Oroszország karbantartás miatt hétfőn leállította a szállítást a Nord Stream 1 gázvezetéken, és már előtte is a szokásosnál jóval kisebb gázmennyiségek érkeztek Európába. A karbantartás elvileg minden nyáron 10 napot vesz igénybe, csak most sokan attól tartanak, hogy „valahogy” esetleg elhúzódik. Nem sokkal ezelőtt Oroszország Németország közvetítésével sikeresen zsarolta Kanadát, hogy tekintsen el a szankcióktól egy javításra kiküldött gázturbina esetében, „különben nem tud normális mennyiségű gáz érkezni” (ez nagy eséllyel hazugság). Tehát úgy tűnik, hogy a „gázfegyver” valamennyire működik. Ez, együtt azzal, hogy Oroszország azért elfoglalt némi új ukrán területet az utóbbi hetekben, akár pesszimizmussal is eltöltheti azokat, akik azt szeretnék, hogy ebből a háborúból Ukrajna kerüljön ki győztesen.

Szerintem a pesszimizmus nem indokolt. Európai gázválság az idei ősszel-télen jó eséllyel lesz, de erre lehet és kell is készülni. Remélem, Magyarország is készül erre, csak nagyon titokban, és ezért nem érzékelhető. Ha eléggé felkészülünk rá, akkor egyébként kisebb eséllyel lesz, mert kevésbé hatásos. És nem az a nagy veszély, hogy a gázelzárás esetleg bekövetkezik, hanem ha az ezzel való fenyegetés hat a Nyugat viselkedésére. Ugyanis az engedmények csak növelik az étvágyat a további zsarolásra.

Mind megfagyunk? Világvége?

Lehet, hogy átmenetileg szüneteltetni kell az ipari termelés egy részét, de ezt egy vírus miatt is megtettük, túl lehet élni. Az is lehet, hogy a gázfűtés lejjebb tekerését kérik a kormányok. A gáz ára jó eséllyel magas marad, hogy legyen ösztönzés akár az Ázsiába szánt cseppfolyós földgázt is valahogy szabaddá tenni és átirányítani. Költséges, kellemetlen, de nem az a „mind megfagyunk, világvége”. Az orosz gázról Európa nagyjából 3-5 év alatt le tud válni, ha erőltetett ütemben csinálja, és nagy hiba lenne, ha nem úgy csinálná. Tehát kb. az idei ősz-tél az, amikor a gázfegyver-fenyegetés még valamennyire tud hatni. Ha most valahogy Európa átvészeli, a következő tél már könnyebb lesz, és egyébként is jobban hat az ismeretlentől való félelem, mint ugyanazt a megpróbáltatást újra kibírni.

Németország (mint a potenciálisan leginkább érintett nagy EU-s ország) próbál nyomást gyakorolni a többi uniós tagországra (lásd: Litvánia ne tartsa be a bojkottot Kalinyingráddal kapcsolatban), de eddig nem sok sikerrel. Németország csak a politikai tőkéjét égeti, és jogosan idézik vissza neki a kb. 10 évvel ezelőtti, az európai devizaválság alatt tett nyilatkozatait arról, hogy a múltbeli felelőtlen tettek következményeit bizony viselni kell.

Mindezt valószínűleg Vlagyimir Putyin orosz elnök is tudja. A gázfegyvert egyszer lehet bevetni: olyan ez, mint nagy összegű hitelt felvenni a jövő terhére. Utána viszont mindenki máshonnan próbál majd gázt venni, akármi is történik. Az, hogy Putyin erre a húzásra hajlandónak mutatkozik, azt mutatja, hogy szorult helyzetben van, nem bízik túlságosan abban, hogy vissza lehet térni a korábbi állapotokhoz, és ebben szerintem kivételesen igaza van. Érdekes módon azok, akik szerint vissza lehet térni a február 23-ai állapotokhoz, azok Nyugaton vannak, és ott sem sokan.

Fogy az orosz muníció, Ukrajna erősödik

Ukrajnában nem tud győzni Oroszország. Kis helyre koncentrált támadással és a tüzérséggel válogatás nélkül mindent szétlőve lassan előre tudott nyomulni, és elfoglalta a romokat. Ez a HIMARS rakétarendszer bevetésével valószínűleg véget ért. Az Ukránok ki tudják lőni az orosz irányítóközpontokat és a lőszerraktárakat, és az utóbbi napokban már az orosz háborús bloggerek is kezdenek munícióínségről írni. Oroszország csak koncentráltan, a vasútvonalak mellé tudja telepíteni az ideiglenes munícióraktárakat (nincs elég teherautó, rakodógép stb.), amelyek így kiváló célpontokat nyújtanak. Oroszországnak a korábban elfoglalt területeken, sőt az orosz területeken is partizánakciókkal kell szembenéznie. Közben fogy az orosz katonai állomány és a fegyverzet is. Az általános mozgósítást és a hadigazdaságra való nagyobb átállást Putyin el akarja kerülni – valószínűleg azért, mert nem biztos benne, hogy kontrollálni tudná a csapatokat.

Hogy működik a gázfegyver?

Amit az utóbbi hetekben láttunk, az szerintem egy utolsó orosz fellángolás egy „nagyvonalú” fegyverszüneti ajánlat előtt, egy látszólag még erős pozícióból. Az ideális időpont az orosz vezetés számára talán a kora ősz, amikorra a gázválság jó eséllyel nyilvánvalóvá válik Európában, az USA pedig a választásokkal lesz elfoglalva, meg lehet, hogy egy recesszióval. Új határokat eredményező békeszerződésbe Ukrajna nem fog belemenni, a kulcs tehát az, hogy Ukrajna szövetségeseit próbálja rávenni az orosz vezetés, hogy gyakoroljanak nyomást rá.

Az orosz viselkedés legalábbis konzisztens ezzel a törekvéssel: a civilek bombázása, rakétázása a „jaj de szörnyű ez a háború, legyen már vége, rossz nézni is” tábort próbálja erősíteni Nyugaton. A gabonaexportot akadályozó orosz tengeri blokád a „fejlődő országokban éheznek, ki kellene már egyezni, hogy ez a szörnyűség megszűnjön, ártatlanok szenvednek, mert az Ukránok nem akarnak engedni semmiben” propagandát próbálja alátámasztani. A gázcsapok fokozatos letekerése megakadályozza, hogy Európa nagyobb gáztartalékokkal menjen bele a télbe – ez a „legyen már vége a háborúnak, mi is sokat szenvedünk itt, lehet, hogy nem lesz elég gáz télen” tábort erősíti. Ehhez kapcsolódik a „szankciók többet ártanak a nyugatnak, mint Oroszországnak, abba kellene ezt hagyni” mém is (ennek alvariánsa az „egész csak egy USA-törekvés arra, hogy gyengítsék Európát, és eladják a drága gázukat”). Persze lehetne az embargót hatékonyabban is csinálni, de attól még nagyon is árt (pro tipp: ha a Nyugatnak többet ártanának az embargós intézkedések, mint Oroszországnak, akkor az orosz vezetés nem kérné a feloldásukat).

Most megint kezd előjönni az „Ukrajna támogatása csak elodázza az elkerülhetetlen vereségüket, tehát Ukrajna támogatását abba kellene hagyni”. Néhány német értelmiséginek sikerült ezt a napokban is ismét leírnia egy nyílt levélben. Ami azért is furcsa, mert a tények nagyon nem ezt mutatják. És akkor még ott van az ultima ratio, az „eszkalációs veszély”. Ez minden második héten előjön – legutóbb például az volt a felvetés, hogy ha Oroszországnak ezek után tengeren kell bizonyos árukat Kalinyingrádba vinnie, mert a litvánok komolyan veszik a blokádot, akkor Putyin az „öngyilkosság harmadik világháborúval” utat választja. Nem fogja, mint ahogy hirtelen Finnország és Svédország NATO-tagsága is elfogadhatóvá vált Putyinnak, főleg most, hogy már nem lehet leállítani. A hidegfejű svédeket és finneket nem is hatotta meg az atomfenyegetés, más témában sem érdemes emiatt bármit másképp csinálni.

Szörnyűek vagyunk és elszántak

Összefoglalva tehát az orosz vezetés állítása az, hogy „szörnyűek vagyunk és elszántak, de ezen nem lehet változtatni, úgyhogy a szörnyűségek megszüntetésének egyetlen módja az, hogy ha elismeritek azt saját területnek, amit elfoglaltunk, abbahagyjátok Ukrajna támogatását, higgyétek el, jó lesz, utána már nem leszünk szörnyűek és elszántak”.

Ez az egész annyira átlátszó propaganda, hogy csak érzelmi szinten tud hatni, olyanokra, akik valamiféle látszólag racionális érveket keresnek az érzelmileg kialakított álláspontjuk alátámasztására. Magyarországon többen vannak ilyenek, mint akár Németországban (lásd például ezt a felmérést), és ezért lehet, hogy torz a percepciónk arról, hogy mennyire elterjedtek ezek a nézetek. Szerintem nem elterjedtek eléggé ahhoz, hogy megakadályozzák Ukrajna támogatását és a hosszú távú hatékony fellépést Oroszország ellen.

Amikor kellemetlen a valóság, akkor természetes, hogy a lakosság egy része fantáziákba menekül. Egy másik részének pedig annyira ellenszenves a jelenlegi világrend, hogy bárkivel szimpatizál, aki esetleg ezt alááshatja. De a valóság a legtöbb helyen dominálni fog a fejlett országok esetében. Oroszország kvázi fasiszta, paranoid latorállam, amely civileket terrorbombáz és mészárol le, hurcol el, erőszakol meg tömegesen; ahol az állami média és prominens politikusok népirtásra buzdítanak, és a szomszédos országokat atomcsapással és elfoglalással fenyegetik főműsoridőben. Ennek egy része persze csak fantáziálgatás, de az is sokat elárul, hogy ki miről fantáziál. És ennek viszonylag széles lakossági támogatottsága van, tehát nem egy őrült diktátor okozza az egészet.

A hidegháború 2.0 idejét éljük, ami jó eséllyel sokáig tart, és az aktuális nem háborúzóknak is sok gazdasági és egyéb nehézséget okoz, főleg rövid távon. És igen, még az is lehet, hogy ez az állam atomcsapást mér valakire (bár ennek kicsi az esélye), a kockázat azonban nem csökkenthető azzal, ha engedünk a követeléseinek (ez inkább növeli egy jövőbeni atomcsapás esélyét, mert sok ország fogja levonni azt a következtetést, hogy az atomfegyver a jolly joker, és szerez magának is). Ezek kellemetlen tények, amelyeket nehéz elhinni, és ilyenkor egyesek nyitottá válnak a fenti propagandára, ami azt sugallja, hogy ez nem is így van, kell hogy lennie valamilyen könnyű, egyszerű megoldásnak. De nincs.

Hosszabb távon azért az pozitívum, hogy felgyorsulhat a zöldebb energiára való átállás, és csökkenhet az olaj- és gázjáradék, amivel az orosz rezsim rendelkezik, és végre nincs kétség a jelenlegi orosz rendszer jellegét illetően.

Az idő nem Oroszországnak dolgozik

Attól, hogy Oroszország nem tud győzni Ukrajnában, még nem adott, hogy Ukrajna viszont tud (gyorsan) győzni. Csak remélni tudom, hogy nem lesz Minszk 3 és Budapest 2 megállapodás, és a Nyugat nem csökkenti érdemben az Oroszország elleni szankciókat, legfeljebb hatásosabbá teszi őket. És hogy nem hagyja abba Ukrajna fegyverekkel és munícióval való ellátását, sőt további fegyverrendszereket ad át (vadászrepülőgépre is ki lehet képezni a pilótákat, ha hosszúra nyúlik a háború, és állítólag azért a Predator drónok még egy kicsit jobbak a Bajraktaroknál). Az Oroszország elleni szankciók már most is hatnak, a propaganda állításai ellenére, és a jövőben még jobban fognak hatni, ahogy fogynak a felhalmozott készletek és csökkenek az energiából származó bevételek. Amikor veszíteni látszik valaki, akkor Kína és a szegényebb országok pragmatikus szempontokból nem akarnak majd mellé állni, és egyre nehezebb lesz kikerülni a szankciókat. Az orosz lakosság sem lesz annyira lelkes, ha nincs látványos eredmény, viszont a gazdasági helyzet egyre nehezebb. Előbb-utóbb a nagyszámú elesett és sebesült katonának is lehet hatása, ahogyan a tömegesen menekülő jól képzett munkaerőnek is. És lehetne sorolni; furcsa lenne, ha Oroszország esetében valahogy mágikus módon nem hatna az, hogy kizárják a fejlett világból.

Hosszabb távon az idő határozottan nem Oroszországnak dolgozik, ezt érdemes szem előtt tartani, és addig nem meginogni Ukrajna támogatásában, mert ha valami, akkor ez okozna elkerülhető szenvedést és halálokat.

A szerző közgazdász, elemző, adattudós. Az írás eredetileg Facebook-oldalán jelent meg. További írásai a Qubiten itt olvashatók.