A szülők gyakran nem a vallás, hanem a presztízs miatt küldik a gyerekeket egyházi iskolába
„Egy kelet-magyarországi kisvárosban a római katolikus egyház erre felhatalmazott képviselője elment megkeresni az iskolaigazgatót, hogy átvenné az iskolát. »Na jó, de mi itt nyolcvan százalékban reformátusok vagyunk, a gyerekek is, meg a tanárok is« – mondta az igazgató. »Nem baj« – mondta a katolikus egyház küldötte. És itt bejött egy mindenki által tudottan őszintétlen beszélgetés, hogy hát »Igazgató Úr, nekünk azt kell keresnünk egymásban, ami összeköt bennünket és nem azt, ami elválaszt«. És mindenki tudta, hogy mi az, ami összeköti őket: az, hogy ebből legyen helyben egy elit iskola. És a püspök mindenkit biztosított arról, hogy semmi olyat nem fog követelni sem a tanároktól, sem a diákoktól, ami egy protestáns számára a hitelveivel ütközne. Csak annyit kell kibírni, hogy nem azt mondják az iskolában, hogy Áldás, Békesség, hanem hogy Dicsértessék a Jézus Krisztus. Aludtak rá egy éjszakát, és azt mondták, hogy ez így rendben van. Utána elment a katolikus egyház embere az önkormányzathoz, hogy adják neki az iskolát, amit amúgy is államosítottak volna a következő évben. Mondták neki, hogy vigye.”
Zolnay János oktatáskutató fenti története egy 2010 után egyházi fenntartásba került önkormányzati iskoláról szól, és kiválóan illusztrálja a megfigyelhető trendeket: az egyházi iskolákat sok helyen nem azért választják a szülők, hogy vallásos nevelésben részesüljön a gyerek, ahogy az iskolák sem azért döntenek a fenntartóváltás mellett, mert a vallási iskola értékei mentén elkötelezettek lennének. Ezt a döntést ugyanis „a szülők részéről a jobbnak, vagy az állami rendszeren kívül működő, és ezért másnak gondolt iskolának a presztízse, az iskolák részéről az egyházivá történő átállást pedig a nagyobb mozgástér, illetve esetleg új forrásbevonások lehetősége (is) motiválhatja” – olvasható Papp Z. Attila szociológus egy nemrég megjelent tanulmányában, amely az Educatio folyóirat egyházi oktatásról szóló különszámában jelent meg idén szeptemberben.
Az egyházi iskolák térnyerése azonban – szándékosan vagy sem, de – rendszerszinten szegregáló hatással is bír, mivel az iskolák többsége a jobb családi háttérrel rendelkező tanulókat vonzza be; ezért nevezi Ercse Kriszta oktatáskutató ezt a jelenséget „az állam által ösztönzött, egyházasszisztált szegregációnak”. Ez érhető tetten a Zolnay által elmesélt másik, szintén kelet-magyarországi történetben, ahol a görögkatolikus egyház átvett az államtól egy iskolát, és „az első dolguk volt, a keresztényi elfogadás nevében, hogy az addig odajáró állami gondozott gyerekeket azonnal kitúrják onnan”.
„Azokban a vidéki közegekben, ahol ennek tétje van, ott valóban az alacsony státusú, gyakran roma gyerekeknek az egyházi iskolákból való kirekesztése történik, de az ország nyugati részén vagy a nagyvárosokban árnyaltabb ez a történet, ott más a motivációja az egyházi iskolák alapításának és a választásának is, ott nem feltétlen a helyi elité az egyházi iskola, hanem inkább oktatási alternatívaként tekintenek rá a szülők” – mondta a Qubitnek Neumann Eszter oktatáskutató, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségszociológiai és Antropológiai Osztályának tudományos munkatársa, aki az Educatio-különszám egyik szerzője és egyben egyik szerkesztője is.
Az egyházi iskolák a hagyományos elitképzés funkcióját viszik tovább
A Qubit által megkérdezett oktatáskutatók egyetértenek abban, hogy a sajátos magyar rendszerben átértékelődik az állami közszolgáltatás fogalma, és ahogy Neumann mondta, „létrejön egy fragmentált rendszer az állami rendszeren belül, és megszűnik az az ágens, amely például esélyegyenlőségi kérdésekről tudna gondolkodni”. Zolnay szerint így az elitnek teremtik meg „azokat az intézményeket és iskolautakat, amik sikerre viszik ezeket a gyerekeket, és akik jobb, ha nem tanulnak együtt a problémás családok gyerekeivel, mert azok csak zavarnák őket”. Szerinte elképzelhető, hogy „központilag van egy ilyen politikailag értékvezérelt ideológia, hogy legyen erős az egyházi iskolai szektor, de helyben ez nincs így, ott a helyi elit szülők vezérlik ezeket a folyamatokat”.
Bajomi Iván oktatásszociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar nyugalmazott tanára és a különszám másik szerkesztője szintén úgy látja, hogy az egyházi iskolák „a hagyományos elit képzés funkcióját éltetik tovább, ahol nincsenek olyan gyerekek, akiket nehéz nevelni, akiktől rettegnek a szülők”. Ráadásul azzal, hogy most már egyre több óvodát is átvesznek az egyházak, „a helyi középosztály pozícióinak megerősítése eggyel lejjebb, az óvoda szintjére tolódik”, és amiatt, hogy az egyházi intézményeknek kedvezőbb az állami finanszírozása és az egyházi fenntartótól is kapnak pénzt, jobb szolgáltatásokat tudnak biztosítani, emiatt a pedagógusok is szívesebben dolgoznak ilyen helyeken ugyanannyi bérért – derül ki Keller Judit és Szőke Alexandra tanulmányából. „Az önkormányzati és egyházi fenntartású óvodák közötti finanszírozási aránytalanságok és az ebből adódó erőforrás-egyenlőtlenségek felerősíthetik a különböző fenntartású intézmények közötti versenyt a »megfelelő« gyerekekért és pedagógusokért” – írják a szerzők.
Jóval több pénzből, teljesen átláthatatlanul működnek az egyházi iskolák
Annyira nem transzparens az állami és az egyházi iskolák finanszírozása, hogy egész egyszerűen nem lehet megállapítani, ki mennyit kap, az összehasonlításuk pedig végképp lehetetlen feladat. Az még így is látható, hogy rengeteg infrastrukturális fejlesztés megy az egyházi oktatás intézményeibe – mondta Bajomi. Péteri Gábor és Szilágyi Bernadett az egyházak köznevelési költségvetéséről szóló tanulmányából az is kiderül, hogy bár az egyházi iskolák finanszírozásánál a szektorsemlegesség nem valósul meg, mert nem veszik figyelembe az egyházakhoz érkező többi bevételt (ingatlan, járadék, TAO, adó- és illetékmentességek, szja 1%, díjak), a gazdálkodásuk viszont hatékonyabbnak tűnik, mert a méretgazdaságossági szempontokat jobban érvényesíteni tudják. Ugyanakkor a nyilvánosság és a finanszírozás elszámoltathatósága alig érvényesül, „mivel ezen a területen az egyházak nagy szabadságot élveznek, és csak a belső, fenntartói döntéseken múlik a közpénzek ellenőrizhetősége” – olvasható Péteriék tanulmányában.
A közoktatási intézmények körülbelül 12 százalékát és a tanulók 15 százalékát kitevő egyházi iskolák és óvodák körül nemcsak a finanszírozásnak vannak furcsaságai; legalább ennyire problémás, hogy 2017-ben már 137 településen csak egyházi iskola volt található, és ez a szám azóta vélhetően csak nőtt. Vagyis simán előfordulhat, hogy ha valaki olyan iskolakörzetben lakik, ahol ma már csak egyházi iskola található, akkor az ő számára nem elérhető a világnézetileg semleges oktatás. „Ebben az esetben a korábbi állami iskolából alakult egyházi iskola is köteles felvenni a körzetében lakó gyermekeket – mondja Zeller Judit jogász és pszichológus, a TASZ magánszféra projektjének helyettes vezetője, - de a kormányhivatal által kijelölt másik állami általános iskola is köteles felvenni a körzetben lakó gyermekeket.” Könnyen megeshet azonban, hogy ez az iskola jóval messzebb lesz a gyerek korábbi körzeti iskolájától. „Mivel az egyházi iskolákban az adott felekezet hitvallása szerinti kötelező hittanoktatás folyik, ezeken a településeken sérül a szülők és a tanulók joga a saját vallásuknak megfelelő oktatásra, ami magában foglalja a hittan tanulását nem tartalmazó oktatáshoz való jogot is. (…) Azon a 137 településen (2017-es adat) tehát, ahol csupán egyházi iskola működik, sérülnek a szülők nemzetközi egyezményekben rögzített emberi jogai” – írta Ercse egy 2019-es, az Iskolakultúra folyóiratban megjelent tanulmányában.
Az egyházi iskolákban alig lesznek vallásosabbak, a konzervatív értékek át sem mennek a gyerekeknél
Ebben a politikai rendszerben az egyházi intézmények növekvő számával mindkét fél jól jár: az egyházi iskolák politikai legitimációt adnak az államnak a maguk keresztény és sokszor konzervatív, akár patrióta értékrendjükkel; az egyházaknak pedig jól jönnek a saját iskolák egy olyan korban, amelyben egyre kevesebb a vallásos család, így Neumann szerint „az iskola egy újfajta társadalmi legitimációt, feladatot és erőforrást ad nekik”. Bajomi hozzátette, „az egyházi iskolák ideológiai támaszt nyújtanak a rezsimnek, ahol kevésbé történnek meg a rezsimet megkérdőjelező szocializációs folyamatok”.
De vajon betölti-e ezt a funkcióját az egyházi iskola, és vallásosabb, konzervatívabb gyerekek jönnek-e ki onnan, mintha állami iskolába járnának?
Akik otthoni vallásos nevelésben részesülnek, azoknak összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyük van arra, hogy később is vallásosak lesznek, derül ki Rosta Gergely és Pusztai Gabriella szociológusok tanulmányából. Ehhez képest azok, akik csak az egyházi iskolákban találkoznak vallásos neveléssel, sokkal kevésbé lesznek fogékonyak az egyház tanításaira, bár még így is valamivel nagyobb valószínűséggel lesznek istenhívők, mintha nem járnának ilyen iskolákba. Viszont ezeknek az iskoláknak a vallásos, konzervatív értékpreferenciái már nem mennek át a gyerekeknél, „vagyis halványulni látszik az a karakteres értékorientáló erő, amit a korábbi évtizedekben tapasztaltunk. Ennek magyarázata az lehet, hogy az újabban egyházivá vált iskolákban még nem alakult ki egy önálló arculatú iskolakultúra, amit valószínűleg késleltet a vallásilag heterogén pedagógus- és tanulói kompozíció is” – fogalmaznak a szerzők.
Bajomi a Qubitnek elmondta, hogy „míg a rendszerváltás után létrejött egyházi iskolákban nagyon komoly követelményeket támasztottak a tanulókkal és a tanárokkal szemben, hogy a valóban megvallott vallás jegyében legyenek az iskolákban, amikor az önkormányzati iskolákat államosították 2013-ban, ez egyfajta menekülő útvonal volt, és nagyon sok intézményben minimalizálták a vallással szembeni követelményeket”. Zolnay szerint „sok esetben maga az önkormányzat kereste meg az egyházakat, hogy inkább ők vegyék át az iskoláikat, mert így az önkormányzat jobban az iskola közelében tud maradni, mintha az államé lenne”. Kelet-Magyarországon már vannak olyan régiók, ahol olyan sok egyházi iskola van, hogy „szabályos verseny alakult ki közöttük, és az iskolák különböző stratégiák alkalmazásával próbálnak ennek a versenynek a nyertesei maradni”. Az sem lehet meglepő, hogy az iskolák közötti verseny nem a vallási élet vonzerejére, hanem sokkal inkább az évtizedek óta jól bevált tagozatos – például emelt matekos vagy angolos – osztályok szervezésére épül.
Bár a gyerekeket kiválogatják, a hozzáadott pedagógiai érték elenyésző az egyházi iskolákban
A legtöbb iskolája a római katolikus egyháznak van, és egyre több a református intézmény is, de az evangélikusoknak, a görögkatolikusoknak, a baptistáknak, a zsidóknak és további kisegyházaknak is vannak iskolái. „Inkább település vagy régiók, és nem az egyházak szerint van hierarchia az iskolák között. Iskola válogatja, hogy mennyire számít jónak egy iskola, nem az, hogy melyik egyházhoz tartozik” – jegyezte meg Bajomi.
„Az egyházi iskolák jobbára (kis)városi jelenségnek számítanak – olvasható Papp Z. tanulmányában –, és a járásokon belül gyakran szívóhatással bírnak, a jobb családi háttérrel rendelkező családokat nagyobb arányban szólítják meg, a szelekciós gyakorlatok során pedig nem a vallási hovatartozás dominál, hanem a szülők elköteleződése az iskola – helyi szinten vélt vagy ismert – értékrendjével.” Az Papp Z. kutatásából is megerősítést nyert, hogy az egyházi iskolák felerősítik a white flight jelenséget, azaz az egyházi iskolák a gazdagabb családokat és jobbára a nem roma tanulókat célozzák meg.
Ami a kompetenciamérések adatait illeti, bár a történelmi egyházak iskolái jobban teljesítenek az állami iskolákhoz képest, ám ha figyelembe vesszük a családiháttér-indexet, a kiszámolt pedagógiai hozzáadott érték már árnyalja ezt a különbséget. „Úgy tűnik, az állami iskolák az összességében nehezebb családi háttérrel rendelkező tanulókat legalább »szinten tudják tartani«, míg az egyházi iskolák nem tudják kellő mértékben kamatoztatni azt a helyzeti előnyt, amelyre a szelekció során szert tettek” – írja Papp Z.
Az államosítás utáni egyházi iskolaboomban ugyanakkor az egyházi iskolák is felhígultak, a 2010 előttihez képest a katolikus és a református iskolák is vegyesebbek lettek társadalmi összetétel tekintetébe. Ehhez érdekes adalék Berényi Eszter oktatásszociológus tanulmánya, amelyből az derül ki, hogy a 6 és a 8 osztályos gimnáziumokban, amelyekből vidéken több az egyházi fenntartású, épp fordított a helyzet. Itt az egyházi iskolák a kevésbé rangosak, így a bejutás feltételei sem olyan nehezek, mint az állami, pláne budapesti kisgimnáziumokba, továbbá a szülők társadalmi helyzete is alacsonyabb, mint a nagyvárosi állami kisgimnáziumokba járó gyerekek szüleié.
A pedagógusoknak is presztízst ad a helyi munkaerőpiacon, ha egyházi intézményekben dolgozhatnak
„Van egy ilyen imázsa az egyházi iskoláknak, hogy itt szabadabban lehet dolgozni, szemben az agyonszabályozott klikes iskolákkal A tanárok számára is nagyobb a szabadság, ez pedig ad egy presztízst nekik a helyi munkaerőpiacon is. Ha valaki kirándulást akar szervezni, vagy valamilyen okoseszközt beszerezni, akkor erre vannak erőforrások, szemben a forráshiányos állami iskolákkal. Szóval nem feltétlenül a pedagógiai tartalom, hanem az ilyesmik miatt vonzóbbak az egyházi iskolák” – mondta Neumann.
Igaz, valószínűleg épp emiatt kevésbé érezhető a tanárhiány az egyházi iskolákban, mint az állami iskolákban, de sok más mellett erről sem ismerünk pontos adatokat, mivel, ahogy Bajomi mondta, „nincs rendes kutatás az egyházi iskolákról, arról, hogy milyen óriási átalakuláson megy át a magyar oktatási rendszer”.
„Mindennek ellenére kár lenne nosztalgiával visszagondolni azokra az időkre, amikor még nem voltak vidéken az egyházi iskolák” – mondta Zolnay. „Akkor a fogyatékos gyerekeknek fenntartott speciális tagozatok és iskolák töltötték be a roma gyerekek elkülönítésének terepét, vagy a különböző (ének, nyelv, matek) tagozatos osztályok, ahová nem vettek fel egyetlen roma gyereket sem. Az elkülönítésnek ez a rendszere akkor bomlott meg, amikor a 2000-es évek elején bezártak a kisegítő tagozatok, és az iskoláknak meg kellett szüntetniük az iskolán belüli szegregációs gyakorlatukat.” Így aztán 2010 után, az egyházi iskolák könnyített alapításával legfeljebb az elkülönítés egy új típusú rendszere alakult ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: