A Magyar Tudományos Akadémia üdvözli az ukrán és az orosz tudósok háborúellenes fellépését

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetői kedden állásfoglalást tettek közzé a szervezet honlapján, amelyben azt írják, „a tudomány és a művészet küldetése az egész emberiség javának, békéjének, biztonságának a szolgálata”, ezért az MTA és a hazai tudományos közösség tagjai „mélyen elkötelezettek a népek és országok közötti nézeteltérések kizárólag békés úton történő rendezése mellett”.

A Freund Tamás elnök, Kollár László Péter főtitkár és Erdei Anna főtitkárhelyettes aláírásával megjelent közleményben továbbá kifejezik: „Súlyos aggodalom él bennünk az ukrán tudósok, kutatók helyzete, biztonsága iránt. Reménnyel és tisztelettel tölt el bennünket az Orosz Tudományos Akadémia tagjainak és tudományos újságíróinak bátor és határozott fellépése a háború azonnali befejezése mellett. Velük együtt bízunk abban, hogy ez a lehető legrövidebb időn belül bekövetkezik.”

Az MTA még korábban, Ukrajna orosz inváziójának kezdetén jelentette be, hogy részt vállal azoknak a fogadásában, akik lakhelyük elhagyására kényszerülnek, és Magyarországra menekülnek. Akkor azt írták: „Valamennyien súlyos aggodalmat és felelősséget érzünk az ukrajnai és azon belül a kárpátaljai magyar tudósok, akadémiai köztestületi tagok, egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, hallgatók és családtagjaik, valamint minden Ukrajnában élő magyar iránt.”

Az Akadémia információs pontot létesített, ahol elsősorban köztestületi tagjainak megkereséseit fogadja „a kölcsönös tájékozódás és szükség szerinti segítségnyújtás megkönnyítése érdekében”, valamint hogy „figyelemmel tudjuk kísérni a helyzet alakulását, és tervszerűen tudunk készülni a segítségnyújtásra, köztestületi tagjaink és a kárpátaljai tudományos, művészeti és kulturális értékek, közösségi intézmények szükség és lehetőség szerinti védelmére külön is.”