Fogy a nép Kínában, Szecsuanban már a házasságon kívül született gyerekek után sem jár büntetés

2023.01.31. · tudomány

Nemsokára annyi gyereket regisztrálhatnak a szülők Szecsuanban, amennyit csak akarnak: a kínai tartományban annyira elöregedett a társadalom, hogy a helyi kormányzat ezzel próbálja megfordítani a trendeket és ösztönözni a gyermekvállalást. Tavaly fordult elő 60 év után először Kínában, hogy az ország népessége nem gyarapodott, hanem csökkent, a szecsuani és az ahhoz hasonló rendelkezésekkel az ország ezt a trendet kívánja megfordítani.

A korábbiakban a tartományban egy házaspár legfeljebb két gyereket regisztrálhatott, és bár a házasságon kívüli gyermekvállalás nem volt kifejezetten tiltott, de nem is nagyon támogatták. A házasság számos állami szolgáltatás alapfeltételének számított, sok állami szolgáltatás, például az ingyenes terhesgondozás és a gyerekek után járó családtámogatások is csak így voltak hozzáférhetőek.

A házasságon kívül született gyerekek regisztrációja ugyan nem volt lehetetlen, de az állam komoly bírságokkal nehezítette a folyamatot, regisztráció nélkül pedig a gyerek nem részesülhetett oktatásban és szociális ellátásban. Mindez együtt keményen büntette az egyedülálló szülőket, nem is csoda, ha nem is volt túl elterjedt az, hogy valaki egyedül vállaljon gyermeket.

Az eltűnt nők országa

Az állam ezzel és a korábbi szigorú szabályozással a népességnövekedést akarta megállítani: az 1980-ban Teng Hsziao-ping pártfőtitkár által bevezetett egykepolitika, amelynek értelmében egy pár csak egyetlen gyermeket vállalhatott, hivatalosan egészen 2016-ig érvényben maradt. Az egyfős korlátozás után több tartományban előbb kettő, majd három gyermeket engedélyeztek, sok helyen pedig további kedvezményekkel és juttatásokkal próbálták elősegíteni a gyermekvállalási kedvet. Szecsuanban eddig állami támogatás járt a második és a harmadik gyerek után azok hároméves koráig, de ezt a kedvezményt is csak házaspárok vehették igénybe.

Yi Fuxian nőgyógyász, népességkutató szerint miután egész Kínában fogy a népesség, ráadásul az egykepolitika évei alatt a legtöbben inkább fiút, mint lányt szerettek volna, ezért a nemek aránya is felborult, nincs értelme további feltételekhez kötni a gyermekvállalást. Hozzátette, hogy Kínában egyébként is ritka a házasságon kívül született gyerek, és a helyi hagyományok miatt valószínűtlen, hogy a jövőben ez sokban változna. A rendelkezés ellenzői szerint ráadásul ettől csak elterjed majd az erkölcstelenség, és több gyermek sem lesz, mert ezzel párhuzamosan megnő majd az abortuszok száma is, mások szerint viszont helyes, hogy az állam az eddiginél kevesebb akadályt gördít a gyermekvállalás útjába.

Hiába a kedvezmények rendszere és az engedékenység (tavaly óta már akár három gyerek is engedélyezett), a kínai fiatalok nem rajonganak a házasságért és a gyermekvállalásért. Mei Fong, a Human Rights Watch kutatója szerint a korábbi családpolitika következtében ráadásul nincs is elegendő nő az országban ahhoz, hogy megfordíthassák a trendeket – ráadásul a gyereknevelés magas költségei miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy több gyermeket vállaljanak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás