Nem önmagában a csomagolással van a baj, hanem azzal, hogy nem tudjuk, mihez kezdjünk vele
Bár a csomagoláson lenne rá hely, mindössze a gyártók 3-5 százaléka tünteti fel, hogy a csomagolóanyagokat milyen módon lehet újrahasznosítani, gyűjthetők-e szelektíven, és ha igen, akkor melyik kukába kellene dobni őket. Ezért a legtöbb csomagolóanyag a kommunális hulladékok között végzi – annak ellenére, hogy értékes másodlagos alapanyaggá válhatna a megfelelő újrahasznosítási láncban.
Mindez abból a kutatásból derül ki, amelyet Dörnyei Krisztina Rita csomagolás-menedzsmenttel foglalkozó szakember végzett a COST (European Cooperation in Science and Technology) szervezettel közös projektje keretében. Munkacsoportjuk célja, hogy fenntarthatóbbá tegyék az élelmiszercsomagolásokat, és olyan alternatívákat javasoljanak a vállalatoknak, amikkel költséghatékonyan változtathatnak a csomagolási rutinjaikon. A május elején a Foods folyóiratban publikált felmérés célja az volt, hogy egy választott termékkategóriában (választásuk az ostyaszeletekre esett) megismerjék a csomagolástípusokat, illetve az azokon feltüntetett vagy épp hiányzó fenntarthatósági, környezetvédelemmel összefüggő jelöléseket.
„Sok esetben nem az a baj a csomagolásokkal, hogy léteznek, hanem az, hogy nem tudjuk, hogyan kellene kezelnünk őket, miután szükségtelenné válnak” – mondja Dörnyei, aki fogyasztóként maga is gyakran szembesül a kérdéssel, hogy a kezében tartott termék csomagolása újrahasznosítható-e egyáltalán, vagy a kommunális hulladéktárolóban van a helye. Dörnyei szerint „káros az is, hogy a fogyasztók egy része inkább minden műanyagot a szelektív kukába dob, például a biológiailag lebomló vagy ipari komposztálóban lebontható műanyagokat nem szabadna itt elhelyezni, mert szennyezik az egyébként újrahasznosítható anyagokat”.
A csomagolás a szükséges rossz
A legtöbb élelmiszer-csomagolás műanyagból van, de ennek oka nem feltétlenül a gyártók kényelmessége. „Szigorú törvények írják elő, hogy az élelmiszerek milyen anyagokkal érintkezhetnek. Például az újrahasznosított műanyagokat nem mindig lehet felhasználni ezen a területen” – mondja Dörnyei. „A csomagolás szerepe ráadásul kiemelt az élelmiszer-pazarlás elleni harcban. Ahhoz, hogy az élelmiszerek hosszabban eltarthatók legyenek vagy biztonságosan szállíthatók, megfelelő csomagolásra van szükség, ezért kerül műanyag dobozba az importált szőlő, műanyag fóliába a kígyóuborka, vagy ezért vásárolható módosított atmoszférába zárva a hús.”
Romlott ételeket és alapanyagokat se vásárolni, se később elfogyasztani nem akar senki, ezért már a szállításkor fontos szerep jut a csomagolásnak, és ezt fontos figyelembe venni a környezetterhelésük vizsgálatakor is. Ha egy nagy környezeti terhelés árán előállított termék 10 százaléka veszteség lesz a csomagolás hiánya miatt, akkor sokkal nagyobb az elpazarolt kibocsátás, mintha az élelmiszer 100 százalékban felhasználható, de csomagolva van. Főleg, ha az a csomagolás megfelelően újrahasznosítható. Ezért Dörnyei szerint a valódi megoldást a zártláncú újrahasznosítás jelentheti, akár termék- vagy betétdíjas rendszerben, esetleg standardizált csomagolóanyagokkal, joghurtos poharakkal, dobozokkal.
Tudatosság nincs, greenwashing van
A szakember szerint a magyar fogyasztók, bár egyre nyitottabbak a fenntartható alternatívákra, még nem igazán tudatosak. Választásaikat túl sokszor az ár befolyásolja: „csak akkor cserélnek le egy már megszokott terméket egy alternatívára, ami akár környezettudatosabb is lehet, ha annak minden funkciója és persze a csomagolása is megfelel az igényeiknek, ami igazán nagy kihívás elé állítja a környezetbarát fejlesztéseket”. Dörnyei példaként említi a csomagolásmentes vásárlás lehetőségét is, ami még a tudatos fogyasztói réteg számára sem feltétlenül jelent élhető alternatívát. A világ ugyanis kényelmes, a műanyagok és alapvetően az eldobható csomagolótermékek létezését pedig az indokolja, hogy nem akarunk róluk lemondani.
Így viszont, hogy sokan nem is igazán fogékonyak a fenntarthatóságra, és nagy tér jut a green washingnak, a zöldre mosásnak, vagyis az egyébként nem fenntartható megoldások környezetbarátként való feltüntetésének. „Ha összehasonlítanánk, hogy mi a vásárlók benyomása egy műanyag pohárba és egy papírral is bevont műanyag pohárba csomagolt joghurtról, biztos vagyok benne, hogy a papír el tudja hitetni egy részükkel, hogy az fenntarthatóbb” – mondja Dörnyei.
A papírpoharas joghurt csak egy példa arra, hogyan téveszthetik meg a gyártók a fogyasztókat a zöldnek tűnő csomagolásokkal. A hibrid csomagolások (így nevezik azokat, amik több alapanyagból állnak) könnyen újrahasznosíthatók, ha az alapanyagokat a fogyasztók külön, szelektíven gyűjtik, de ez sokszor elmarad, így előfordul, hogy a papír szennyezi a műanyagot. Ráadásul sokszor semmilyen technikai indok nincs a papírréteg használatára, kivéve azt, hogy a papír jó benyomást kelt a fogyasztóban.
Dörnyei szerint tévesen terjedt el a köztudatban, hogy a papír és az üveg mindenképpen fenntartható megoldásnak számít. Hiszen a műanyagnak is megvan a maga helye a termelésben és a csomagolásban, ráadásul könnyebben újra lehet hasznosítani, illetve egyszerűbb szállítani is, ha már mindenképpen el kell dobni a használat után.
Ezzel szemben az üveg újrahasznosítása költséges és az infrastruktúra hiányában nehéz is. A papírral kapcsolatban az jelenti a problémát, hogy a szennyezett, zsíros papírhulladékot nem lehet megfelelően kezelni. „Ahelyett, hogy a műanyagot rossz alapanyagként állítjuk be, inkább fejleszteni kellene az infrastruktúrát és olyan új eljárásokat is vizsgálni, fejleszteni és terjedésüket elősegíteni, amelyekkel a szennyezett hulladék is hasznosítható” – mondja Dörnyei.
Ilyen, a gyakorlatban is hasznosítható, ám jelenleg még igen költséges technológia a pirolízis, amellyel a műanyagok alkotóelemeikre bonthatók és energia nyerhető belőlük. Egy 2019-ben a Helyon folyóiratban megjelent kutatás szerint a pirolízis különböző fajtái zöldebbé tehetik a műanyagok ipari feldolgozását, ráadásul alternatívát kínálnak a fosszilis energiahordozók helyett.
Nem csak a fogyasztói oldalon kaotikus a helyzet
A fogyasztók számára a szelektív gyűjtést és az újrahasznosítást elsősorban az információhiány és az infrastruktúra átláthatatlansága nehezíti meg. „Ha elmegyünk a fővárosból vidékre, szembesülünk azzal, hogy más színűek a szelektív kukák. Szinte újra kell tanulni az egészet” – mondja Dörnyei a magyarországi viszonylatban sem egységes rendszerről. Ezt csak tovább bonyolítja, ha a külföldi országokban használt színeket is számításba vesszük.
A csomagolásokkal viszont nemcsak a vásárlóknak akadnak nehézségeik. A gyártóknak sem könnyű megtalálni a megfelelő és funkcióban is elégséges anyagokat, kialakításokat. „A cégeknél általában a marketinghez tartozik a csomagolásfejlesztés, de van, ahol külön ember foglalkozik ezzel. Egyáltalán nem egységes a felépítés, ráadásul a csomagolásokkal kapcsolatban tulajdonképpen minden más részlegnek is van egy sor elvárása” – mondja Dörnyei, akinek már csak azért sem ismeretlenek az ebből fakadó mindennapi kérdések és viták, mert a COST, aminek kötelékében kutat, hasonló módon modellezi a vállalati folyamatokat.
Egy-egy csomagolásfrissítés vagy -fejlesztés akár éveket is igénybe vehet a szakember szerint: „A csomagolás nem olyan fontos, mint a termék, ezért sokkal kisebb hangsúlyt helyeznek rá a cégek. Mégis, az értékesítés, a termékbiztonság, a szállítás, a marketing mind-mind erre támaszkodik. Fontos a megjelenése, de fontos az is, hogy ne legyen drága. Ezért a legtöbb cégnél kevés pénzből fejlesztenek, ami a környezetbarát megoldások nagyon lassú elterjedését eredményezi.”
Ingyen van, mégsem élnek vele
„A csomagolások fenntarthatóbbá tétele nem csak pénzkérdés, lehet szinte ingyen is zöldülni. A csomagolásokon lenne hely és lehetőség kommunikálni az újrahasznosítás lehetőségét, ezt viszont csak nagyon kevesen teszik meg” – foglalja össze a május elején megjelent kutatás legfontosabb üzenetét Dörnyei. Hozzáteszi még azt is, hogy egy, a hulladékgyűjtésre vonatkozó megjegyzés elhelyezése a csomagoláson gyakorlatilag semmibe sem kerül, de kulcsszerepe lehet abban, hogy javuljon a fogyasztók tudatossága. „Ha egyértelműek a jelzések, sokkal könnyebb kiválasztani, hogy mit hova kell dobni. Ezt ráadásul nemcsak felirattal vagy piktogrammal, hanem a csomagolás színével, formájával is lehet kommunikálni. Rengeteg lehetősége lenne erre a cégeknek, de alig pár százalékot használnak ki ezekből.”
Hogy a gyártók figyelmét felhívják a lehetőségekre, illetve a jelölés fontosságára, Dörnyeiék összeállítottak egy olyan mátrixot, amelyben átlátható módon ábrázolják, hogy mely csomagolási tulajdonságokat milyen módon és arányban kommunikálhatnának a cégek, és hogy megteszik-e ezt valójában.
A termékcsomagolás anyagában, színében, formájában is mutathatja, hogy fenntarthatóbb, mint egy korábbi alternatíva vagy egy másik, hasonló termék csomagolása. Például a szűk, csak a szükséges mennyiségű anyagot használó csomagolások tudatosabb választást jelentenek. Használhatnának a gyártók képeket is, de általában csak az alapanyagot jelölő piktogramot tüntetik fel a csomagoláson, ha egyáltalán utalnak arra, hogy szelektíven gyűjthető hulladékról van szó.
A jelenleg használt jelölések kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy a fogyasztókat is megfelelően tájékoztassák. Az ismerős, alapanyagot jelölő logók elsősorban a szakmának szólnak, de ha már legalább ez rajta van a csomagoláson, az is segít egy-egy tudatos vásárlónak. „De nem várható el, hogy ezt mindenki értse és ismerje. A termékekre rá kellene írni, hogy a papírcímkéket távolítsák el, a palackot mossák ki vagy a csomagolás rétegeit válasszák szét, mielőtt a szelektív kukába dobják a csomagolást” – mondja Dörnyei.
A csomagolásnak környezeti, védelmi, logisztikai, szállítási, termelési, illetve stratégiai, működési és marketingszempontoknak is meg kell felelnie – ezek egyikének sem mond ellent, ha a hulladék kezelésére vonatkozó információk is felkerülnek a termékre. Épp ellenkezőleg: nagyban megkönnyítik a fogyasztók dolgát, és költséges beruházás nélkül is környezettudatosabbá teszik a csomagolást.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
