Kiderült az igazság a zebra csíkjairól
Megvan a zebrák (Hippotigris) jellegzetes mintázatának evolúciós magyarázata –állítja egy amerikai, angol és holland ökológusokból és vadbiológusokból álló kutatócsoport. A kutatók az Antarktisz kivételével a Föld valamennyi kontinensén megtalálható bögölyfélék (Tabanidae) viselkedésének vizsgálatából indultak ki, eredményeiket a PLOS One közösségi tudományos folyóiratban közölték.
Csíkteóriák
A lófélék (Equidae) rendszertani családjába tartozó zebrafajok mintázata feltehetően a kudarcos ókori háziasítási kísérletek óta foglalkoztatja az emberiség ilyesféle töprengésre hajlamosabb felét.
Miután 1983-ban Stephen Jay Gould, amerikai evolúciós biológus vaskos kötetben megválaszolta a fehér alapon fekete, vagy fekete alapon fehér kérdését az utóbbi javára, (vagyis, hogy a zebrák fekete alapon fehér csíkosak, mivel az állat csűdjein, orrán, sörényén és farkán fekete az alapszín), már csak a minta funkciójának tisztázása maradt hátra.
Nem véletlen, hogy még a darwini biológia szárba szökkenése után is számos furfangos elmélet született arról, hogy mire valók a csíkok.
Az afrikai vadvilágról tudósító, dramatizált természetfilmek a ragadozókat megtévesztő optikai védekezés technikájával magyarázták a csíkokat. A máig népszerű, 20. század elején született teória szerint a szavanna sárgás-barna növénykulisszái között a rejtőzést ugyan kifejezetten gátolja az ilyen kültakaró, ám a gazdájával együtt mozgásba lendülő csíkok vibrálása elbizonytalanítja még a legélesebb szemű nagymacskát is.
Egy száguldó zebraménes – pszichedelikus opart-animációkkal vetekedő – csíkkavalkádja szinte hipnotizálja a ragadozókat, amelyek célt tévesztve rövid úton feladják próbálkozásaikat. A probléma csak az volt, hogy a gyakorlatban senki sem talált bizonyítékot erre. A zsákmányszerzések, illetve a sikeres menekülések aránya sehogy sem korrelált a csíkozással, szemben minden más, az üldözöttnek vagy az üldözőnek kedvező körülménnyel és együttállással.
Egyedi vonalkód vagy optikai klimatizálás?
A szülő-utód kötődés, a csoportszerveződés és az állatvilágban korántsem ritka egyedi mintázat volt a kiindulása a másik ismertebb magyarázatnak, amely szerint a kancák a csíkjaik alapján ismerik fel csikóikat, a vérrokonsági kötelekék mentén szerveződő ménesekben pedig a családilag hasonló mintázat szolgáltatja a csoportkohéziót. Az utóbbi funkciót amerikai és dél-afrikai zoológusok 2017-ben megjelent tanulmányukkal gondolták bizonyítani, mondván, megfigyeléseik szerint a pigmenthiány vagy más ok miatt csíktalan példányokat fajtársaik kiközösítették.
Azt a népszerű, a fekete és fehér fénytani sajátosságain alapuló elméletet, miszerint a zebrák csíkozottsága az afrikai napsütés elleni optikai védekezés volna, az ELTE biofizikus kutatói cáfolták a Nature-ben megjelent, az állatok felszíni testhőmérsékletének idősoros összevetését is tartalmazó cikkükben.
Bögölyriasztó
A zebrák bioklimatizáltságát megcáfoló magyar kutatók az elsők között figyeltek fel a testszín és a vérszívó rovarok vérszomja közötti kapcsolatra. Ahogy arról a Qubiten is beszámoltunk, Horváth Gábor, Pereszlényi Ádám, Kriska György, az ELTE biológiai fizika tanszékének kutatói, valamint Susanne Åkesson svéd biológus tavaly jelentették meg témába vágó tanulmányukat a Royal Society Open Science folyóiratban.
Abból indultak ki, hogy a testfestés igen elterjedt az afrikai, ausztrál, pápua új-guineai és észak-amerikai bennszülött közösségekben. A barna bőrre fölvitt díszítés zömére a fehér, sárga, szürke vagy drapp csíkokból álló mintázat jellemző. Ahol a testfestést alkalmazó emberek többsége él, ott bőségesen előfordulnak böglyök is, amelyek vérszívás céljából gyakran támadják meg az emberek fedetlen barna bőrét, és súlyos betegségek kórokozóit terjeszthetik. Kísérleti úton bizonyították, hogy a barna bábu tízszer olyan vonzó a böglyöknek, mint egy fehér csíkos barna, és egy drapp bábu kétszer több böglyöt vonz, mint a csíkos. A csíkos testfestés tehát áldásos a paraziták ellen, minimalizálja az élősködő legyek zaklatását és az általuk terjeszett kórokozók miatti fertőzéseket.
Ugyanerre a srófra jár a zebrákról szóló új megfejtés is, amely szerint a csíkozottság a vérszívók elleni védelem evolúciós megoldása. Az amerikai, angol és holland ökológusokból és vadbiológusokból álló kutatócsoport kiindulásként megfigyelte, hogy a lovak, illetve zebrák mely testtájai vannak leginkább kitéve a bögölytámadásnak.
Ezek után a kutatók, hogy a ló- illetve zebraszag közötti különbségek nem kívánt hatásait kiszűrjék, fehér, fekete, illetve zebramintás takarókat adtak az állatokra. A videóelemzésekből kiderült, hogy a csíkosba öltöztetett négylábúak a leginkább védettek a bögölytámadások ellen, míg a fehérbe burkoltakat kis különbséggel nagyobb arányban támadták a vérszívók, mint a fekete lepleseket.
A csíkozottság a már idézett magyar kutatók állítása szerint hat a fény polarizáltságára, ezáltal jelentősen befolyásolja a böglyök tájékozódási és táplálkozási szokásait is. Kutatásaik szerint a fehér csíkok egyértelműen úgy alakítják a fény polarizációját, hogy az már szinte taszítja a vérszívókat. A zebracsíkok vizsgálata ugyanerre az eredményre jutott, bár a kutatók szerint a pontos, a legapróbb tudományos csipkelődést is kizáró magyarázattal csak további kutatások után állhatnak elő.
Így egyelőre azok a lovasok is csak tudományos részeredményekre hivatkozhatnak, akik lovaikat az elmúlt pár év vérszívó-inváziója miatt zebracsíkos legelőtakaróval bögölymentesítették.
Zebrákkal, csíkokkal és lovakkal az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk korábban:
