David Attenborough még a dinoszauruszok távoli világát is képes élettel megtölteni

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Egy dokumentumfilmnek nem feltétlenül tesz jót, ha telenyomják CGI-jal, és digitális effektek használatával próbálják rekonstruálni az éppen tárgyalt környezetet. De hát mit csináljon az, aki őstörténetről készít filmet, ráadásul egy olyan narrátor segítségével, mint David Attenborough, akinek a hangjához már ösztönösen szemkápráztató látványt társítunk. Na és persze már nem 1995-öt, de nem is 2013-at, hanem 2022-t írunk, és a különböző lények hiperrealisztikus ábrázolása filmen már nem álom, hanem valóság.

Ráadásul ami nem működött a 2019-es Oroszlánkirályban (amelynek látványáért szintén a Moving Picture Company felelt), az működik az Apple TV+ és a BBC közös ötrészes természetfilm-sorozatában, a május 26-án bemutatott Prehistoric Planetben: míg a Disney-mese CGI-változata ugyan nagyon élethű, de egyben ki is ölte a lelket a történetből, addig a késő kréta időszakban játszódó, a Föld ősi környezetét a legfrissebb tudományos eredményekkel összhangban bemutató sorozatot máshogy nem is lehetne elképzelni.

    Összeért a tudomány és a legkorszerűbb digitális technika

    A sorozattal, amely öt, különböző (partmenti, sivatagi, édesvízi, jeges és erdei) környezetekben játszódó epizódon keresztül mutatja be a dinoszauruszok uralta Földet, nemcsak a mezei dinórajongók, hanem a paleontológusok álma is valóra vált. Eddig ugyanis az 1999-ben bemutatott hatrészes BBC-sorozat, a Walking with Dinosaurs (magyarul: Dinoszauruszok, a Föld urai) számított az őslényekről szóló dokumentumfilmek netovábbjának, márpedig hiába számított akkor korszakalkotónak az igénybe vett digitális technika, ma már igencsak zavarja a szemet a 23 éves sorozat látványa.

    Ráadásul a 99-es széria nem is annyira a tudományos eredményekre, hanem inkább arra a populáris dinoszauruszképre épített, amit a Jurassic Park-filmek alakítottak ki az emberekben. David Attenborough részvétele önmagában a minőség előjele volt a Prehistoric Planet esetében, ugyanis a BBC természetesen a Walking with Dinosaurs narrálására is felkérte a csatorna ikonját, de azt túl spekulatívnak és kevésbé tudományosnak tartotta, így nem adta hozzá a nevét.

    T. rex az 1999-es Walking with Dinosaurs és a 2022-es Prehistoric Planet című sorozatokbanForrás: BBC / Apple TV+

    Az új sorozat fő tudományos tanácsadója Darren Naish, a Southamptoni Egyetem paleontológusa és zoológusa, a Tetrapod Zoology nevű népszerű blog és podcast atyja volt, de a nagyjából egy évtizedes előkészítési munkában nagy szerepe volt Stephe Brusatte-nek, az Edinburgh-i Egyetem paleontológusának is, aki amellett, hogy a dinoszauruszok evolúciójának híres kutatója, az épp a héten mozikba kerülő Jurassic World: Világuralom című film tanácsadója is volt, így például neki köszönhető, hogy hamarosan a mainstreambe is bekerülnek a tollas dinók.

    A Bolygónk, a Föld harmadik része is lehetne

    A Prehistoric Planet úgy is különösen érdekes, ha Attenborough korábbi munkáival hasonlítjuk össze. Ahogy az amazóniai dzsungel, az indonéz szigetvilág vagy az afrikai szavannák élővilágában, úgy az őstörténeti korszakokban is egyetlen cél vezérelte az állatokat: a túlélés. Az észak-amerikai beltengeren átúszó T. rex-mamát szorosan kell követnie a kölyköknek, mielőtt elragadja őket egy moszaszaurusz, a kis túlélők aztán az óriásteknősök utódjaira vadásznak a parton, míg a pteroszauruszok-fiókáknak első kirepülésük során kell nagyon vigyázni, hogy ne sújtson le rájuk a levegőben egy nagyobb repülő őslény.

    Úszó Tyrannosaurus rex-családForrás: Apple TV+

    Az effekteket gyártó stúdió munkatársai láthatóan alaposan át is tanulmányozták az Attenborough-filmográfiát, főként a kései, Netflix-kompatibilis darabokat (pl. a Bolygónk, a Föld 2 vagy az Our Planet), és pontosan azok stílusában igyekeztek megjeleníteni az őslények mindennapi küzdelmeit. A kölykeiket vadászni tanító kifejlett példányokat, a fókuszban álló prédákra a háttérből leselkedő ragadozókat vagy a különös fajok játékosan botladozó utódait ugyanolyan jelenetekben látjuk a korábbi sorozatok valós felvételein, valamint a Prehistoric Planet digitális képein – de még a zenei motívumok is ugyanazt az ívet követik.

    Ha valamit fel lehet róni a sorozatnak, azt egyből meg is lehet magyarázni a témaválasztással. Az arányok érzékeltetésének problémáját ugyanis például nem igazán lehet áthidalni egy olyan állatcsoport bemutatásánál, ahol 20–25 méteres testhosszal rendelkező óriáslények és kisebb gekkóméretű fajok is megtalálhatók, így amikor ezeknek együtt kell szerepelniük, a kisebb őslény általában a kép előterében van, míg a gigadinók messze a háttérben menetelnek.

    Sivatagon átkelő Dreadnoughtus-csordaForrás: Apple TV+

    Ugyanígy védhető az is, hogy látszólag túl sok érzelemmel ruházták fel a dinoszauruszokat a digitális művészek (a fészekrablásnak kitett lények szinte siratják eltűnt utódjaikat), de hát persze valójában keveset tudunk arról, milyen mimikával rendelkeztek ezek az állatok 66 millió éve.

    Azoknak is ajánlott, akiket hidegen hagynak a dinók

    Bár az attenborough-sított stílussal valószínűleg az volt a cél, hogy ne csak a legnagyobb őslényrajongók nézzék végig a 200 perces sorozatot, azért a különböző fajok életvitelének részletes bemutatása leginkább azoknak kedvez, akik az elmúlt évek dinoszauruszügyi fejleményeit – hasonló sorozatok vagy filmek hiányában – kénytelenek voltak kutatási publikációkból összelegózni – ebben azért a Qubit is segített az érdeklődőknek.

    A Prehistoric Planetnek hála azonban már nem kell a fantáziánkra hagyatkozni, ha kíváncsiak vagyunk, hogyan vadászott rákokra egy Masiakasaurus-család, hogy nézett ki a hím Barbaridactylusok párzási tánca, vagy hogyan gyötörték a szúnyogok az Olorotitanok életét, miközben a vulkánok között igyekeztek felnevelni utódjaikat.

    Egy kifejlett Edmontosaurus és kicsinyeForrás: Apple TV+

    De a Prehistoric Planet még azoknak is tanulságos lehet, akiket egyáltalán nem kapott el a dinómánia, vagy akár a természetfilm műfajért sem rajonganak, viszont az érdekli, hogy hol tart ma a CGI – ilyen tömény adagot a valóság digitális leképzéséből a moziban sem kaphat egyhamar, vagy ha igen, akkor az Oroszlánkirály példája mutatja, hogy milyen kompromisszumok árán.

    Kapcsolódó cikkek a Qubiten: