Házi őrizetbe vették Kínában a debreceni akkugyárat építő Semcorp alapítóit
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A kínai hatóságok nyomozást indítottak a Semcorp Advanced Materials Group alapítói ellen, mert a gyanú szerint titokban külföldre akarták vinni a cégük tőkéjét – írja a 24.hu. Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li egyelőre házi őrizetben várja a nyomozás eredményét, a kínai hatóságok gyanúja szerint a céget alapító és igazgató testvérpár mintegy 520 milliárd forintnak megfelelő összeget akart külföldre menekíteni.
A Semcorp világelső a lítium-ion akkumulátorokban használt fóliák gyártásában, ezzel foglalkozik majd a Debrecenben épülő gyár is, amely a világ teljes szeparátorfólia-szükségletének tíz százalékát fedezi majd.
A cég 2020-ban állapodott meg a magyar kormánnyal a beruházásról, ami 13 milliárd forintnyi vissza nem térítendő állami támogatást is kapott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a 24.hu kérdésére a nyomozás esetleges magyarországi következményeiről nem nyilatkozott, de azt közölték, hogy nem lesznek fennakadások a debreceni építkezésben.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón nem kívánta kommentálni az ügyet, mert mint mondta, még semmi konkrétat nem lehet tudni róla.
Három gyár is nyílik Debrecenben
Debrecenben ezen kívül még két másik akkumulátorgyártó is építkezik: a dél-koreai EcoPro az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges katódot fog előállítani, a kínai CATL pedig rekordberuházást tervez a város környékén.
Ez utóbbi keltette a legnagyobb feltűnést: úgy tűnik, hogy a debreceniek többsége elutasítja a gyárépítést, amivel a projekt ellenzői szerint több probléma is akad. Ezek közül a legsúlyosabb a gyártáshoz szükséges vízigény: ez Papp László polgármester szerint maximálisan napi 6242 köbméter lehet, ehhez képest a beruházásról készült biztonsági jelentésben 15500 köbméter/nap szerepel. Az anomáliák miatt a debreceni civilek január 9-én tartott lakossági fórumon is tiltakoztak.
A debreceni lesz a Semcorp első Kínán kívüli gyára, de a cég máshol is terjeszkedik: májusban jelentette be, hogy az ohiói Sidneyben is szeparátorfólia-gyárat építenek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a 24.hu kérdésére azt írta, hogy a debreceni beruházás gyors ütemben halad, és az idei év első felében már a próbaüzem megkezdésével lehet számolni. Azt, hogy az eset hogy érinti a cég amerikai beruházásait, még nem lehet tudni, mindenesetre az Epoch Times cikke szerint a házi őrizet hírére a Semcorp részvényei meredeken esni kezdtek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Csaba László: A presztízsberuházások helyett jön a Fidesz-köntösbe bújtatott Bokros-csomag
Elképzelhető, hogy a benzin az év végére akár 700 forintnál is többe kerül majd, de a CSOK és a rezsicsökkentés talán megmarad. Az évi 10-12 százalékos infláció is nagyon jelentős, a 20 százalék pedig már élhetetlen lenne, de az akadémikus közgazdász eltúlzottnak tartja azt a félelmet, hogy Magyarország idén nagy gazdasági visszaesés elé néz.
A recesszió a küszöbön áll, itt az ideje, hogy Magyarország kitalálja magát
Afelől nincs kétség, hogy már elkezdődött a globális lassulás, és visszaesés lesz belőle. Csak abban nem értettek egyet a CEU Határtalan tudás estjének résztvevői, hogy mennyire lesz súlyos a recesszió, és lehet-e válságról beszélni. A magyar gazdaság kegyelmi állapota is véget ér, és bár az ország két kevéssé válságálló szektorra támaszkodik, még van esély elkerülni a bukást.
Neked is lehet legális házi naperőműved, csak irtó drága, és valószínűleg soha nem térül meg az ára
A házi naperőmű egyelőre a gazdagok sportja: áramszünet idején egy telefont vagy egy laptopot fel lehet vele tölteni, világítanak a ledes izzók, és akár egy porszívózás is belefér, de a hálózatból vett áram még mindig sokkal olcsóbb. Power stationok néhány tízezertől sok millió forintig.