Qubit Live #6: A magyar iskolarendszer a múlt században ragadt, és nincs, aki ezért felelősséget vállalna
„Indiana Jones, amikor a Szent Grált keresi, hogy megmentse apját, egy szakadékhoz érkezik. Itt háromféleképpen dönthet, visszafordulhat, de akkor a nácikba botlik és meghal. Várakozhat a szakadék szélén is, de akkor ugyanez történik majd vele. A harmadik lehetősége, hogy leugrik és az ott lévő hídon megy tovább, nyilván ez a megoldás viszi előre az ügyét. Hasonló a helyzet ma a közoktatásban is: visszafordulhatunk a 19. századi módszerekhez, megrekedhetünk a 20. században, de a legvalószínűbb, hogy fejest kellene ugranunk a 21. századba” – Lannert Judit közgazdász, szociológus, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ alapítója így foglalta össze azt a válságot, amellyel véleménye szerint nemcsak a magyar oktatás, hanem a világ minden oktatási rendszere szembenéz. Bár lehetne jobban kezelni az elakadást, jelenleg Magyarországon a technológia elszaladt az oktatás mellett, és a lemaradás lassan behozhatatlannak látszik.
De messze nem csak a technológiai fejlődés jelent problémát a magyar oktatási rendszerben. A közoktatás válságáról szóló 6. Qubit Live eseményen közgazdász és szociológus kutatók magyarázták el, mit jelent az oktatásra nézve a tanári munka megbecsültségének letörése, az iskolatípusok közötti széthúzás és választási lehetőség, illetve az oktatásügyért való felelősségvállalás teljes hiánya. Egyvalamiben az összes előadó egyetértett: az oktatást mindannyian az ország jövőjének zálogának tartják.
A téma nem is lehetett volna aktuálisabb. Kövesvári Krisztián, a Qubit lapigazgatója nyitóbeszédében ugyan elmondta, hogy az esemény – amelyet a tavaly elhunyt közgazdász kutató, Kézdi Gábor emlékének ajánlott – nem szándékosan a polgári engedetlenségi mozgalmak és a tanárok melletti tüntetések idejére volt tervezve, mégis az egésznapos demonstrációk előestéjén szólaltak meg a magyar közoktatás kálváriáját elemző kutatók a margitszigeti Kristály Színtérben.
Váradi Balázs közgazdász, a Budapest Intézet kutatója videós előadásában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi sztrájkhullám és egységes fellépés elsősorban a bérrendezésre irányul, ugyanakkor a rendszernek nem ez az egyetlen, megoldásra váró problémája. Szervezőelvként viszont óriási tömegeket képes országszerte megmozgatni az, hogy a magyar tanári fizetések nemcsak az Európai Unió viszonylatában számítanak rekordalacsonynak, hanem a hazai diplomás átlagbérnek is csupán töredékét teszik ki. Véleménye szerint azonban a reformok mellett ugyanúgy fel kell sorakozni, hiszen a teljes rendszerben gyökeres változásra van szükség ahhoz, hogy a magyar oktatás elláthassa a feladatait. Ehhez a szerveződés mellett a tájékozódást és a szakmai vélemények meghallgatását jelölte meg kiindulópontnak. A Qubit Live célja éppen ez volt: bemutatni azt, hogy melyek a közoktatás válságának legfontosabb összetevői.
Vannak jó gyakorlatok a magyar oktatási rendszerben is
Lannert szerint érthető, hogy az emberek szoronganak az ismeretlen miatt, de ez a hozzáállás teljesen meggátolja a fejlődést. Ellen kell állni a komfortzóna csábításának, és Portugáliához vagy Észtországhoz hasonlóan reformokat kell vállalni. A két ország példáját azért is tartja relevánsnak, mert hozzánk hasonló méretű és történelmi hátterű országokról van szó. Azonban mindkettőben másképp, más eszközökkel érték el, hogy az oktatás színvonala jelentősen javuljon.
Míg Portugáliában az iskolahálózat racionalizálásával megteremtették a pedagógusbérek jelentős emelésének anyagi feltételeit, addig Észtországban a 21. századi kompetenciák oktatására helyezték a hangsúlyt. A reformoknak köszönhetően mindkét országban folyamatos javulás látható a diákok kompetenciáját felmérő PISA-tesztek eredményeiben is. Hasonló hozzáállásra lenne szükség Magyarországon is, itt viszont még a szülők és a pedagógusok sem várják el egyértelműen a tananyag és az iskola céljainak megújulását. Sokkal fontosabbnak tartják az finanszírozottság javítását vagy a centralizáltság felszámolását, mint azt, hogy az iskolarendszer igazságosabb legyen, vagy hogy érdemben javuljon az oktatás színvonala. A legtöbben ragaszkodnak a múlt századi vagy azelőtti értékekhez, holott 2022-ben az oktatásnak sokkal inkább a soft skillekre kellene fókuszálnia. 2010-ben például a legtöbb szülő és tanár üdvözölte az akkor még létező, Hoffmann Rózsa által vezetett Oktatási Minisztérium döntését, amellyel visszavezették a buktatás lehetőségét az általános iskola alsó tagozatában, és eltörölték a kötelező szöveges értékelést is.
A PISA-teszteken felmért soft skillekkel kapcsolatban egyébként Magyarország eredményei kimondottan sokkolók, 2018-ban a globális kompetenciák tekintetében a magyar iskolásoknál volt a legalacsonyabb a bevándorlók elfogadottsága és a más kultúrájú emberek tisztelete. Az iskolai tananyagot és az iskolában zajló folyamatokat túlságosan befolyásolja a központi hatalom, a felsőbb iránymutatás, a centralizált rendszerben a tankerületeknek nincs egyéni hatásköre, ezáltal pedig nemcsak a tanári autonómia vész el, hanem a helyi problémák kezelési lehetőségei is beszűkülnek, legyen szó a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek integrálásáról vagy a szegregált oktatás felszámolásáról.
De még így is akadnak olyan pedagógiai programok, amelyeket a leszakadozó iskolarendszerben is sikerrel lehet alkalmazni. Lannert előadásában bemutatta a Kreatív Partnerség Programot, amely 2015 óta segít a művészet elemeit és a kreatív gondolkodást integrálni az oktatásban. A program legfontosabb eredményeként azt emelte ki, hogy a művészekkel való közös munka a tanárokra is szemléletformáló erővel bír, néhány hónap vagy egy év után már a pedagógusok is beépítik oktatási módszerükbe az eszköztárat.
A hasonló programokon kívül viszont a kreativitás és a kritikus gondolkodás megítélése egyaránt negatív Magyarországon. Ennek a tantervben is látszik a lenyomata: a Nemzeti Alaptantervben (NAT) nem kritikai gondolkodás, hanem megértő gondolkodás szerepel, holott az előbbire óriási szüksége lenne a teljes társadalomnak az információs korban. A tananyag és az iskolai módszerek szegényessége pedig végső soron oda vezet, hogy az intézmények közötti válogatás versennyé válik. A szabad iskolaválasztás aztán tökéletes táptalajt ad a szegregációnak, hiszen az előnyösebb társadalmi státuszú családok a jobban teljesítő iskolákba viszik a gyermekeiket, míg a hátrányos helyzetű tanulóknak rosszabb minőségű oktatás jut.
A diplomások inkább gimnáziumokba íratnák a gyerekeiket
Ennek a versenyszerű iskolaválasztásnak az eredménye, hogy a közoktatás színvonala általában jócskán elmarad attól, amit a modern iskolától elvárnak a felső- és a középosztály tagjai. Ezt az is jól mutatja, hogy bár kormányzati szándék van a szakképzés erősítésére, a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekeik inkább gimnáziumokba (4, 6 vagy 8 osztályos intézményekbe) járhassanak. Időt és pénzt sem sajnálnak a felkészítésre, viszont az, hogy a bejutásnak ilyen magas az ára, tovább differenciál a társadalmi osztályok között – a verseny a budapesti diplomás szülők gyermekei között a legerősebb.
Horn Dániel közgazdász, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója azonban a diplomás szülők szándékain túl még egy fontos érvet említett a gimnáziumok preferálása mellett: a középfokú oktatásba jelentkező diákok számának folyamatos csökkenését. „A 14-20 éves gyerekek száma 10 év alatt mintegy 15 százalékot csökkent, ami elsősorban az érettségit adó vagy nem adó szakképzőhelyekre való jelentkezések csökkenésében látszik meg” – mondta előadásában. Vagyis többen járhatnak gimnáziumokba, hiszen kevesebb gyerekkel kell versenyezni a bejutásért.
Ez a trend viszont a hatosztályos gimnáziumoknál már sokkal enyhébb, a nyolcosztályos gimnáziumok esetén pedig szinte elenyésző – annak ellenére, hogy a túljelentkezés itt is jelentős, főleg a fővárosban.
A gimnáziumok presztízse a tanárok intézményválasztására is hatással van. A jó tanulói állomány ugyanis a jó iskolákba vonzza a jó tanárokat, ez a trend pedig főként a községekben működő általános iskolák szaktanárait szipolyozza el más intézményekbe. Budapesten egészen más jelenség áll a 2016 óta kialakult tanárhiány hátterében: itt van a legnagyobb esélye egy pedagógusnak más, jobban fizető szakmában elhelyezkedni, amivel egyre többen élnek is. Ennek fő oka, hogy Magyarországon az átlagos pedagógusbérek az átlagos diplomás hazai bérek alig 60 százalékát teszik ki.
Nem elég az átlagbérek kiigazítása, a pályakezdők számára kell vonzóbbá tenni a tanári hivatást
A kezdő pedagógusok motivációját az alacsony átlagbéreken túl az autonómia hiánya, a tanárképzés színvonalának csökkenése és a társadalmi presztízs elolvadása is letöri. Kertesi Gábor közgazdász, a Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója szerint a jelenlegi tanárkiválasztási rendszer tökéletesen alkalmatlan a megfelelő minőségű pedagógusok szelektálására. Pedig az oktatási rendszer minőségét alapvetően az oktatók minősége határozza meg a McKinsey 2007-ben végzett, átfogó és reprezentatív kutatása alapján.
A magyar rendszer viszont még az átlagosnál is jóval alacsonyabb béreket kínál a pedagógusi pályára készülő fiataloknak, akik így az esetek többségében végül valamilyen más, jobban fizető pályát választanak. A kezdő tanári fizetésből ugyanis például saját lakás vásárlására vagy a gyerekvállalás költségeire sem tudnak áldozni. Sokan már az egyetemet sem kezdik el tanárszakon, mások pedig a diplomával a kezükben döntenek másik karrier mellett. Az alacsony fizetésekkel ráadásul lehetetlen megszólítani a kimondottan jó képességű és megfelelő kompetenciájú tanárjelölteket, helyette ma szinte bárkit felvesznek tanárszakra, 2024-től pedig még könnyebb lesz majd a bejutás.
Ezzel szemben például Finnországban háromlépcsős kiválasztás zajlik, amelynek része az is, hogy az egyetem elvégzése után a leendő munkahely is felméri a pályázó tanárt, mielőtt alkalmazni kezdené. Magyarországon ez elképzelhetetlen, mert a tanárhiány így is jelentős, több mint tízezer betöltetlen tanári állás mellett a hiányzó pedagógusoknak alig 50 százalékát tudják megfelelően helyettesíteni az iskolákban. A helyettesítés ráadásul sok esetben nem is szaktanári helyettesítést jelent: az összes szakos tantárgy 7 százalékát nem megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező pedagógus tartja az általános iskolákban. Ez a már említett tanári elvándorlás következménye, hiszen a szaktanárok a jobb körülmények reményében inkább a gimnáziumi állásokat keresik a szakképzés vagy az általános iskolák helyett.
A szegregáció felszámolása nem megy csettintésre, a szabad iskolaválasztás eltörlése nélkül pedig szinte lehetetlen
Az előadások után Kende Ágnes szociológus, a Qubit állandó szerzője vezetett kerekasztal-beszélgetést – kérdéseinek egy része az iskolai szegregációra és annak felszámolási lehetőségére vonatkozott. A magyar iskolarendszer a régió többi országához képest is erősen szelektál, és ennek okaként a szakértők egyaránt a kilencvenes években bevezetett szabad iskolaválasztást jelölték meg. Véleményük szerint ennek eltörlése önmagában nem szüntetné meg a problémát, de nélkülözhetetlen lépés lenne ahhoz, hogy heterogénebb iskolai tanulói összetétel jöjjön létre, és megszakítsák azt az ördögi kört, amelybe a szegregált tanulói csoportok ma be vannak zárva.
Lannert szerint az iskolákban is leképeződik a társadalmi hierarchia, a szülők iskolázottsága és jövedelmi helyzete befolyásolja a tanulási lehetőségekhez való hozzáférést, és a magyar rendszer kimondottan rosszul teljesít a lemaradások felszámolásában. Horn mindezt azzal egészítette ki, hogy szerinte az alsóbb társadalmi rétegek leszakadása mára szinte állandósult, jelenleg a felső-középosztályban zajlik átrendeződés.
A kisiskolák felszámolásának kérdésében már kisebb volt az egyetértés, ugyanis az, bár mindenképpen szükséges, a portugál példához hasonlóan egyáltalán nem biztos, hogy képes biztosítani a tanárok bérrendezéséhez szükséges fedezetet. Mindemellett a magyar átlagos iskolaméret nagyjából fele az európainak, ami azt jelenti, hogy a minőségi oktatás biztosítása, és egyben a tanár- és forráshiány részleges felszámolása érdekében nem ördögtől való ötlet az iskolaösszevonás ott, ahol fenntarthatatlanul apró intézmények működnek. Ez az előadók szerint a fenntartó és a tanulók közös érdeke lenne.
Abban is biztosak lehetünk, hogy nem marad minden úgy, ahogy jelenleg folyik. Kertesi szerint a közoktatás több évtizedes vergődés után fordulóponthoz érkezett, ám az oktatásügynek nincs gazdája, így a rendszerben dolgozókon és tanulókon kívül ma nincs olyan politikai intézmény, amely képviselhetné az érdekeit. Mindez beláthatatlan következményekkel jár, hiszen az oktatás nemcsak a jelenről szól, hanem a jövő diákjairól is, ezért arra szólított fel mindenkit, hogy vállaljon szolidaritást a tanárokkal. Lannert kicsit pozitívabban tekint a jövőbe, szerinte a kedvező forgatókönyveket, az előremutató módszereket is keresni kell, mert ha lesz változás, akkor kell, hogy legyenek eszközök is a rendszer megfelelő átalakításához.
Az estét Matisz Flóra Lili improvizációs zenei performanszai tették teljessé.
A Qubit október 4-i rendezvénye az Oriens és Orbán Krisztián támogatásával valósulhatott meg. Azok, akik személyesen nem tudtak részt venni az eseményen, hamarosan felvételről nézhetik meg az előadásokat a Qubit Youtube-csatornáján.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
