Az élethez nélkülözhetetlen szerves molekulákat találtak a Ryugu kisbolygóról hozott mintákban

2023.03.01. · tudomány

A Hajabusza–2 űrszonda 2014-ben indult útnak, hogy az űrkutatás történetében elsőként mintákat vegyen egy kisbolygó felszíne alól. Miután 2018–2019-ben közelről vizsgálta a Ryugu nevű aszteroidát, majd begyűjtötte a mintákat, 2020 decemberében visszatért a Földre az értékes rakománnyal.

Az 5,4 grammnyi törmeléket várhatóan még éveken át vizsgálják majd a laboratóriumokban, de az már az eddigi előzetes kutatásokból is kiderült, hogy agyagszerű szemcséket és még egy vízcseppet is magukban rejtenek a minták. Egy friss elemzésben most szerves anyagok után kutattak, és sikerrel is jártak.

A Science-ben február 23-án megjelent tanulmány szerint a szénben gazdag kisbolygó olyan molekulákat is tartalmaz, amelyek minden ismert életformához nélkülözhetetlenek – köztük 15 aminosavat is, amik a fehérjék építőkockái. A talált molekulák ugyan önmagukban nem élők, de mivel minden életben megtalálhatók, a kutatók prebiotikus szerves molekuláknak nevezik őket. Ilyeneket a Földön talált meteoritokban is találtak már, de azok valószínűleg a Föld légkörén áthaladva szedhették össze a vegyületeket.

A Hajabusza-2 Rover-1 és Rover-2 leszállóegységei által készített felvételek a kisbolygó felszínéről
photo_camera A Hajabusza-2 Rover-1 és Rover-2 leszállóegységei által készített felvételek a kisbolygó felszínéről Fotó: JAXA/University of Tokyo/Tóth András

„A prebiotikus molekulák jelenléte a kisbolygó felszínén arra utal, hogy a nap-, ultraibolya és kozmikus sugárzás okozta zord környezet ellenére a Ryugu legkülső felszíni szemcséi képesek megóvni a szerves molekulákat” – mondta a kutatást vezető Naraoka Hirosi, a Kjúsúi Egyetem geokémikusa. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy az aszteroidák képesek lehetnek elterjeszteni az élet építőkockáit az egész Naprendszerben.

A kutatásban egy nemzetközi csapat 30 mikrogrammnyi mintát vizsgált, és az abból kivont molekulákat elemezte. Több ezer szén-, hidrogén-, nitrogén-, oxigén- és kéntartalmú kombinációt találtak a 15 aminosav, számos nitrogéntartalmú amin, valamint karbonsavak mellett. Ellenben nem találtak cukrokat vagy nukleobázisokat, amelyek nélkülözhetetlen összetevői a DNS-nek és az RNS-nek. A kutatók szerint elképzelhető, hogy ez a kutatócsoport rendelkezésére bocsátott kis mintatömeg rovására írható, és csak az alacsony határérték miatt nem tudtak megfigyelni ilyen anyagokat.

A vizsgált Ryugu-minták
photo_camera A vizsgált Ryugu-minták Forrás: JAXA

Egy másik friss Science-tanulmány azt is megállapította, hogy a Ryugu szerves anyagai még a Naprendszer kialakulása előtt keletkezhettek, méghozzá egy csillagközi porfelhőben, ahol a részecskék végül a Ryugu égitestévé álltak össze. Ez arra utal, hogy az élet alapvető összetevői már a kezdetektől jelen lehettek a kb. 4,5 milliárd éve létrejött Naprendszerben.

link Forrás

Már csak nagyjából fél évet kell várni, hogy a NASA OSIRIS-REx küldetése visszatérjen mintáival a Bennu kisbolygóról, ami felépítésében hasonló a Ryuguhoz, így a két aszteroidáról származó anyagok összehasonlítása még jobb lehetőséget biztosít majd a tudósoknak arra, hogy az élet alapvető építőkockáinak nyomai után kutassanak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás