományos műszer kapott helyet: az Arizonai Egyetemen épített, látható fény és közeli infravörös tartományban (0,6–5 mikrométer) mérő NIRCam képalkotó; a holland fejlesztésű NIRSpec, amely spektroszkópiai méréseket végez majd a NIRCam hullámhosszain, közeli infravörös tartományban; a NASA mellett több európai ország részvételével kifejlesztett MIRI, amely közép- és távoli infravörös tartományban mér (5-től 27 mikrométerig) és egy képalkotó, valamint objektumok összetételének megállapításra képes spektrométer, az FGS/NIRISS.

Habár a James Webb által készített portréhoz hasonló fotók rendkívül látványosak, nem ez az első űrszelfi. 2022 január elején a kínai marsjáró készített magáról felvételt, amint a vörös bolygó körül keringett, és tavaly a NASA Curiosity marsroverje is küldött egy képet magáról, amint a Mars egyik hegyén pózol.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás