A gyógynövények erejét a túzok is ismeri
A világ legnehezebb repülő madara, a túzok (Otis tarda) az emberekhez hasonlóan felismeri és használja a gyógynövényeket. A Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint a madarak olyan növényeket fogyasztanak, amelyek parazitaellenes hatással bírnak.
Madridi kutatók 619 túzok ürülékét elemezték, amik alapján feltűnt nekik, hogy a madarak étrendjében jellemzően két parazitaellenes hatású növényfaj is szerepel más táplálékoknál nagyobb arányban. Luis M. Bautista-Sopelana, a madridi Nemzeti Természettudományi Múzeum munkatársa és a tanulmány szerzője elmondta, hogy a madarak előszeretettel választanak olyan eleséget, ami parazitaellenes kémiai vegyületeket tartalmaz.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján szereplő veszélyeztetett madárfaj egyedei szívesen táplálkoznak pipaccsal (Papaver rhoeas) és útifűlevelű kígyószisszel (Echium plantagineum). Míg előbbit az emberek nyugtatóként használják, addig az útifűlevelű kígyószisz fogyasztása mérgező lehet az emberi szervezetre.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyógynövények hatékonyak a madarakat megtámadó paraziták ellen. A Trichomonas gallinae protozoon és a Meloidogyne javanica fonálféreg fertőzését szinte teljesen megakadályozzák vagy megszüntetik, és védelmet nyújtanak az Aspergillus niger gomba ellen is.
A CNN cikke szerint azonban nemcsak a növények fogyasztása, hanem a megfelelő időpont kiválasztása is tudatos a madaraknál. Párzási időszakban ugyanis nagyon fontos az egyedek egészsége, és ilyenkor a fertőzésveszély is nagyobb az állatok között. Ezért ilyenkor megnő a gyógynövényfogyasztás, vagyis a túzok felismeri, hogy mikor van szüksége nagyobb dózisú védelemre a parazitákkal és a lehetséges betegségekkel szemben.
Az állatvilágban már korábban is megfigyelték, hogy egyes fajok egyedei saját magukat gyógyítják vagy kezelik gyógynövényekkel, rovarokkal vagy speciális anyagokkal. A csimpánzok gyógynövényeket esznek vagy a sebeiket kezelik, a delfinek pedig a bőrápolásban hisznek: korallokhoz dörgölőznek, hogy az ott élő puhatestű fajok által kiválasztott anyagcseretermékekhez hozzájussanak. Ezek segítenek megőrizni a bőrük homeosztázisát és hozzájárulnak a fertőzések elleni védelemhez is. Most a madarak öngyógyító szokásairól is sikerült bizonyítékot szerezni a madridi kutatócsoport munkája nyomán.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: