Vessünk véget a korizmusnak!
Az elmúlt évtizedekben a nyugati világban komoly előrelépés történt a szexizmus, a rasszizmus és a homofóbia elleni küzdelemben, és ez hatást gyakorolt a jogi környezetre, az oktatásra, valamint arra is, hogy társadalmilag miként gondolkodunk, érzünk és cselekszünk a marginalizált csoportok tagjaival kapcsolatban. A diszkriminációnak azonban maradt egy mai napig elfogadott formája, a korizmus – angolul ageism –, vagyis az életkorra vonatkozó előítéletes gondolkodás és viselkedés. Az elfogadás pusztán informális: az életkor mint védett tulajdonság miatt elszenvedett kedvezőtlen bánásmód a 2003. évi CXXV. törvény alapján hátrányos megkülönböztetésnek számít, áldozatainak így lehetőségük van az Alapvető Jogok Biztosához fordulni. De a korizmus észrevétlenül is konkrét károkat okoz valamennyiünknek, így ideje lenne végre leszámolni vele.
Szisztematikus hátrányok
Az idősekkel szembeni korizmus szisztematikusan jelen van az egész társadalomban: még a magasabb társadalmi osztályokban és kulturális közegekben is szembetűnő. Ennek szemléltetése talán úgy a legegyszerűbb, ha összevetjük a korizmust más, ma már nem elfogadott sztereotípiák ábrázolásával. Gondoljunk bele, mennyi kritika érne ma egy olyan hollywoodi filmet, amely a nőket legfeljebb háziasszony funkcióban tevékenykedő mellékszereplőként mutatja be. Ezek után idézzük fel, hogy miként tűnnek fel az idős emberek – ha egyáltalán vannak ilyen szereplők – a filmekben: ritkán láthatjuk őket a cselekmény mozgatórugójaként, általában passzív szereplők, vagy egyes esetekben betegnek, lassú felfogásúnak, szomorúnak mutatják be a karaktert, a fiatalabb párokhoz képest pedig szerelmi és szexuális életük homályban marad.
A tipikusnak mondható, idősekkel kapcsolatos sztereotípiákkal szemben a valóság azt mutatja, hogy az idősebbek boldogabb életet élnek a középkorúaknál, a demencia csak a lakosság kis részét érinti – előfordulása évről évre csökken –, a libidót pedig az egészségi állapot jobban befolyásolja, mint az életkor. A céges világban ma már kényesen ügyelnek arra, hogy diverz, inkluzív munkacsoportok jöjjenek létre, ahol például nők vagy színes bőrűek hasonló arányban vannak jelen, mint a fehér férfiak. Mégis, a kirekesztő „fiatalos környezet” címke észrevétlenül vált az innováció és proaktivitás szinonimájává, mintha az idősek elképzelhetetlenek lennének a startupok világában. A munkahelyi korizmus különösen erős szinte valamennyi szektorban, a HR-esek hajlamosak az idősebb kollégákat kevésbé kompetensnek tartani, feltételezve róluk, hogy nem követik a legfrissebb megoldásokat és technológiákat. A fiatalok körében pedig pejoratív kifejezések használata, például a „nyuggerezés”, bocsánatos bűnnek számít, ahogy pár éve a Chlöe Swarbrick új-zélandi politikus által használt „OK boomer” beszólás is inkább szimpátiát, mint felháborodást váltott ki az emberekből (érdekes vonatkozó dokumentum az index.hu önmagában is korista híradása).
A korizmusnak ugyanakkor nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is ki vannak téve – gondoljunk a közkeletű előítéletre, miszerint a millennial generáció tagjai önzők és azt hiszik, hogy körülöttük forog az egész világ. A TikTokon gerjesztett Gen Z vs. millennial szembenállás pedig azt mutatja, hogy a sztereotipikus ellentétek már a tinédzserek között is kezdenek kitermelődni. A felnőtteket érintő korista vélekedések nemcsak azt szabályozzák, ahogy a munkahelyen viszonyulnak hozzánk, hanem azt is, hogy magánéletünkben mi a korunknak megfelelő, elvárt viselkedés, amit a társadalom jutalmazni fog, és mi az, amit deviánsnak bélyegez. Az idősebb munkatársak hajlamosak lehetnek a fiatalabbakhoz atyáskodó módon viszonyulni, ami mögött még ha jó szándék is áll, kiszolgáltatottabb, alacsonyabb státuszú szerepbe kényszerítheti a másik felet.
Mindegy, hogy az ember 60 éves vagy 100?
Ezek a sértő előítéletek befolyásolják a gondolkodásunkat és az érzéseinket egy-egy korosztállyal kapcsolatban, ez pedig elkerülhetetlenül diszkriminatív gyakorlatokhoz vezet, és konkrét károkat okoz majd az érintett csoport tagjainak. Ezt talán az jelzi a legjobban, hogy a társadalomtudósok még csak adatokat sem nagyon gyűjtenek az idősebb korosztályról, akiket a felmérésekben tipikusan egyetlen „60+ éves” tömbbe kategorizálnak, ami több mint négy évtizedet ölelhet át. Mennyire tartanánk legitimnek egy skatulyába helyezni a 20-60 éveseket, amikor olyan társadalmi kérdésekre keressük a választ, mint a bérjövedelem, politikai preferencia, a foglalkozás vagy az iskolázottság? Néhány feltárt eredményt mindenesetre érdemes megismerni: álláskeresés során még a nyugati-európai országokban is erős korizmussal szembesülhet a jelentkező, és jellemző módon a fiatalabbakat fogják felvenni egy-egy állásba. A munkával töltött évek után a nyugdíjasok körében fokozott kockázatot jelent a szegénység, és sokuknak gondot okoz, hogy fedezzék alapvető szükségleteiket (közműszolgáltatások, étkezés, lakhatás). Az idősebb korosztály számára az egészségügyhöz való hozzáférés szintén problémát okoz. Ráadásul még ha egyszer sikerült is ellátáshoz jutniuk, a megalázó bánásmód mellett a panaszaikat nem veszik annyira komolyan, mint a fiatalabb páciensekét, kevesebbszer jutnak potenciálisan életmentő kezelésekhez, és ritkábban javasolnak nekik szűrővizsgálatokat is.
Természetesen a korizmus esetén sem tekinthetünk el az interszekcionális perspektívák vizsgálatától: az öregedéssel kapcsolatos előítéleteknek a nők jobban kitettek, mint a férfiak. A munkahelyen a fiatalabb nőkről feltételezik, hogy hamarosan szülési szabadságra mennek, ami már előzetesen hátráltatja a karrierútjukat, az idősebb nők pedig kevésbé érzik magukat láthatónak, és így kevésbé becsülik meg őket, mint a nyugaton uralkodó ideálnak (vékony, fehér, fiatal) megfelelő kollégáikat. (A korizmus a nők esetében gyakran csúszik össze a kinézettel kapcsolatos előítéletes gondolkodással – angolul lookism – is.)
Mindannyiunkat börtönbe zár
Mindez egyúttal arra is rávilágít, hogy miért felesleges amiatt aggódnunk, hogy a korizmusra való figyelemfelhívás eltereli a figyelmet olyan égető problémák elől, mint a rasszizmus, a szexizmus, az able-izmus (testi vagy szellemi fogyatékossággal élők hátrányos megkülönböztetése) vagy a homofóbia. Illuzórikus az a gondolat, hogy a szisztematikus hátrányokat szenvedő csoportok között választanunk kellene, mert nem segíthetünk mindenkin, hiszen nem izolált halmazokról van szó; azzal pedig, ha foglalkozunk a korizmussal, mélyebben megérthetjük az egymással összefonódó problémákat.
A sértő korista előítéletek sajnálatos módon önbeteljesítő jóslatként is működnek: hatnak gondolkodásunkra és érzéseinkre, megágyazva a sztereotípia-fenyegetettségnek, azaz a kívülről érkező előítéletek internalizálásának. Aki nem vásárol meg egy neki tetsző új ruhát, mert az „nem illik a korához”, vagy hasonló indokból csináltat konzervatívabb frizurát a fodrásznál, esetleg nem olvas el egy „gyerekesnek” ítélt könyvet, vagy nem megy el egy könnyűzenei fesztiválra, mert már „kinőtt ebből” – vagy ha mégis elmegy, akkor szégyelli –, a sztereotípia-fenyegetettség áldozatává válik. Egy olyan társadalom, ami az öregek számára mindössze a komor és magányos elvonulás lehetőségét tudja felkínálni, arra predesztinálja idősebb tagjait, hogy önként vegyék fel passzív szerepüket. A korizmus potenciálisan valamennyiünket börtönbe zár, amennyiben a társadalmunkban burjánzanak az „adott korhoz illő”, ám morálisan semleges viselkedésformák, amelyeknek elvárás megfelelni.
Kedvező fejlemény, hogy a korizmus is kezd egyre nagyobb intézményes figyelmet kapni – különösen figyelemre méltó az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO kampánya. És bár hosszú út áll előttünk, hiszen a legtöbben még csak nem is hallottak a diszkrimináció ezen formájáról, az idő előrehaladtával remélhetőleg nagyobb figyelmet kap, ami igazságosabb társadalomhoz vezethet.
A szerző az ELTE BTK Filozófia Intézetének doktorandusza és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa. A cikk az MTA Lendület Értékek és Tudomány kutatócsoport támogatásával készült.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: