Amióta ember él a Földön, sörözik, vagy legalábbis szeretne sörözni: az a vadász, aki belekóstolt a kifolyt, vízzel higított mézbe az erdőben, tulajdonképpen már sört fogyasztott. Enkidu, akit a babilóniai istenek azért teremtettek, hogy méltó ellenfele legyen az erőszakos Gilgamesnek, vadember volt egészen addig, míg meg nem kóstolta a kenyeret és a sört – ezután számított csak valódi embernek. „A Gilgames az ember első megformált története, de már a legelején pontosan megfogalmazza, hol kezdődik a civilizált lét: a szex élvezete, sör és ruházat” – írja Bart Dániel frissen megjelent könyvében, Az arany folyamban, amely az emberi történelmet sajátos szűrőn, a söröspoháron keresztül szemléli.

Szűk háromszáz oldalon persze elég reménytelen lenne számot adni a vadászó-gyűjtögető életmódtól az első budapesti Főzdefesztig és az amerikai craft beer-mozgalomig húzódó időről, de Bartnak nagyobb lépésekben azért mégis sikerül. Muszáj is volt megírnia ezt a könyvet: ahogy az epilógusban írja, véletlenül csöppent a sörvilágba, de aztán beleszeretett, és számos kitérő (sörfesztivál, főzdelátogatás, sörfőzés) után eljött az ideje egy „szakdolgozatnak”. Ez a könyv az.

A témával némileg elfogult vagyok: a gasztrotörténelem a szívem csücske, a sört is szeretem, így elég nagy elvárásokkal láttam neki a könyvnek. Bár a könyvek kinézetével nem nagyon szoktam foglalkozni, maga a kötet is csinos, a borítón William Hogarth Beer Street című 1751-es metszete szerepel, a fekete alapszínt pedig ízlésesen ellenpontozza a cím és a kötés cérnájának aranyszíne. De ez majdnem mindegy is, bár persze az ember jobb szereti a szép könyveket, mint a rondákat.

A sör és az elviselhető élet

De vissza a sörhöz: Bart azt állítja, hogy az alkohol, de különösképpen a sör, végigkíséri az emberiség történetét, és amellett érvel, hogy a tudatmódosítás iránti spirituális igény vezetett el végül odáig, hogy az ember letelepedett és városokat épített. A folyamat persze nem ilyen egyszerű. A könyv első része a sör ókoráról szól – ebből kiderül, hogy a sör elődje már a mezőgazdaság kialakulása előtt megjelent, amikor még nem népélelmezési szerepe volt, csak elviselhetőbbé tette az életet. „A kőkori ember tehát jó eséllyel különféle hallucinogén söröket szipókázva merengett el az élet nagy kérdésein, és kezdte el kiépíteni azt a mesterséges univerzumot maga köré, melyben érdemes volt élnie” – írja Bart. Számos jó indokot hallottam már egy sör elfogyasztására, de ez a jobbak között szerepel.

Azoknak, akik valamennyire ismerik és kedvelik a sört, a könyvet tovább olvasva kevés meglepetésben lesz részük, de Bart jól ír, és tényleg nem ártott egyszer összeszedni ezt a történetet – arról nem beszélve, hogy ha nincs is olyan rengeteg meghökkentő újdonság, azért akad belőlük. Sörügyileg közepesen tájékozottnak tartom magam, több előadást is meghallgattam Ogre bácsi nyári söregyetemén, de azt mondjuk nem tudtam volna azonnal megválaszolni, hogy miért érdekes a gruit. Nagyjából sejtettem, hogy mi az: az a fűszercsokor, amit a sörfőzéshez használtak, de azt már nem tudtam, hogy mi ebben a biznisz. Röviden az, hogy az egyébként bárhol növő gazokat nem lehetett ám csak úgy leszedni, hanem a helyi kolostoroktól kellett megvenni őket a sörfőzéshez, így az egyház abból is sápot tudott szedni, ami csak úgy Isten kegyelméből kinőtt az árokparton.

A siker

No meg hát az is érdekes, hogy mitől lett ekkora üzlet a sör. Az ember azért sejti, hol van a kutya elásva: mindenki szeret inni, a finom sör finom, ráadásul be is lehet tőle rúgni, naná, hogy amióta van kereskedelem, az ilyesmit el lehet adni, sőt meg is lehet belőle gazdagodni. Nem is kell messzire menni egy ilyen sikertörténetért, Dreher Antal is ezzel csinálta meg a szerencséjét – magát a sört mindenki ismeri, akár a történetét is többé-kevésbé, de azt egészen biztosan nem tudja mindenki, hogy mekkora lépést is jelentett Dreher munkássága a sörvilágnak.

Az még inkább meglepő, hogy mekkora szerepet kapott a sör a kereskedelem fellendítésében. Bart szerint a 14. századi Hamburgban a polgárok fele valamilyen módon a sörből élt: vagy főzte, vagy szállította, vagy hordókat készített hozzá. És ez nem volt egyedülálló, mivel „az északnémet Hanza-városok nagyon is tudatában voltak söriparuk fontosságának – hiszen városi bevételeiknek akár a fele is ebből a szektorból származhatott, és mindent megtettek azért, hogy fenntartsák a szakma sikerét”.

Sörködön át a világ

Aztán persze jönnek a további szereplők és korok, és Bart mindenben megtalálja a sör történelemformáló szerepét. Ez a könyv olvasása közben nem is tűnik túlzásnak, legalábbis semmiképpen sem nagyobbnak, mint bármilyen más hasonló világmagyarázat: Umberto Eco szerint a középkorban a bab mentette meg az emberi civilizációt, Marx szerint az osztályharc formálja a világot, Firenzei Joachim szerint pedig a világtörténet nem más, mint üdvtörténet. Ehhez a sörcentrikus megközelítés kifejezetten üdítően hat, pláne olyan kiszólásokkal tarkítva, mint hogy „Luther meg volt győződve róla, hogy Isten is megbocsátja, ha néha iszik egyet az egészségére – ha a saját fiának keresztre feszítését meg tudta bocsájtani, akkor egy pofa sör nem fogja zavarba hozni”.

A könyv a történeti rész után (illetve némileg közben is) egyúttal a modern nagyipari, semmilyen ízű sörök elkeseredett kritikája is. Miután Bart végigzongorázza a különböző sörműfajokat (amelyek közül sok már alig ismert vagy kihalt), rátér arra is, hogy miért rossz egy sör. Az ízetlen, jellegtelen sör divatja Amerikából indult – erről a Monty Python is megemlékezett egy jelenetben –, azóta viszont az egész világon elterjedt. A történelmi bűnnek Dreher Antal is részese volt, amikor kitalálta, hogyan lehet ugyanazt a lágersört megfőzetni a sörgyár akármelyik üzemében: azóta is ez történik a legtöbb nagyipari sörrel, ennek megfelelően akadnak is különbségek a főzetek között. Ez akkor lenne igazán szembetűnő, ha jó sörökről lenne szó, de általában ezek nem jó sörök, nincs különösebb karakterük, a legfőbb céljuk pedig a könnyű fogyaszthatóság. Az amerikai egyensörök ráadásul annyira nélkülözték a karaktert, hogy valójában leginkább a marketing döntött róla, hogy a fogyasztó melyiket veszi meg – erre jött rá egyébként a Heineken is, amikor irtózatos marketingköltésekkel betonozta be a ma is jól ismert brandet. A sörmániások persze ezekre a sörökre ugyanazt mondják, mint a gyűjtögetők erjedt mézes italára: ez nem is sör. Miközben hát az, legfeljebb nem ízlik nekik.

Van kraft a craftban

A könyv vége felé – hiszen viszonylag új fejleményről van szó – kerülnek elő az úgynevezett kézműves sörök vagy kraftsörök, amelyek szerencsére már Magyarországon is hozzáférhetők. Arról a végtelenségig el lehetne vitázni, hogy a skót BrewDog mennyire kézműves, illetve arról is, hogy az itthon előállított és kapható sörök mennyire azok, de ez mindegy is: a lényeg, hogy egy sor olyan sörfajta menekült meg a feledéstől, amit a lágersör és a pilseni divatja kis híján leradírozott a Föld gasztronómiai térképéről – és ha igaza van Bartnak, ezzel spirituális veszteség is érte volna a világot. Ezek között akadnak egészen iszonyúak is, de hát ízlések és pofonok, ugye; az új időkre viszont reagáltak a multik is, bevásárolták magukat a craft beer-szcénába, sőt a mostani magyarországi trendek is arra mutatnak, hogy egyre több, az egyenlágertől eltérő termékkel próbálkoznak, és az, hogy sorra jelennek meg az ilyesmik, arra utal, hogy van is valós piaci igény az IPA-ra, a baksörre és a többire.

Az arany folyamban a szerző tulajdonképpen megcsinálja, amit a fülszöveg ígér: olvasmányosan és igényesen mutatja be a sörtörténetet, de legalábbis annak egy részét. Ha az aranyon nem is, az arányokon lehetne még vitatkozni: kissé feleslegesnek tűnik az űrben jelenlévő alkoholködöt is belevonni a történetbe, ahogy az alkohol kultúrtörténetének-biológiájának magyarázása is túlzásnak tűnik egy leginkább sörcentrikus kötetben. A könyv máskülönben, és néhány szerkesztési bakitól eltekintve tényleg azt nyújtja, amit ígér: történelem helyett sörténelmet.

(Bart Dániel: Az arany folyam - A sör életrajza. Corvina, Budapest, 2022.)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: