David Attenborough új sorozata pusztulásról és túlélésről mesél, és látványosabb, mint valaha
Ha Oxfordban holnap kitalálnák, hogy a szótárban ezentúl minden szó mellé egy képet is rendelnek, akkor a munkabírás bejegyzésnél nem kellene sokat gondolkodni az illusztráción: a 94. életévét taposó Sir David Frederick Attenborough úgy ontja magából a természetfilm-sorozatokat, mintha féltené az állását a BBC-nél, bár ezekben az új sorozatokban már leginkább csak narrátorként vesz részt.
Attenborough A kék bolygó (2001) és a Bolygónk, a Föld (2006) című klasszikusai a természetfilmezés alapművei, ráadásul mindkettőnek elkészítette a folytatását 2016 és 2018 között. Tavaly Dynasties címmel narrált ötrészes sorozatot a legismertebb, legkedveltebb veszélyeztetett fajokról, majd idén először a Netflixre tett egy kis kitérőt, a klímaváltozás hatásait erősebben sulykoló Our Planettel, majd vissza is tért a BBC-re, ahol Climate Change: The Facts címmel készítette el eddigi legpolitikusabb munkáját.
Most pedig Seven Worlds, One Planet (Hét világ, egy bolygó) címmel tért vissza a tematikus sorozatokhoz, hogy egy kicsit kevésbé klímaharcosan, de az égető ökológiai problémák figyelembe vételével mutassa be epizódonként a hét kontinens (Antarktisz, Ázsia, Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Ausztrália) élővilágát.
És nagyon úgy fest, hogy Attenborough nem az a típus, aki a reggeli tea után átcsoszog az otthonában berendezett stúdiószobába, és a félhomályban papírról olvasva felnyekegi a gyakornokok által összeollózott narrációt, aztán átküldi a kiralypingvin_vs_leopardfoka.wav fájlt a BBC emailcímére. Pedig megtehetné. A nyitórész elején, a szériát felvezető intróban legalábbis egy izlandi helyszínen jelenik meg a piros kabátos Attenborough, és a tőle megszokott beleéléssel mesél arról, hogyan oszlott nagyobb darabokra Pangea, az egykori szuperkontinens, és miért mindennél fontosabb most bemutatni az egyes földrészek sokszínű élővilágát.
Már ezekből a felvezető képsorokból kiderül, hogy mi hajtja a reneszánszát élő természettudóst: a technológia. Komoly természetfilmet mindig is kizárólag csúcstechnikával volt érdemes forgatni, és persze az 1979-es Life on Earth sorozatot sem lehet csúnyának nevezni a mai napig, de amikor már amatőrök is 4K-s felvételeket töltögetnek fel a Youtube-ra, mondjuk a hangyák viselkedéséről, akkor mit várhatunk a több mint 60 éve külön egységként működő BBC Natural History Unit csapatától?
A kérdés költői, és a netflixes sorozat képein úgysem nagyon lehet túltenni, a bámulatfaktornak is vannak határai. A Hét világ, egy bolygón több mint 1500 ember dolgozott, 41 országban összesen 2260 órányi nyersanyagot vettek fel, majd a legjavát hétszer egyórás epizódokba sűrítették. Nem véletlenül karolta fel a vizuális ingerekre érzékeny stoner kultúra Attenborough 21. századi munkásságát: ennek a sorozatnak is minden egyes jelenete olyan, mintha a legnagyobb gonddal készített, tökéletesen elkapott pillanatnak tűnő díjnyertes természetfotók életre kelnének.
A látványon túl persze tematikában is erős Attenborough és csapata, és hát nem véletlenül az Antarktisszal indult ez a sorozat. A konklúzió szerint az Antarktisz megmentése nemcsak az unalomig ismételt okokból (gleccserek olvadása, a tengervízszint emelkedése) fontos, hanem például azért is, mert a Déli-óceán és annak élővilága több mint kétszer annyi szén-dioxidot von ki a légkörből, mint az amazóniai esőerdő. Így a helyi élővilág védelmezése az egész bolygó természetes egyensúlyának visszaállításában is nagy segítséget nyújthat.
Na és kevés természetfilm mondhatja el magáról, hogy szinte színészi alakításokat csikar ki állati alanyaiból, és hogy egy órán belül idézi meg Hitchcock, Chaplin és David Lynch szellemét.
- A szürkefejű albatrosz csak akkor ismeri fel a fiókáját egy élelemszerző túráról visszatérve, ha az ugyanúgy a fészkében van, ahogy otthagyta. A klímaváltozással azonban egyre gyakoribb és erősebb, akár 110 km/h-s szelek sújtják az Antarktiszt, így a magukra hagyott fiókáknak küzdeniük kell, hogy ne fújja ki őket a szél a fészkükből. Amikor az egyik albatrosz visszatér, a járni is alig tudó fiókája már a földön hever, és minden erejével azon dolgozik, hogy visszatápászkodjon a fészekbe, különben az őt fel nem ismerő anyja láttára pusztul el.
- Amikor a királypingvinek tavasszal elmennek csoportosan élelmet szerezni, több százezer fiókát hagynak magukra napokig egy szigeten, egyetlen intelemmel: mindenkinek a helyén kell maradnia, különben a visszatérés után nem találják meg egymást. Az el-elbarangoló barna pingvinfiókák figyelmét azonban egy szélfútta szőrcsomó is el tudja vonni, az érte folytatott játékos harc pedig a legviccesebb némafilmekbe való.
- Ahhoz nem kell a Déli-sarkvidékig elmenni, hogy rácsodálkozzunk a mélytengeri élővilág furcsa lényeire, de az Antarktisz jege alatt meghúzódó három méteres zsinórférgek, hermafrodita csupaszkopoltyús csigák és medúzagyilkos tengerirózsák szürreális és színes életét mintha a Twin Peaks alkotója álmodta volna meg.
Azon lehet vitatkozni, hogy Hans Zimmer monumentális zenéi mennyire giccsesítik el az önmagukban is lebilincselő jeleneteket, de tény, hogy kevésbé emlékeztetne a Mad Max-filmek őrült feszültségére egy leopárdfóka és egy pingvin kergetőzése az akciófilmes aláfestés nélkül.
A pusztulás és túlélés motívuma egyébként is végigvonul az epizódon, de a környékbeli bálnavadászat históriájánál ér a csúcsra. A huszadik században körülbelül 1,5 millió bálnát vadásztak le az antarktiszi vizekben, melyek egy részét – köztük a valaha megfigyelt legnagyobb állatot, egy 33 méteres kék bálnát – az iparág központjának is tartott Déli-Georgia szigetén dolgozták fel szappanná vagy margarinná.
A déli simabálnákat sújtotta leginkább az 1986-ban betiltott bálnavadászat: a kíváncsi természetű, barátságos állatok mindig túl közel merészkedtek a vadászhajókhoz, így a 35 ezer fős populáció pár évtized alatt úgy lecsökkent, hogy egy ponton már csak 35 nőstény volt életben. A különböző természetvédelmi akcióknak köszönhetően mára 2000 főssé duzzasztották vissza a 60 tonnás déli simabálnák populációját.
Az is jó ötletnek tűnik, hogy az utolsó tíz percben a stábé a főszerep, és egy kicsit betekinthetünk abba, milyen egy tíznapos hajóút után megérkezni egy fagyos szigetre, aztán három héten keresztül hajkurászni a helyi élővilág leglátványosabb, legfontosabb pillanatait. Néha futni kell a sziklás jégen, kamerával a kézben egy elefántfóka támadása elől, néha teli kell okádni a hajó vécéjét, miután már hat napja hánykolódik a jeges vízben – de ha ezeket a pillanatokat David Attenborough kommentálja, az egész megéri.
A Seven Worlds, One Planet a BBC különböző csatornáin fut vasárnaponként, Magyarországról egyelőre nem elérhető – ha befut egy magyar premier, azt itt írják majd. (UPDATE: A sorozat itthon a BBC Earth csatornáján lesz látható, november 14-től hetente 22 órakor.)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
