Ez a dal semmiről sem szól, nesze hát, itt van, fogd meg jól

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

„Nagy tapsot a fenomenológiának!” – vezette fel koncerteken a Metasláger című számot Bauxit, a filozófiai érdeklődését sosem titkoló, de azt ennél egyértelműbben kevésszer kinyilatkoztató Bëlga zenekar tagja, aki egymaga énekli el a heideggeri gondolatokat a legrosszabb popklisékkel és egy nyers, minimalista beattel ötvöző dalt.

A 2007-es Zigilemez utolsó előtti száma a Bëlga-dalok jól kitaposott ösvényét járta be: az elején senki sem értette, hogy mi akar ez lenni, aztán a koncerteken már mindenki teli torokból üvöltötte a refrént („Ez a dal semmiről sem szól”) Bauxittal, ma pedig már a Bëlga-életmű egy rejtett kincseként tekintenek a Metaslágerre.

És persze az is ritka, hogy egy magyar zenekar egy jelentéktelennek tűnő daláról az MTA doktora nyilatkozzon, de a Metasláger esetében ez történt, amikor a néhai Quart a Heidegger-szakértő filozófust, Schwendtner Tibort kérte meg, hogy kommentálja a dalszöveget:

„Felmerül kérdés, hogy a dalnak sikerült-e a tulajdonképpeni semmit megszólaltatnia, vagy be kellett érnie a nem tulajdonképpenivel. Először is azt kell tisztáznunk, hogy a tulajdonképpeni semmi megszólaltatható-e egyáltalán, avagy a megszólaltatott tulajdonképpeni semmi maga a semmi. Már első látásra látszik, hogy bármiképp is csűrjük a tulajdonképpeni semmi megszólaltatásának kérdését, paradox következményekre jutunk, márpedig Settembrini óta közhellyé vált, hogy »a paradoxon a kvietizmus mérges virága«, s ebben az esetben jól hallhatóan nem erről van szó. Ebből viszont fonalasan következik, hogy az egyébként kitűnő zenekarnak csak a nem tulajdonképpeni semmi megszólaltatása sikerült.”

Az idézett Quart-cikk felütése egyébként az volt, hogy a Zigilemez dalait irodalmárokkal elemeztették, így a Metaslágerről Radnóti Sándor is elmondta a véleményét: „Ez a dal semmiről sem szól. Ez a dal a semmiről szól. Ez bizony két nagyon különböző állítás. Ezzel a különbséggel játszik a dal. Ezért idézi a semmiről szóló filozófiai morzsalékokat, s ezért válik ott édessé, üressé, ahogy a slágertől elvárható, ahol olyan kis semmiségekről van szó, mint a tánc vagy a szerenád. Mindenki tudja, hogy ezek a semmik olykor éppenséggel mindent jelenthetnek. És megint semmit.”

Kapcsolódó cikkeink: