Illusztrációnak elmegy, múzeumi kiállításnak szörnyen gagyi a Vajdahunyad-várban látható lovas tárlat, a Lóközelben
Új időszaki kiállítás nyílt június elején a városligeti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyad-várban. A nyár végéig megtekinthető Lóközelben című tárlat a rendezői szándék szerint a ló és az ember napjainkban ápolt kapcsolatát hivatott bemutatni. A megnyitóról beszámoló kormányzati híradás szerint a lóasszisztált terápiáktól a sportokon át a hagyományújító íjászatig a létező összes mai használati módot bemutató kiállítás a lovas nemzet kultuszát öregbíti. Na de mit öregbít valójában?
Az interaktivitás a kortárs muzeológia kulcskifejezése. A kiállításrendezők világszerte a technológiai lehetőségekre és az érzékszervekre ható, megtapasztalható élményekre építenek. Ennek egyik kiemelkedő, bár igen tömény magyarországi példája a budapesti Millenárison rendezett Álmok álmodói 20, amelyről a tavaszi nyitáskor mi is beszámoltunk. Hasonlóan akciódús, sokkolóan látványos és informatívan szórakoztató tárlatra nem számítottunk, de valami 21. századira azért igen.
Elhanyagolható mellékkörülménynek tűnt, hogy a kurtán-furcsán kialakított bejárat miatt elsőre az új időszaki kiállítás helyett A magyar mezőgazdaság története a Kárpát-medencében – a kezdetektől 1945-ig című, 15 éve megépített állandó tárlatot sikerült végigsétálni. Eltévedésünknek a Lóközelbent kétszer is megnézve lett komolyabb jelentősége.
Mindenből is egy kicsi valamit
A mezőgazdasági múzeum időszaki termeiben berendezett tárlat egy olyan folyosón kezdődik, amelyet csupán néhány paraván választ el az állandó kiállítástól. A fenti képen látható, hiányos léclambériára rögzített molinót is csak utólag sikerült észrevenni, ezért meglepetést okozott, hogy a magyar mezőgazdaság állattenyésztési eredményeit egy a magyarországi versenyekről kölcsönzött herendi mintás díjugrató versenyakadály illusztrálja. A nemzetközi megmérettetések nehézkategóriájának megfelelően 1,6 méternél is magasabbra emelhető gát alá illesztett táblán csupán az „oxer” felirat szerepelt. Így a járatlanabb látogató innen biztos nem értesülhet arról, hogy a kifejezés olyan széles akadályt jelent a díjugrató terminológiában, amelynek az első és a hátsó frontja egyforma magasságú.
A laikusokat valószínűleg nem, de a Qubit tudósítóját meglepte, hogy a nevezett akadály után nem egy manapság tálcaként rendszeresített vizesárok vagy egy triple bar nevű, lépcsőszerűen emelkedő akadálytípus, hanem a fogathajtó szakág terepszakaszán használatos maratonkocsi áll teljes életnagyságban.
Rögtön ezután viszont egyből a lósportból kap ízelítőt a látogató. A sarokban ugyanis egy szulki (sulky) látható, vagyis egy olyan kétkerekű alkalmatosság, ami elé az ügető versenylovakat szokás fogni.
Az idősebb olvasó talán még emlékszik a Keleti pályaudvarral szemben, a Nemzeti Lovarda szomszédságában, a mai Aréna pláza helyén álló Kerepesi úti ügetőpályára, Európa egyetlen városi lóversenyarénájára, amit az 1990-es években dózeroltak el. Ilyen információkkal azonban nem fárasztja látogatóit a kiállítás, ahogy a lovaskultúrának sem adnak történeti mélységet a feliratok, így a huszárságról, a budai Várban működő spanyol iskoláról, a modern lovas versenysportok nemzetközi fejlődését alapvetően meghatározó örkénytábori Lovagló- és Hajtótanárképző Iskoláról, esetleg a magyar fogathajtók aranynemzedékéről sem tudható meg lényegében semmi.
Némi vigasz, hogy a szulki ülésébe kucorodva egy monitoron megtekinthető, hogy néz ki a valóságban egy futam a hajtó szemszögéből. Passzív illúziónak elmegy, bár érdemes megjegyezni, hogy a nagyvilágban már számos olyan szórakoztató elektronikainál komolyabb eszköz elérhető, ami csodás interaktivitás mellett meglehetős élethűséggel szimulálja a lovas sportokat.
Ilyenek hiányában a látogató fantáziájára van bízva, hogy mit él át a szulkival átellenben elhelyezett nyergek valamelyikébe pattanva. Ezekből rögtön négy különböző fajtát is ki lehet próbálni: a lóversenyzésnek az ügetőnél ismertebb galopp szakágát ismertető tabló alatt a könnyű zsokényerget, mellette a hagyományápoló magyar lovasok modernizált alkalmatosságát, valamint egy-egy díj- és ugrónyerget.
Élő legendák
A következő teremben a hazai múzeumok jól ismert tárlóiban a lovas sportok mai, illetve tegnapi nagyjai következnek. A rövid szakági ismertetők mellett az amerikai sportújságírók által feltalált legendagyűjtemények Hall of Fame stílusában a kiválasztott sportemberek szösszenetnyi portréi, eredménylistái és személyes tárgyai szerepelnek – változó minőségben és mennyiségben.
A már hosszú évek óta csak edzőként dolgozó örökös magyar bajnok, egyéni Európa-bajnoki bronzérmes díjlovas Dallos Gyula például teljes versenyöltözékét és egy pár csizmáját is kikölcsönözte a rendezőknek.
A négyes- és kettes fogathajtásban sokszoros világ- és Európa-bajnok Lázár Vilmos és Lázár Zoltán kollekciója ezzel szemben mindössze egy segédhajtói díszmagyarból, egy pár hajtókesztyűből, egy serlegből és egy négy lóra méretezett hajtószárból áll.
Külön tárlót kapott a honfoglaláskori harcmodort a kísérleti régészet módszereivel rekonstruáló Kassai Lajos lovasíjász is.
A magyaros tradíciót a lovas pásztorkodás erősen kihalóban lévő hagyománya hivatott megjeleníteni. Nem tudni, hogy mi az üzenete, de az alábbi kollekciót láthatóan még nem használta senki.
Üzenet a mának
A voltizsként (voltige) is ismert lovastorna, a military néven emlegetett lovastusa mellett a lécépítménnyel feldobott falakon körbefutó tárlók bemutatják a ló által asszisztált terápia különféle területeit, megmutatnak néhányat a hagyományos fajták közül, ízelítőt adnak a mai patkolókovácsok mesterségbeli tudásából, és útba igazítják a nagyérdeműt, hogy mit is kell érteni a lovashoz méltó viselkedés és öltözködés alatt.
A tárlók közötti terek kitöltése minden kiállításrendezőnek fogós feladat. A tartalom felhígulása még hibátlan koncepció esetén is nehezen elkerülhető csapda, amibe a Lóközelben kurátorai lendületből estek bele.
Az elgagyisodás a kiállítótér közepén műfűszőnyegre állított műanyag akadálypályával indul.
A hadtörténeti múltat reprezentáló sarok talán még ennél is alacsonyabb színvonalat képvisel.
A prímet a vélhetően a kiskorúak szórakoztatását szolgáló póniménes viszi. A játékhátasokat csak limitált testtömegű látogatók használhatják. A mikéntre nem láttunk példát, mert a Qubit tudósítóját kísérő szakértő bármennyire is sportos, már több kilogrammal átlépte a megszabott súlyhatárt.
Szórakoztatási faktor
A technológia kreatív muzeológiai felhasználásának számtalan példája akad Magyarországon is, de a tárlat rendezői az arzenálból a monitorokon végtelenítve futó videókivetítések mellett csupán az érintőképernyős módszerrel éltek. Azzal is csak úgy, hogy az ilyesmit kedvelők ugyanazt nézegethetik, amit a kiállítás honlapján amúgy is elérnek.
A bejárható, megtapasztalható különleges terek élménye szintén ismert a múzeumok világában. A Lóközelben ezt a feladatot a versenyekre utaztatott lovak ideiglenes elszállásolására rendszeresített, sztenderd méretű mobilbox telepítésével tudta le. Az almot imitáló szalmabálákon ülve a látogató egy kétségtelenül mutatós videót nézhetett végig a magyar mezőgazdaság lovaságazatáról.
A magyarországi lótenyésztés értékeiről, valódi gazdagságáról azonban csak a beszámolónk elején már említett, véletlenségből megnézett állandó kiállításon bizonyosodhat meg a múzeumlátogató. A magyar mezőgazdaság története a Kárpát-medencében – a kezdetektől 1945-ig című tárlat ugyan nélkülözi a szórakoztató elektronikai és mozgóképes megoldásokat, ugyanakkor a sztyeppi nomádok könnyedén mobilizálható istállói, a belülről is bejárható veremházak állattartó óljai vagy az üvegpadló alá megépített sírokban fekvő lócsontvázak élményfaktora jóval magasabb az új időszaki tárlaténál. A szeptembertől iskolába járó ifjú lovast legalábbis alig lehetett elrángatni a különféle ekék, cséplőgépek és darálók közül, ahol nem utolsó sorban a tárlókban kiállított makettek szöveges mellékletei teljes körű információval szolgáltak a tárgyalt témakörökről.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
