Miért olyan nehéz egy oktatási reform, és hogyan lehetne könnyebb?

2022.11.27. · tudomány

Szeptemberben hirdettünk esszépályázatot a Qubit felsőoktatásban tanuló olvasóinak. Arra kértük őket, hogy a CEU Határtalan Tudás eseményein elhangzottakra reflektáló vagy azokat továbbgondoló írásokat készítsenek. A felhívásra végül 18, a tartalmi és formai követelményeknek is megfelelő pályamű érkezett, a győztesek névsora itt olvasható. Az alábbiakban az aranyérmes esszét, Benza Málna munkáját olvashatjátok, amit változtatás nélkül közlünk.

* * *

A magyar oktatás hátránykompenzációs képességéről tartott Kende Ágnes szociológus, oktatáskutató előadást tavaly a CEU-n. Az előadás után az egyik néző tette fel a kérdést, hogy szabad iskolaválasztás mellett lehetséges-e az iskolai szegregáció megállítása, illetve hogy demokratikus lépés-e rákényszeríteni a szülőkre, hogy gyerekeik integráló intézményekbe járjanak. Kende válaszában azzal érvelt, Bourdieu óta tudjuk, hogy a társadalmi elit újratermeli az egyenlőtlenségeket, társadalmi konszenzusra várni ebben a kérdésben felesleges.

Egy oktatási reform bevezetéséhez a társadalmi támogatottság megteremtése azonban – minden nehézségével együtt – alapfeltétel. Miért? Két okból:

I. Mert támogatottság nélkül a reformot könnyen elkaszálják az ellenérdekeltek.

Nagyjából 10 év, mire egy oktatási reform bármilyen szinten kifejti hatását (Sabatier & Mazmanian, 1979). A legtöbb reform rövid távon sokaknak fájdalmas, és egy ponton minden érintett számára kaotikus, a káosz azonban a változás természetes velejárója (Satir at al., 1991). A reform politikai ellenérdekeltjei azonban ezt érzékelve könnyebben el tudják téríteni a kormányt.

II. Mert ahhoz, hogy a reform „működjön”, a társadalmat is edukálni kell.

Lewin (1975) óta tudjuk, hogy az autokratikus vezetői stílus következménye, hogy az embereket a tekintélytől, büntetéstől való félelem (vagy jutalom) motiválja a cselekvésben, de attitűdváltozás nem megy végbe. Így amikor nem látják, az egyén visszatér az eredeti viselkedési módhoz. Autoriter eszközökkel nem lehet szolidaritásra tanítani (Fullan, 2000).

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit

Hogyan lehet akkor egy reform társadalmi támogatottságát megteremteni? Összesítve a szakirodalmat négy olyan kulcselemet találunk, amelyek ezt segíthetik.

Vonzó jövőkép

Elengedhetetlen egy olyan pozitív jövőkép felvázolása, ami tartalmazza a reform következményeit. A reform támogatottságának megteremtésekor tekintettel kell lenni arra, hogy az ember egyik alapvető viselkedési módja a status quóhoz való ragaszkodás (Samuelson & Zeckhauser, 1988), ezért fontos megvilágítani a reform elmaradásának következményeit is, ezzel érzékeltetve a változtatás halaszthatatlanságát és a reformmal járó hasznokat (Kotter, 1996; Pitlik, Heinemann, & Schweickert, 2014).

Érintettek menedzsmentje

Szintén kulcsfontosságú az érintett felek támogatásának elnyerése, ehhez pedig érdekeltté kell tenni őket a változásban. Ennek négy részeleme: 1) az érdekelt felek céljainak elemzése; 2) a kulcsszereplők által képviselt álláspontok megismerése; 3) magyarázat a reform nyertesei és vesztesei számára is, akár kompenzációval; 4) az érintettek folyamatos bevonása, tájékoztatása (Fullan, 2000; Pitlik et al., 2014; Reich, 1995).

Operatív végrehajtási terv dizájnja

Az operatív végrehajtási tervet úgy kell kialakítani, hogy az növelje a célcsoportok eredményességének esélyét. A terv szerves részét kell képeznie magának a kommunikációnak is, mivel: 1) tovább lendíthet a káoszgörbe alsó pontján; 2) biztosítékot adhat, hogy a reformot nem fogják felülírni más programok. Lehetőleg már a kezdeti szakaszban meg kell jelennie „quick win”-eknek. Ezek utókommunikációja alapozhatja meg a pozitív attitűdöt, növelheti az elkötelezettséget, és annullálhatja az ellenérdekeltek érveit (Pitlik et al., 2014).

Változás-nagykövetek

A változás-nagykövetek a változásban érdekelt támogató csoportok, a változás mellett elkötelezett hiteles politikusok, szakemberek és hivatalnokok. Mivel a saját társadalmi csoportunk tagjainak jobban hiszünk, mint „külsősöknek”, ezért azok a leghitelesebb változás-nagykövetek, akik maguk is az érintett csoportok tagjai (Taylor, & Doria, 1981).

Kende Ágnes reakciójára visszatérve, társadalmi konszenzusra várni valóban felesleges, tenni érte azonban szükségszerű. Annak ellenére, hogy a teljes körű társadalmi konszenzus utópisztikus, a fenti négy elem beépítése a gyakorlati megvalósításba nagyban csökkenti a reformmal szembeni ellenállást. Oktatási reformról beszélve pedig a folyamat is legalább olyan fontos, mint cél.

Ez a folyamat természetesen idő-, pénz- és energiaigényes. Épp úgy, ahogy a demokrácia is. De a társadalmi fejlődés irányába nem vezet más út.

A szerző az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szociálpszichológia tanszékének Phd-hallgatója.

Hivatkozások

  • Fullan, M. (2000). The three stories of education reform. Phi Delta Kappan, 81(8), 581-584.
  • Kotter, J. P. (1996). Leading Change. Boston, MA: Harvard Business School Press.
  • Lewin, K. (1975). Csoportdinamika, Budapest, HU: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
  • Pitlik, H., Heinemann, F., & Schweickert, R. (2014). Overcoming reform resistance and political implementation of large-scale welfare state reforms. WWWforEurope Policy Brief, No. 3, WWWforEurope, Vienna.
  • Reich, M. (1995). The politics of health sector reform in developing countries: three cases of pharmaceutical policy. Health Policy, 32: 47-77.
  • Sabatier, P., & Mazmanian, D. (1979). The conditions of effective implementation: a guide to accomplishing policy objectives. Policy Analysis, 5(4): 481-504.
  • Samuelson, W., & Zeckhauser, R. (1988). "Status quo bias in decision making". Journal of Risk and Uncertainty, 1: 7–59. CiteSeerX 10.1.1.632.3193. doi:10.1007/bf00055564. S2CID 5641133.
  • Satir, V. et al. (1991). The Satir Model: Family Therapy and Beyond. Palo Alto, CA: Science and Behavior Books.
  • Taylor, D. M.; & Doria, J. R. (1981). Self-serving and group-serving bias in attribution. Journal of Social Psychology, 113 (2): 201–211. doi:10.1080/00224545.1981.9924371.