A zebrák csíkos kültakarója a kudarcos ókori háziasítási kísérletek óta foglalkoztatja az emberiség ilyesféle töprengésre hajlamosabb részét. A csíkok rendeltetésére számos elvetélt hipotézis felmerült már az idők során: tartották már a ragadozókat megtévesztő álcának, sőt a csoportkohéziót és azonosítást segítő vonalkódszerű jelrendszernek is.

A lófélék (Equidae) rendszertani családjába tartozó zebrák (Hippotigris) jellegzetes mintázatára az ELTE biológiai fizika tanszékének kutatói adtak elsőként kísérleti úton igazolt magyarázatot. Ahogy arról a Qubiten is beszámoltunk, 2019-ban Horváth Gábor, Pereszlényi Ádám, Kriska György, valamint Susanne Åkesson svéd biológus arra jutott, hogy fehér és a fekete csíkok eltérő polarizáltsága hatásos evolúciós eszköznek bizonyult a vérszívó rovarok, elsősorban a bögölyfélék (Tabanidae) elleni védekezésben.

Az ELTE kutatói most azzal álltak elő, hogy a csíkoknak nem csupán optikai szerep jut a rovarok elriasztásban. Az International Journal for Parasitology folyóiratban megjelent új tanulmányukban azt állítják, hogy „napsütésben a zebrabőr melegebb fekete és hűvösebb fehér csíkjainak határvonalai mentén kialakuló hőmérsékletkontraszt miatt a böglyök megzavarodnak és nehezebben találják meg a testfelszín alatt húzódó, környezetüknél kissé melegebb vérereket”.

A terepkísérletekből leszűrt, az ELTE sajtóközleményében idézett magyarázatuk szerint a vérszívók pár próbálkozás után rájönnek, „vagy genetikailag kódoltan eleve tudják, hogy nem érdemes csíkos vagy foltos kültakarójú gazdaállatokon vérszívással próbálkozniuk. A fekete-fehér csíkhatárvonalakon napsütésben létrejövő hőmérsékletváltozás becsapós, mert a vérszívás e helyeken sikertelen, ha nem húzódik alant egy ér, márpedig a megcsípett gazdaállat ellenreakciói óriási kockázatot jelentenek a vérszívóknak. Ennek kiküszöbölésére jó evolúciós stratégia a csíkos/foltos gazdaállatok elkerülése”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: