Hová tűnt a 735-ös út?

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Egy ideje foglalkoztat a magyarországi utak számozása mögötti rendszer. Az alapokat valahonnan – talán csak intuitívan, a térképre nézve – már tudtam: a Budapestről Bécsbe tartó főút az 1-es út, a többi sugárirányú út pedig az óramutató járásának megfelelően kapott egyre nagyobb számot. Az ezeket összekötő utak két vagy három számjegyűek. De miért ez a rendszer? Mióta van így? Mi történt, amikor változtak az ország határai?

Ez a gondolatmenet persze nem az utak számozásának történetével kezdődött. Az volt az első ötletem, hogy csinálok egy térképet, ahol az utakat a számuk szerint színezem be, aztán írok erről egy cikket, beleértve a történelmi hátteret. Ez utóbbi, mint alább kiderül, nem egészen sikerült, de a térkép elkészült.

Jelzőtáblasablonok a m. kir. belügyminiszter 1938. évi 117.100. számú rendeletének mellékletéből

Egy eredeti forrás nyomában

Némi internetes keresés után már tudtam, hogy Benke Istvánhoz köthető az utak számozási rendszerének létrehozása. Több forrásból az is kiderült, hogy a rendszert a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium 70.846/1934. rendeletében hirdették ki. A legkorábbi ilyen forrás Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalos lapja 1935-ből, a másik a Belügyminisztérium 1938. évi 117.100. számú rendelete, amely az útirányjelző táblák megjelenését szabályozza. Találtam még egy 1940-es térképet, amelyen a II. világháború alatt megváltozott határokon belüli utakat sorolták be a számozási rendszerbe.

Egyetlen dolgot nem találtam meg: magát az eredeti rendeletet. A Magyarországi Rendeletek Tára 1934-es kiadásából hiányzik, és bár hivatkoznak rá modern cikkek és honlapok is, a szövege nem található meg online. 

Könyvtárazás helyett levelezésbe fogtam.

  • Először az Innovációs és Technológiai Minisztériumot kerestem meg, ők tűntek ugyanis a releváns állami szervnek. Gyorsan választ kaptam: nekik nincs meg, keressem a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot.
  • Írtam a múzeumnak, egy kutatójuk azt válaszolta, hogy ő is megpróbálta már megtalálni a rendeletet, de nem járt sikerrel. Azt javasolta, hogy levéltárakban érdeklődjem.
  • Írtam hát a Magyar Nemzeti Levéltárnak, ahol néhány kör emailezés után eljutott az üzenetem a megfelelő személyhez, akitől viszont a következő választ kaptam:

„A Kereskedelemügyi Minisztérium 1889. és 1935. között működött, de csak 1889–1899 közötti iratanyaga került be a levéltárba. Az elnöki osztály (itt őrizték a rendeleteket is) iratait viszont nem adta át a Minisztérium. Így az elnöki iratok a szakosztályok 1900–1935 közötti iratanyagával együtt az 1944/45-ös hadműveletek során az utódminisztérium (Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium) épületében teljes egészében megsemmisültek.”

Megdöbbentett a hír, hogy az eredeti rendelet megsemmisült. Elgondolkodtam, vajon tényleg lehetetlen előkeríteni a szövegét? Előfordulhat, hogy könyvtárakban vagy levéltárakban van róla másolat, de azt megtalálni nem biztos, hogy könnyebb, mint azt a bizonyos tűt a szénakazalban.

Útszámok térképe

Miután túltettem magam ezen a szomorú híren, elkészítettem a térképet, amivel az egész kutatási ötlet kezdődött. A technikai részletek a térképet létrehozó Python notebookban találhatók, mi foglalkozzunk most magával a térképpel!

Számozott utak Magyarországon. A színek az utak számának első számjegyét jelölik, a vonalak vastagsága az út rendjét (az alsóbbrendű utak a legvékonyabbak, az autópályák a legvastagabbak)Forrás: Térkép © a Szerző, 2022, CC BY-NC-SA 4.0. Térképadatok © OpenStreetMap közreműködők; alaptérkép © Carto

A térképre nézve az alábbi megfigyeléseket tehetjük:

  • Jól látható a bevezetőben leírt sugaras útszámozási rendszer; a főúttól (Budapest felől nézve) jobbra lévő utak azonos számjeggyel kezdődnek.
  • Az autópályák is követik ezt a számozási rendszert, de néha „idegen” területeken haladnak, mint például az M6-M60 Szekszárd és Pécs között, az M3 Nyíregyházától keletre, vagy az M35 Debrecen alatt.
  • Néhány út nem követi a sugárirányú módszert: az M0 budapestet kerüli meg, tőle délre található az M8-as autópályából elkészült híd Dunaújvárosnál, majd még délebbre a szekszárdi M9-es híd.

Rendhagyó útszámok

A térkép alapos vizsgálatával néhány olyan útra lehetünk figyelmesek, amelyek nem autópályák, és mégis átlógnak egy másik zónába. A jelentősebbek közül ilyen a 13-as, 84-es és 86-os út. A 3407-es út is átlóg a „négyes zónába”, de ez egy mellékút, és nem találtam róla részletesebb információkat.

Utak, amelyek nem illeszkednek a számozási rendszerbe: a 7-es (szürke) és 8-as (sárga) út közötti utak számozásának 7-tel, míg a 8-as és 1-es (narancssárga) út közötti utaknak 8-cal kellene kezdődnie. A 84-es és 86-os utak déli része valamint a 13-as út nem illeszkedik ebbe a rendszerbe. A térkép QGIS-szel készült.Forrás: Térkép © a Szerző, 2022, CC BY-NC-SA 4.0. Térképadatok © OpenStreetMap közreműködők

A rendhagyó utak feltérképezésének első lépéseként érdemes lehet megnézni a Kartográfiai Vállalat által kiadott Magyarország autóatlasza egy korai kiadásának térképeit.

Alább látható három szelvény a Magyarország Autóatlasza 1963-as kiadásából. Az első a mai 13-as út környékét, a második a mai 84-es út déli környékét, a harmadik pedig a 86-os út déli végét mutatja. A kiemelés (általam) a mai útvonalakat jelöli.

A térképen vastag vonalak pormentesített (valamilyen módon burkolt) utakat jelölnek, míg a két vékony vonal (közte fehérrel) burkolatlan utat mutat. Ebből látszik, hogy mindhárom út jórészt burkolatlan volt 1963-ban, így lényegében a semmiből kellett megépíteni azokat – talán emiatt is kaphattak új számot.

13-as út

A 13-as út Komáromtól Kisbérig megy. A számának 8-assal kellene kezdődnie, ez a hatvanas évekbeli térképen még így is van: ott 808-as útként jelölik. A Fejér Megyei Hírlap 1962. január 14-i számában arról írt, hogy „Komárom megyében az idén kezdjük meg a Kisbér–Komárom közötti 808-as út korszerűsítését, mely jelentősen javítja e körzet közúti forgalmát.” Ez eltartott egy ideig, mert az akkor még mindig 808-as számú út felújítását csak 1966-ban fejezték be. Az első egyértelmű forrás, amit találtam, ahol már 13-asként hivatkoznak rá, az Autó–Motor 1979. december 21-i száma.

Mivel találtam egy 1969-es cikket, ami a közelben lévő utakat másképp nevezi, mint az 1963-as atlasz, gyanakodni kezdtem, hogy a köztes időszakban nagyobb mértékben átszervezhették az utak számozását. Az első konkrét forrás, amit találtam, Tóth László Az országos úthálózat fejlődése című írása, amelyben megemlíti, hogy „1965 óta a főközlekedési utak helyett a főutak megnevezést használták, s egyben újraszámozták azokat”. Az eredeti rendeletet itt sem találtam meg – valószínűleg a Közlekedési Közlönyben jelent meg, ami nem érhető el online. Találtam viszont egy cikket az Autó-Motor 1965. december 6-i számában, ahol megemlítik, hogy az utak 1966. január 1-től új számot kapnak. Egy térképet is csatoltak, amin látszik, hogy az 1-es út és a komáromi Duna-híd közötti szakasz valóban a 13-as számot kapja, de a Komáromtól délre fekvő 808-as még mindig nem főút, így a száma sem változik.

Ha tippelnem kéne, hogy miért nevezhették át mégis a 808-ast 13-asra, azt mondanám, hogy azért, mert jelentősen javították a minőségét 1962 és 1966 között, így már főút lett, viszont a 8X számok már mind foglaltak voltak, így végül a (helyesen számozott) 13-as út meghosszabbítása lett (nem helyesen számozva).

84-es út

A 84-es főút a Balatont köti össze Sopronnal (és a határon túl Ödenburger Straße B16 néven Béccsel). A Jánosháza és Balatonederics közötti szakaszának elvileg 7-es számozásúnak kellene lennie. Feltételezésem szerint a rendhagyó számozás oka egyszerű: a könnyebb tájékozódás. A Balaton végtére is rendkívül népszerű turistacélpont, és az volt már a hatvanas években is, amikor az út épült.

A 84-es út átadása SümegnélFotó: Arcanum / Volán, 1969 (3. évfolyam, 1. szám)

A térképről tudjuk, hogy 1963-ban már 84-esnek hívták az utat Sopron és Jánosháza között; Jánosházát a 751-es út kötötte össze Sümeggel, Sümeg és a Balaton között pedig szám nélküli, kis utak voltak. 1966-ban ezt az egész útvonalat átnevezték 84-essé. Ebben az időben az úton komoly építési munkák folytak, az új utat 1968. december 10-én adták át. A megnyitásról szóló cikk ezt írja: „A 84-es út valóban korszerű alkotás, s idegenforgalmi jelentősége nagy. Ezzel a céllal is épült, része a balatoni regionális fejlesztési tervnek. Sopron lakói másfél órás kényelmes utazással elérik rajta a Balatont. A nyugati országrész közelebb kerül a balatoni üdülőövezethez. Az új út Nyugat-Európát is közelebb hozza: jelentősen megrövidült az út kilométerben és időben azok részére is, akik Ausztriából vagy Ausztrián át az NSZK-ból, Olaszországból érkeznek hozzánk. A 84-es út a Balatonhoz vezető legjelentősebb idegenforgalmi utunk”. 

86-os út

A 86-os út a római kereskedelmi út, a borostyánút útvonalát követi, amely évszázadok óta fontos észak-déli kereskedelmi útvonal a Balti térségtől az Adriáig. A mai 86-os út útvonalát az 1963-as atlasz szerint még a 821-es, 827-es, 842-es és 735-ös utak fedték le. 1966-ban itt is átnevezés történt: a 821, 827 és 842-es útból 86-os lett – a 735-ös ekkor még nem olvad bele az új útba.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha egy másik út már létezett ezen a számon. Jogos a felvetés, mert 86-os út létezett korábban, a Pápa és Karakó közötti szakaszon. Ez ma egy négyszámjegyű mellékút (8403).

Az akkor 735-ös, mai 86-os és 7418-as út kereszteződése Belsősárd és Külsősárd közöttFotó: Fortepan/Karabélyos Péter #57175, CC-BY-SA-3.0.

A 86-os úttal kapcsolatos első fejlesztési hírekről 1967-ben számoltak be egy rövid cikkben a Kisalföldben: „A délnyugati határvidéknek a nemzetközi idegenforgalomba való bevonásáról tanácskoztak csütörtökön Zalaegerszegen. Megállapodtak, hogy Zala és Vas megye természeti szépségekben gazdag tájait, Göcsejt és az Őrséget megnyitják a nemzetközi turistaforgalomnak. A turizmus szolgálatába állítják a két megyén áthaladó hajdani római utat, amelynek magyarországi szakasza a Zala megyei Rédicstől Zalalövőn és Körmenden át Szombathelyre vezet. A helyreállított utat május 1-én tíz európai ország képviselőinek jelenlétében nyitják meg az ENSZ által kiadott jelszóval: »Az idegenforgalom út a békéhez«. Erre való utasítással a felújított útvonalat »Barátság útjának« nevezik el.”

Márciusban Jugoszlávia is csatlakozott a kezdeményezéshez: a mai Szlovénián keresztül jelöltek ki egy útvonalat az Adriáig. Az utat május elsején ünnepélyes keretek között nyitották meg. Az első olyan forrás, ahol már a Körmend–Rédics szakaszra is 86-osként hivatkoznak, 1968 augusztusából származik.

Miközben ezeket a cikkeket olvastam, elgondolkodtam: mégis hogyan építettek meg száz kilométernyi utat ilyen rövid idő alatt? Az útvonal bejelentése és a megnyitás között alig hét hét telt csak el. Az a gyanúm, hogy itt valójában nem történt komoly útépítés, inkább csak átnevezték a meglevő utakat, apróbb fejlesztéseket végrehajtva. Kilenc évvel később, 1977-ben írta egy cikk, hogy a növekvő forgalom miatt fejleszteni kell az utat, főleg, hogy E65 néven a nemzetközi úthálózat részévé válik. A cikk megemlíti, hogy túlságosan dimbes-dombos az útvonal, sok a kanyar, és nem elég széles az útfelület. A fejlesztési tervben az is szerepel, hogy pihenőket és benzinkutakat telepítenek az út mellé, illetve, mivel nemzetközi utakon nem lehet szintbeli vasúti kereszteződés, azt is kiváltják Zalalövőnél. És hogy ez utóbbi kiváltás mikor történt meg? 2016-ban.

A szerző közlekedésgazdászként végzett, jelenleg adatelemzőként dolgozik. A cikk eredeti, angol változata a szerző személyes honlapján jelent meg. További írásai itt, vagy Medium.com-profilján olvashatók.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!