Majdnem a duplájába kerül megfőzni egy paprikás krumplit Magyarországon, mint Horvátországban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy kis adag paprikás krumplit Magyarországon 913 forintból, Horvátországban 556 forintnyi euróból lehet elkészíteni, legalábbis az ATV Híradó stábjának friss kísérlete alapján. A híradó munkatársai először egy baranyai szupermarketben vásárolták be az alapanyagokat, majd a horvát határ túloldalán vették meg ugyanazokat a hozzávalókat.
Az első akadály az volt, hogy a baranyai boltban már nem lehetett hatósági áras krumplit kapni, így a drágább sárga burgonyából kellett vásárolni, ami nagyjából 70 forint többletköltséget jelentett. A sárga burgonyának 500, a hagymának 529 forintért adták kilóját, így az előbbiből négy szem 220, az utóbbiból két darab száz forintba került. Ehhez vettek még egy 65 százalékos hústartalmú virslit, így jött ki a 913 forint.
A horvát határon túli első településen, Alsómiholjácban (Donji Miholjac) egy Konzum bevásárlóközpontban szerezték be ugyanezeket az alapanyagokat, jóval olcsóbban: az ötféle burgonya kilóját közel azonos, 260 forintos áron lehetett kapni átszámítva, így a végösszeg 556 forint lett (ami 40 százalékkal kevesebb a magyar árnál), még úgy is, hogy virsliből csak 90 százalékos hústartalmút lehetett kapni.
Az árkülönbség hátterében állhat, hogy a horvát kormány 2022 áprilisában több termékkategóriában is csökkentette az általános forgalmi adót. Míg Magyarországon az élelmiszerek közül csak a tej, a tojás, valamint a húsok és húskészítmények áfája tartozik a szupercsökkentett, 5 százalékos kategóriába, a horvátoknál már a gyümölcsök, a zöldségek, az olajok és zsírok, illetve a vaj és a margarin áfáját is leszállították 5 százalékra. Magyarországon ezek többsége az alap, 27 százalékos áfakulcs alá esik, a 18 százalékos áfájú vajat leszámítva.
Az ATV riportja szerint mindenesetre a magyar határhoz közel élő horvátokat nem zavarja a bevásárlóturizmus, egy férfi például azt nyilatkozta, hogy ők üdítőért, sörért és ásványvízért járnak Magyarországra, mert azok nálunk olcsóbbak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Nagy Lecsóindex: négy év alatt megduplázódott a lecsó ára
2018 nyarán még 1500 forintból kijött négy adag mezei, kolbászmentes lecsó, ma, 2022 augusztusában már 3000 forintnál is többe kerül. Minden összetevő drágult, a paprika és a kenyér ára különösen.
Ha van rajta ársapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az
Ha a magyar lakosság tartani szeretné korábbi életszínvonalát, a hivatalos árindexnél akár 35 százalékkal magasabb inflációval kell számolnia, áll az Egyensúly Intézet elemzésében.
Miért Magyarországon drágul a legjobban a kenyér?
Az Eurostat szerint 2022 augusztusában a kenyér árának inflációja toronymagasan nálunk volt a legmagasabb az unióban, és a Világbank adatai alapján világszinten is a top 10-ben van a magyar élelmiszerár-infláció. Íme három ábra, ami segít megérteni, miért.