Íme egy történelemkönyv, amilyet még biztosan nem olvastál
Az iskolai történelemórák hatására az ember hajlamos azt hinni, hogy Magyarország a világ közepe. Ez az elképzelés, amely zárt egységként kezeli a történelmet, Laczó Ferenc és Varga Bálint, a Magyarország globális története című könyv szerkesztői szerint a romantikus nacionalizmus idején terjedt el, nem is feltétlenül magyar sajátosság, és a nemzeti identitás kialakításában játszott kulcsszerepet. Ez a fajta történelemszemlélet, ahogy a szerkesztők a kötet előszavában írják, a 21. század derekán már a „valóságtól idegennek és meglehetősen naivnak” tűnik – mégis javarészt a mai napig uralkodónak számít.
Ezt kívánja kiegészíteni a Magyarország globális története. A kötetben 82 szerző, történészek, irodalmárok, néprajzosok, közgazdászok, politológusok és szociológusok munkája szerepel, és az elmúlt 150 év fontosabb és kevésbé fontos eseményeiről szól. A közös bennük a nemzetközi kapcsolatok vizsgálata: az első tanulmány az osztrák-magyar kelet-ázsiai expedícióról szól (1869), az utolsó pedig a koronavírus-járványról és a hatásairól (2020). Némileg különösnek tűnik épp ezzel az expedícióval indítani a történetet, de a többi fejezet is olyan, kevésbé ismert vagy közismert eseményeken keresztül mutatja be, hogy mi is történt éppen Magyarországon, és ez hogyan illeszkedik vagy nem illeszkedik a történelmi trendekhez.
Nemzeti nagyelbeszélés helyett kiselbeszélések
A kötet előképe a francia Patrick Boucheron 2017-ben megjelent könyve, a Franciaország világtörténelme (Histoire mondiale de la France), és felépítésében is a Boucheron-féle modellt követi: az egyes fejezetek alig néhány oldalasak, és kronologikusan követik egymást. Mivel sok szerző közös munkájáról van szó, egységes stílusról nem beszélhetünk: vannak olvasmányos és kevésbé olvasmányos fejezetek is, a témák sokszínűsége miatt pedig valószínű, hogy mindenki talál benne érdekességet – ahogyan az is, hogy lesznek olyanok is, amelyek teljesen hidegen hagyják az olvasót. Ez nem túl meglepő, és nem is baj; van miből válogatni, mindenki talál magának az érdeklődésének megfelelő olvasnivalót.
Laczó és Varga a kötet előszavában a nacionalista történelemszemléletet „nemzeti nagyelbeszéléseknek” nevezi, ezzel szemben a könyvben rengeteg kis elbeszélés követi egymást, ezek pedig nem feltétlenül olyan eseményekről szólnak, amelyeket sorsfordítónak vagy történelmileg kiemeltnek szokás tartani – a kötet utolsó fejezetét jegyző Böcskei Balázs szerint még a covid sem alakította át a történelmet, hiába várták sokan a járvány elején, hogy ez majd hosszú távú változásokat hoz a világban.
Indiánok és kólagyárak
A covid persze nem jó példa a mikrotörténetekre – egy világjárvány aligha tekinthető apróságnak, viszont a globalizáció árnyoldalaira jól rávilágít – nem csoda, hogy a könyvben még két fejezetben is visszatérő vendégek a járványok (1873 – kolerajárvány, második fejezet; 1918 – a spanyolnátha, 24. fejezet). Nem is ezek a meglepőek, bár az érdekes, hogy a kolera épp a vonatközlekedés fejlődésével terjedhetett ilyen gyorsan Magyarországon. Ezekről talán azt is lehet mondani, hogy kötelező körök, legalábbis ami a kötet fő témáját illeti, van viszont egy csomó másik esemény, ami amiatt különösen izgalmas, mert a szűkebb téma kutatóin kívül nem nagyon tud róluk senki, de alkalmasak arra, hogy érdekes fénytörésben mutassák be Magyarországot és a világban elfoglalt helyét.
Ilyen például az első budapesti Julius Meinl megnyitásáról (1900) szóló fejezet. Furcsának tűnik egy csemegeboltról kiemelt helyen írni, de ha ezzel együtt vált hozzáférhetővé a középosztály számára a gyarmatáru Magyarországon, már egészen máshogy fest a dolog. Ugyanez a helyzet a Winnetou-ról szóló résszel, amiből kiderül, hogy a 19. és a 20 század fordulóján Baktay Ervin volt a magyarországi indián hobbisták egyik legnagyobb alakja, és ez persze az itthoni indiánképen is maradandó nyomot hagyott. Ez a nemzetközi kapcsolatokon kívül Cseh Tamás indiántáborát is más fényben tünteti fel – és persze a fejezetben a szerző, Főzy Vilma arra is felhívja a figyelmet, hogy hiába indult ártatlan mulatságnak az amerikai cserkészek között az indiánosdi, a mai őshonos amerikaiak nem rajonganak a műfajért.
A mikrotörténetek mellett persze megkerülhetetlenül ott szerepelnek a közismertebb fordulópontok is, köztük a Rajk-per, a magyarországi németek kitelepítése vagy épp a KGST megalapítása. Ezek már csak azért sem jönnek rosszul, mert épp a könyv kronologikus elrendezése miatt segítik az olvasót a tájékozódásban: ezekhez viszonyítva lehet elcsodálkozni azon, hogy mikor nyílt az első jógaiskola Budapesten (1941-ben), vagy épp mikor kezdődött meg a Coca-Cola gyártása Kőbányán (1968-ban). De mielőtt az ember elkezdené ünnepelni a magyar kóla úttörő jelentőségét, rá kell jönnie, hogy ugyanebben az évben Jugoszláviában és Szomáliában is megnyíltak az első kólagyárak. A könyvre, de a megközelítésre is jellemző, hogy 1968 számos nagy eseménye közül épp a kólagyár megnyitását választották ki a szerkesztők és a szerző: lehet, hogy ebben az évben lőtték le Martin Luther Kinget, de a régióról, Magyarországról és a kapitalista-szocialista üzleti együttműködésekről talán többet árul el ez az esemény, mint egy Amerikéban elkövetett merénylet.
A tegnap történelme
A legérdekesebbek mégis talán a legkésőbbi fejezetek: ezekről minden olvasónak vannak már emlékei, és a közelségük miatt még a történelmi jelentőségükről sem született feltétlenül konszenzus (bár ami azt illeti, a jógaiskola megnyitását se mondaná senki önmagában történelmi jelentőségűnek). Ilyen az első Sziget, a józsefvárosi piac megnyitása, az első Pride, a Homokhátság félsivataggá minősítése, a Lex Ceu vagy akár épp az, hogy magyar élelmiszerbolt nyílt Londonban.
A kötetet a szerkesztők és a szerzők nem szentírásnak szánták, inkább gondolatébresztőnek: ha az ember már elgondolkozik rajta, hogy mégis ki a francot érdekel egy csemegebolt megnyitása a századfordulós Budapesten, vagy akár az, hogy már lehet kapni Túró Rudit Londonban is, talán jobban belegondol a globalizáció történelemformáló erejébe. A könyv nem állítja, hogy ez rossz lenne, és nem is a globalizáció történetét dolgozza fel, hanem azt a sajátos helyzetet kívánja megvilágítani, amelyet Magyarország foglal el – valahol a periférián, de mégis szorosan kapcsolódva Európához és az egész világhoz. És persze az olvasónak, ha legközelebb tolldíszes-pánsípos perui indiánokkal találkozik az aluljáróban, akár Baktay Ervin is eszébe juthat.
Laczó Ferenc & Varga Bálint (szerk.): Magyarország globális története, Budapest, Corvina Kiadó, 2022.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
