Az európaiak annak ellenére itták a tejet évezredeken át, hogy emiatt alkalmasint végig kellett fosniuk a napot
Az egyik legismertebb tudományos okfejtés a tej- és tejtermékek fogyasztásával kapcsolatos: széles körben úgy tudják, szakemberek és laikusok egyaránt, hogy az állattenyésztésre áttérő európai lakosság körében a szokásosnál gyorsabban szelektálódtak ki azok a génvariánsok, amelyek az állattartó közösségekben élőket felruházták a tejivás, vagyis a tejben lévő tejcukor, a laktóz megemésztésének, a laktázperzisztenciának a képességével. Az elterjedt magyarázat szerint az előnyös génekkel rendelkezők gazdagabb és bőségesebb tápanyagforráshoz jutottak, mint azok, akiknek a tej- és a tejtermékek fogyasztása puffadást, hasmenést, görcsöket és más emésztőszervi panaszokat okozott, ezért inkább tartózkodtak a tejivástól. Előbbiek utódai több cukrot, zsírt és fehérjét fogyasztottak, így egészségesebbek, jobban tápláltak voltak, és nagyobb eséllyel adhatták tovább laktázperzisztens génjeiket a saját leszármazottaiknak.
Egy új Nature-tanulmány szerint azonban nem egészen így történt a dolog. A több mint száz, különféle tudományterületeket képviselő tudós részvételével, több országban végzett vizsgálatok szerint Európa egyes részein mintegy 7-8 ezer évvel ezelőtt kezdtek az ott élő népcsoportok rendszeresen tejet és tejtermékeket fogyasztani, és tették ezt annak ellenére, hogy semmiféle tolerancia nem alakult ki a szervezetükben. Az ásatási helyszíneken talált cserépedények falán visszamaradt zsírmaradványok elemzésével az egyes országok kutatócsoportjai arra jutottak, hogy a laktózemésztés képessége egészen 3 ezer évvel ezelőttig, vagyis több mint 4 ezer évvel a tejfogyasztás általánossá válása utánig meglehetősen ritka adottság volt. Magyarul: a tej révén szerzett extra cukor-, zsír- és fehérjebevitelért kellemetlen árat fizettek az európaiak. Alkalmasint végigfosták az egész napot.
Hogy akkor miért ittak mégis tejet? A kutatók szerint azért, mert a kellemetlen tünetek mellett is megérte, hogy könnyen és gyorsan jutottak tápanyagokban (zsírban és fehérjében) gazdag élelemhez a tejből és a tejtermékekből. Az igazi problémát ugyanis nem a puffadás és a hasmenés jelentette, hanem az időközönként Európán végigsöprő éhínség és az egyébként is hasmenést okozó járványok. Ilyenkor ugyanis valódi és látványos evolúciós előnyt élveztek azok, akik rendesen meg is tudták emészteni a tejet: nem haltak meg, következésképpen lehettek utódaik. Azok ugyanis, akik nem tudták megemészteni a tejcukrot, nagy bajban voltak, különösen, ha semmilyen más táplálék nem volt hozzáférhető. A megemésztetlen laktóz könnyedén vezethetett a szervezetükben komoly emésztőrendszeri betegségekhez vagy akár halálhoz is.
Az új tanulmány értelmében nem a tejivás haszna, hanem annak esetleg végzetes kockázata lehetett az a szelekciós nyomás, ami végül az európai lakosság nagyobbik részében néhány évezred alatt a laktázperzisztencia génjének a továbbörökítését biztosította. Ennek, és nem a tejivás előnyeinek köszönhető, hogy miközben becslések szerint ma a világ népességének kétharmada laktózérzékeny, Európában jóval alacsonyabb az arányuk, a kontinens egyes északabbi országaiban élőknek több mint 90 százaléka képes teljesen megemészteni a tejet.
A laktóz emésztésének a képessége nem egyidejűleg jelent meg Európa különböző területein. Egy korábbi tanulmány szerint a mai Magyarország területén például csak mintegy 3 ezer évvel ezelőtt bukkant fel először a laktázperzisztencia génje, miközben Európa más tájain, például Írországban jóval hamarabb, már 7 ezer évvel ezelőtt megjelent a tej emésztését segítő génvariáns. A tejivási szokások hátterében megbúvó genetikai változást vizsgáló mostani tanulmány szerint az életmódbeli változások, például az állattenyésztés elterjedése elősegíthette a génvariáns megerősödését, de a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem ez változtta azt ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: