Mindenkit átvert a NASA az új holdraszállásra tervezett szkafanderek bemutatásával
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az amerikai űrügynökség (NASA) egy március 15-i sajtóeseményen mutatta be azt az űrruhát, amelyben az Artemis–3 küldetés űrhajósai a tervek szerint 2025-ben a Holdra szállhatnak.
Az Axiom Space nevű magánűrvállalat által tervezett szkafander azonban egyből feltűnést keltett: az Apollo-programban hozzászoktunk a máig használt fehér öltözethez, ehhez képest az újgenerációs szkafander így nézett ki az első képeken:
Mint kiderült, ez csak álca. „Mivel a Holdon viselt űrruhának fehérnek kell lennie, hogy visszaverje a hőt és megvédje az űrhajósokat a szélsőségesen magas hőmérséklettől, egy fedőréteget használunk a bemutatás alkalmával, hogy elrejtse a ruha védjegyzett tervezését” – írja az Axiom Space közleménye.
A sötét fedőréteg tervezésében egyébként a For All Mankind című sorozat jelmeztervezője, Esther Marquis segített az űrcégnek. Ez a ruha elsősorban az Axiom Space logójának és márkaszíneinek felhasználásával készült.
„A fehér változatot közvetlenül a NASA-nak szolgáltatjuk. Egy flottányi gyakorló űrruhát biztosítunk majd, amiket a nyár végéig szállítunk le a a NASA-nak” – válaszolta Meridyth Moore, az Axiom szóvivője a Business Insider megkeresésére.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A NASA idei költségvetésében kezd körvonalazódni, hogyan jutunk el a Marsra
Az amerikai űrhivatal az évtized végéig előkészítene négy holdraszállást és a Nemzetközi Űrállomás nyugdíjazását, miközben sok milliárd dollárt juttatna bolygókutatási és földmegfigyelési programokra.
Hazaért az Orion űrhajó, amivel az emberiség 2025-ben visszatér a Holdra
A NASA szerint simán zajlott a 25 napos tesztrepülés, ami megnyitja az utat ahhoz, hogy az Orion 2024-ben már űrhajósokat szállítson a Hold közelébe. A nagy visszatértést 2025-re tervezik, de ehhez még a SpaceX holdkompjának is bizonyítania kell.
A NASA bemutatta a Holdra való visszatérésre tervezett új szkafandereket
Neil Armstrong és Buzz Aldrin szökdelése a múlté, az új űrruhákban már tényleg sétálni is lehet a Holdon, és most már egynél több női szkafandere is lesz az amerikai űrhivatalnak a 2024-es Artemis-programra.