A szügyhám, a kocsi szekér és a Kárpát-medencei szárkezelés tette világverővé a magyar hajtóstílust

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Csütörtökön kezdődik a 12. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság a budapesti Kincsem Parkban. A lovas sportok fogathajtó szakágában királykategóriának tartott versenyen rajthoz állók többsége, akár tud róla, akár nem, a lószerszámoktól a hajtóstílusig a magyar mintát is követi. A sportszerű lovaskocsizás megteremtésben ugyanis a magyarok úttörők és sokáig világszerte utánzott, iskolateremtő mesterek voltak. 

Hogy nem holmi határokon belüli világhírről van szó, arra a több tucatnyi Európa- és világbajnoki cím mellett az is bizonyíték, hogy a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) – miután 1969-ben hivatalos szakágává minősítette a fogathajtást – az első kontinensviadalt a magyar fővárosban rendezte meg kerek ötven évvel ezelőtt. A sportági legendárium szerint ebben jelentős szerepe volt a testület akkori elnökének, a hajtóként a nemzetközi porondon is jeleskedő, idén 99 éves korában elhunyt Fülöp hercegnek. II. Erzsébet angol királynő férje állítólag azért szorgalmazta, hogy az első kontinensbajnokság helyszíne Budapest legyen, mert ezzel is tisztelegni kívánt a sportág kialakulását és fejlődését meghatározó magyar hajtóstílus előtt. 

Fogathistória

A jelenleg ismert régészeti leletek alapján a lovakat az ember először teherhordásra- és húzásra használta. Bizonyíték erre, hogy – mint azt korábban a Qubiten részletesen bemutattuk –, a lovat, az Equus caballus-t közép-ázsiában háziasító nomád pusztai kultúrák innovációi közül a küllős kerékkel szerelt szekerek és az azokat húzó lovak voltak az első exporttermékek. Ilyen fogatok az időszámítás előtti harmadik évezred elején már Anatóliában és a Kaukázoson át a Közel-Keleten is megjelentek: a mezopotámiai sumérok és az ókori Egyiptomot lerohanó kis-ázsiai hükszoszok hadviselése a harci szekerek összehangolt és minden korábbinál gyorsabb attakjaira épült.

Sumér harciszekérFotó: Wikipédia

Az ókori görög és római kocsiversenyek két- és négylovas harci szekerei, a bigák és kvadrigák is ezt a hagyományt folytatták antik szórakoztatóipari keretek között: a hollywoodi filmekben, így a Ben-Hurban felelevenített korabeli kocsiversenyek népszerűsége vetekedett a mai autó- és motorsportokéval. 

Később koronként és tájanként változott a fogatolás és a szerszámozás módja, abban viszont hosszú évszázadokig szinte mindegyik megegyezett, hogy a lovak a nyakukat és vállukat terhelő nyakhámokkal húzták a kerekeken gördülő különféle szerkezeteket. 

Nyakhámmal fogatolt kétlovas római utazó batár, carruca dormitoriaFotó: leemage

A lovakra az egész világon a német nyelvterületen kumet néven ismert hámok kerültek. Kivételt jelentett a Kárpát-medence, ahol a  a honfoglaló idők óta a kerékmarasztaló útviszonyokhoz alakított könnyű szekerek és a lóbarát szügyhámok voltak használatban. 

Ehhez tudni kell, hogy Európa más tájain a magyaroknál már akkor is sokkal jobb minőségű utakra való, magas építésű nehéz batárokat és hintókat a fordulékonyságot korlátozó kumethámokban is könnyedén elhúztak a lovak, ugyanezt viszont a kiépítetlen, télen sáros, nyáron sívóhomokos és kátyús dűlőutakon csak a mozgást nem gátló, a nyak- és a váll szabadságát biztosító  szügyhámokban tudták megtenni. Nem mellesleg ezeket a ló vontatta, sebesen járó alkalmatosságokat egy könnyű járású és jól forduló szekérfajta alapján, a Komárom megyei Kocs község egykori mestereinek köszönhetően már a 14. század óta szinte egész Európa, majd a világ is „kocsi szekérnek” (spanyolul coche, lengyelül kocz, hollandul goetse, németül Kutsche, angolul coach) hívja.

A magyar kocsi első hiteles ábrázolása 1568-bólFotó: Wikipédia

Stílusteremtés

A 20. század elején a bábolnai állami ménesbirtokot hosszú évekig vezető Pettkó-Szandtner Tibor volt az, aki a lovak közlekedési és harcászati szerepét végképp megszüntető autózás elterjedésének és az ezzel párhuzamosan kialakuló lovas sportok kezdeti éveiben a Kárpát-medencei sajátosságokból hozott létre egyedülállóan új minőséget. A méneskari őrnagy évtizedes néprajzi gyűjtőmunkával feltérképezte és rendszerezte a különféle fogatolásokat, fogattípusokat és azok változatait, hogy aztán egyedi modern stílust szintetizáljon a kollektív tudásból. Eredményeit a máig a fogathajtás bibliájaként emlegetett A magyar kocsizás című, először 1931-ben megjelent, gazdagon illusztrált, vaskos könyvében összegezte. 

Pettkó-Szandtner ráadásul az elmélet mellett a gyakorlatban is korszakosat alkotott:

„Mint egy csodálatos festmény (...) Ez a magyar fogat a leghűbb kifejezője volt a teremtés legtökéletesebb teremtményében, a lóban talált kedvtelésnek, a pompában, színben, könnyed előrehaladásban, lendületben és temperamentumban talált igazi örömnek” 

– áradozott 1930-ban a ma is létező német Sankt Georg lovas magazin a méneskari őrnagy bábolnai arabfogatának aacheni produkciója láttán. 

A bábolnai ötösfogat 1939-ben az Albertirsai úti pályán, a bakon Pettkó-Szandtner TiborFotó: Fortepan

A magyar hajtóstílust megteremtő lovastiszt az akkor Nyugat-Európában már sportként űzött fogathajtás Lajtán túli versenyein 1928 és 1939 között 35 első díjat nyert – megtörve a pár évvel korábban a brit mintát követő germán módszert elméleti és gyakorlati keretbe foglaló német Benno von Achenbach által fémjelzett kumethámos fogatolás és hajtás hegemóniáját. A nemzetközi fogatsport azóta is e két irányzat variációinak csatájáról szól.

Az amerikai Chester Weber és kumethámban fogatolt négyese a 2006-os aacheni lovas világjátékokonFotó: JOCHEN LUEBKE/ddp images via AFP

A Pettkó-Szandtner által írásban rögzített – a Ludovika Akadémia alá tartozó örkénytábori Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolában oktatott – stílus sportértéke az 1960-as évektől vált nyilvánvalóvá, amikor a magyar fogatok újra megjelenhettek a nemzetközi porondokon. Az állami lótenyésztésben hozzáértésük miatt, ám legtöbbször csak segédmunkásként, legfeljebb brigádvezetőként megtartott egykori méneskari tisztek és tanítványaik a konszolidálódó Kádár-rendszerben a szocialista mezőgazdasági kiállításokon mutathatták be először tudásukat. Várady Jenő korábbi szövetségi kapitány Aranyúton című 1999-ben megjelent sportágtörténeti könyve szerint az 1959-ben Lipcsében magyar mintára megrendezett keletnémet agrár-expóra a magyar fogatosokat is meghívták, „ahol viszont a nyugatnémetek figyeltek fel ránk, hiszen nekik szabad volt emlékezniük az 1920-as–1930-as évek magyar hajtósikereire”.

Ezután a ma is a legszínvolasabbnak tartott aacheni lovas világjátékokra 1960-ban a Német Szövetségi Köztársaság kormányának meghívására utazhattak ki a magyar fogatok és hajtóik, akiket a versenyek szünetében bemutatókra is felkértek. Közülük a lipicai ménjeivel rajthoz álló Kádár László, egykori méneskari altiszt minden versenyszámban diadalmaskodott. A világsikert még megélte a világháború után Magyarországon nem kívánatos személlyé nyilvánított, vándorévei után haláláig München mellett élő Pettkó-Szandtner is.  

Innentől a magyar fogatosok visszajáró vendégek lettek a lovas sportokban azóta is élen járó nyugat-németeknél. A második világháborúban huszár zászlósként szolgáló Abonyi Imre folytatta a sikerszériát: 1968-tól zsinórban háromszor nyerte meg a mai világkupák elődjeként számon tartott hamburgi hajtóderbyt, de győzött Aachenban is. 

Szárkezelés

„A könnyű magyar szerszám és a lovakkal az információk javát közlő szárak mifelénk honos csatolása révén jóval gyorsabban tudtunk reagálni mindenre, ráadásul ehhez nem kell feszítőzabla és egyéb kínzóeszköz” – mondta egy 2007-es interjújában az 1970-es évtizedben győzelmet győzelemre halmozó Bárdos György, ötszörös világ- és négyszeres Európa-bajnok. A szerszámozási technika mellett a szakirodalom is a speciális, az ujjak és a csukló szabad mozgását lehetővé tevő szárkezelésben véli megtalálni a magyar stílus titkát, amelyet már az első nemzetközi sikerei után próbáltak megfejteni a riválisok. A magyar versenyzők az 1970-es évektől beszámoltak arról, hogy ellenfeleik filmre vették kézmunkájukat. Úgy tűnik sikerrel, mert a világelit mára kevés kivételtől eltekintve áttért a magyarhoz hasonló lószerszámokra és szárakra. 

A cseh Jiri Nesvacil magyaros stílusban szerszámozott és hajtott négyese 2017-ben AachenbenFotó: PATRIK STOLLARZ/AFP

A merevebb Achenbach-módival ellentétben ezekkel ugyanis jóval könnyebben követhetők a lovak rezdülései, és az állatok viselkedése is precízebben befolyásolható – mindez a három számból álló fogatversenyek, lovat és embert próbáló terepszakaszán, valamint az akadályhajtásban jelent meglehetős versenyelőnyt. 

Verseny & virtus

A FEI szabályrendszere alapján rendezett, egy-, két-, valamint négylovas fogatoknak kiírt versenyeken a hajtók és lovaik három számban mérkőznek meg egymással, és az lesz a győztes, aki a három szám összesítése után a legjobbnak bizonyul. A zsűri az első napon a lovak, a kocsi, a hajtó, valamint a segédhajtók alkotta csapat, vagyis a fogat küllemét, eleganciáját, a lovak idomítottságát, állat és ember közös munkáját vizsgálja, és értékeli az ezen kritériumok szerint nyújtott teljesítményt. A második nap a terep- vagy maratonhajtásé. Ekkor a fogatoknak több tíz kilométer megtétele során különböző akadályokat – fából épített, csak komoly tudással nyomon követhető labirintusokat, vizesárokrendszereket, gyakran patakokat, tóparti öblöket, homokkatlanokat – kell hiba, vagyis elakadás, borulás nélkül, időre teljesíteniük. 

A világbajnok ifj. Dobrovitz József és lovai Aachenban 2017-ben a terepverseny egyik vizes akadályábanFotó: PATRIK STOLLARZ/AFP

A harmadik nap az akadályhajtásé: ekkor egy focipálya méretű sík területen, a földre tengelytávnyi szélességben elhelyezett bóják között kell manőverezniük a versenyzőknek, vágtában és szintén időre, úgy, hogy egyetlen bója se mozduljon el a helyéről, pontosabban, hogy ne essenek le a tetejükre helyezett labdák.

Az 1970-es évtized világsikereit követő visszaesés után az elmúlt két évtizedben újra a nemzetközi élvonalba sorolt magyarokat a hajtóstílus mellett a vakmerő versenyzői mentalitás is jellemzi. Várady könyve szerint ennek a virtusnak egyik legjobb példája Juhász László csapatezüstöt érő célba érkezése volt az 1980-as windsori világbajnokságon. A kőkemény terepszakaszon ugyanis Juhász kocsijának két hátsó kereke kitört, de ő feladás helyett a tengelyen szánkázva, vágtában hajtott a célig. Ezért van az, hogy a következő évtől bevezetett új szabály alapján már csak a négy keréken célba érő fogatok teljesítménye értékelhető.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Korábbi kapcsolódó cikkeink: