Hazaért az Orion űrhajó, amivel az emberiség 2025-ben visszatér a Holdra

Vasárnap este teljes sikerrel zárult az amerikai űrügynökség Artemis–1 tesztküldetése. A NASA Orion űrhajója magyar idő szerint 18:40-kor landolt a Csendes-óceánban, miután több mint 25 napos küldetése alatt kétszer megközelítette a Holdat, és pályára is állt körülötte.

Azzal, hogy az Orion biztonságosan visszatért a Földre, minden komoly akadály elhárult a két év múlva következő Artemis–2 repülés előtt, amely során három amerikai és egy kanadai űrhajós utazik majd a Holdhoz. A Föld megközelítését, a légkörbe lépési folyamat egy részét és a landolást a NASA végig élőben közvetítette az Orion fedélzeti kameráival.

Az Orion űrkapszula 39 400 km/h-s sebességgel lépett be a Föld légkörébe, ahol hővédőpajzsa és ejtőernyői segítségével 20 percig lassult. Ezután a mexikói Guadalupe-szigethez közeli leszállóhelyén megérkezett az óceánba, ahonnan az amerikai haditengerészt USS Portland hadihajója emelte ki.

Az Orion űrhajó bolygónkat a déli pólus felől közelítette meg, majd a leszállás előtt 39 perccel, amikor éppen az Antarktisz felett járt, az európai szervizmodul (ESM) levált a kapszuláról. Ez volt az, amivel az űrhajó a rakétamanővereit végezte, és ami az energiaellátását biztosította közel egy hónapos útja során.

photo_camera Az Antarktisz (középen) az Orion űrhajó kameráiról, a landolás előtt több mint egy órával Fotó: NASA

Az Oriont – több hónapnyi csúszás után – a valaha épített egyik legerősebb rakéta, az SLS (Space Launch System) indította el a Holdhoz november 16-án – a nem újrahasználható hordozórakéta a NASA szerint hibátlanul teljesített. Az SLS-nek a mostani volt a legelső indítása, és fellövésenként közel 2 milliárd dollárba kerül.

Az Orion először november 21-én haladt el a Hold mellett, a felszíntől 130 kilométerre, majd november 25-én állt pályára az égitest körül. A Holdtól 64 ezer kilométerre található úgynevezett távoli retrográd pályán 6 napot töltött, ahol az Orion 434 500 kilométeres távolságra repült a Földtől. Ezzel megdöntötte a bolygónktól valaha legmesszebb kerülő űrhajó rekordját, amit az Apollo 13 állított fel 1970-ben. Az Orion december 5-én másodjára is megközelítette a Holdat 127 kilométerre, majd hazafele vette az irányt.

photo_camera A Hold felszíne az Orion navigációs kamerájának felvételén Fotó: NASA

A NASA Artemis-programja a harmadik, már a holdraszállást magában foglaló 2025-ös repülésig 93 milliárd dollárba kerül majd, ami több mint a fele a 2021-es magyar GDP-nek. Ebből idáig 23 milliárd dollárt tett ki az SLS és 27 milliárd dollárt az Orion űrhajó fejlesztési költsége.

Elég simán ment az Artemis–1

A Holdtól visszatérő Orion a Csendes-óceán déli része felett lépett be bolygónk légkörébe, ami után hővédőpajzsa 2760 Celsius-fokra hevült fel. A Föld körüli pályáról visszatérő űrhajóktól eltérően az űrkapszula egy nem ballisztikus légkörbelépési (skip reentry) manővert hajtott végre, amivel előbb az atmoszféra alsóbb részébe ereszkedett, majd pályája a légkör felső részére juttatta, mielőtt végül ismét az alacsonyabban fekvő légrétegekben lelassult.

photo_camera A landolás pillanata Fotó: NASA/Kim Shiflett

Ezután 18:36-kor kinyíltak az Orion első ejtőernyői, majd 18:37-kor a három fő ejtőernyője, amelyekkel a következő három percben egészen az óceánig ereszkedett. Az Orion megfelelő orientációban érte el az óceánt, 9 kilométerre a USS Portlandtől. Az űrkapszula ezután a víz felszínén lebegett, és a landolás utáni percekben a haditengerészet helikoptereiről 8K felbontású kamerákkal részletes felvételeket készítettek róla. A NASA még egy ideig teszteket hajtott végre a kapszulán, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy biztonságos, majd néhány órával később a tengerészek a USS Portlandre vontatták az Oriont.

A NASA december 8-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján az Artemis–1-et vezető szakemberek elmondták, hogy alapvetően minden jól alakult a küldetés során, és az Orion a betervezetteken túlmutató teszteket is le tudott folytatni. A 25 napon és 10 órán át tartó út alatt az Orion több mint 140 gigabájtnyi, mérnökök által használható adatot, képfelvételt és videót gyűjtött össze, vagy továbbított a Földre a NASA Deep Space Network rádióantenna-rendszerén keresztül.

photo_camera Az Orion űrhajó december 5-én, a Hold második megközelítésekor Fotó: NASA

Az Artemis–1 alatt néhány, az űrügynökség szerint a küldetést nem veszélyeztető anomália azért fellépett az Orionban. Ezek a navigációs rendszer részét képező csillagkövető kamerákat, az áramelosztó rendszert és egy kommunikációs antennát érintették.

Hold melletti elrepülés, újbóli holdraszállás

Innentől viszonylag egyenes út vezet az Artemis–2-höz, amely az űrügynökség tervei szerint 2024-ben, négy űrhajóssal a fedélzetén fogja megkerülni a Holdat, az égitest felszínétől 7400 kilométerre. Ez lesz az első, asztronautákat is szállító küldetés az Apollo–17 óta, ami elhagyja az alacsony Föld körüli pályát.

Mike Sarafin, az Artemis–1 küldetésért felelős vezető elmondta, hogy az SLS rakéta fő fokozata, a gyorsítórakéták, egy új Orion űrhajó és az európai szervizmodul is készül az Artemis–2 repülésre, és hamarosan az SLS indítóállását is elkezdik átvizsgálni és megjavítani.

photo_camera Fantáziarajz a Starship HLS-ről a Hold felszínén Illusztráció: SpaceX

Ezután jöhet csak az újbóli holdraszállás a Hold déli pólusánál, legkorábban 2025-ben. De ehhez még egy, az Artemis–1 alatt nem tesztelt elemnek, az új holdkompnak is működnie kell. Ez az Artemis–3 esetén Elon Musk SpaceX vállalatának Starship HLS űrhajója lesz, a teljesen újrahasználható Starship (amellyel korábbi cikkünkben részletesen is foglalkoztunk) egy kifejezetten a Holdon történő landolásra optimalizált verziója.

Ahhoz, hogy a Starship HLS eljuthasson a Hold körüli pályára, ahol az Orionból két űrhajós átszáll a landoláshoz, előbb Föld körüli pályán több Starship űrhajónak fel kell tankolnia. A Starship egyelőre egyszer sem repült a világűrben, erre legkorábban jövőre kerülhet sor, így a következő holdraszállás szemszögéből rengeteg múlik azon, hogy halad a tesztelési folyamata a következő 1-2 évben.

A soron következő, most 2027-re tervezett Artemis–4 küldetés alatt a NASA megépítené a Lunar Gatewaynek nevezett, Hold körül poláris pályán keringő űrállomást, és a korábbi tervekkel ellentétben ismét landolna az égitest felszínén a Starship HLS-sel. Ezek után a NASA kibővítené a holdkomp választékát, amire jelen állás szerint a Blue Origin és a Dynetics is pályázik, majd az első holdbázisok építése is megkezdődhet.

Oké, de mikor jutunk el a Marsra?

A Hold iránti nemzetközi érdeklődést jól mutatja, hogy az Orion landolásának napján lőtték fel a SpaceX Falcon 9 rakétájával a floridai Cape Canaveralból a Japán ispace vállalat Hakuto-R holdraszálló szondáját. Ez az első, magáncég által kifejlesztett eszköz lehet, ami valaha landolt a Holdon. Ezen utazik az Egyesült Arab Emírségek űreszköze, a Rashid holdjáró is.

Augusztusban Dél-Korea indított holdszondát, a kínai robotszondás holdkutató program pedig rendkívül sikeres volt az elmúlt években. A következő időszakban a NASA is több szondával és holdjáróval tér vissza a jelenleg is az égitestnél dolgozó Lunar Reconnaissance Orbiter vizsgálatainak kiegészítésére.

photo_camera A Curiosity tavalyi szelfijén jól látszik, hogy kezdi átvenni a rárakódó por miatt a bolygó színét, és kerekeit erősen megviselte a 10 évnyi marsi kalandozás. Fotó: NASA/JPL-Caltech

Az állami és magáncégek által mutatott érdeklődés alapján a Föld–Hold-gazdaság (cislunar economy), ahol az emberiség elkezdi felhasználni a Hold – és később a földközeli kisbolygók – erőforrásait, egyre kevésbé tűnik sci-finek. A Hold körül fokozódó forgalom az amerikai hadsereg figyelmét sem kerülte el, és az űrhaderő (Space Force) a következő években indíthat megfigyelő műholdat a Holdhoz, amely lehetővé tenné az amerikai űrtevékenységre potenciálisan veszélyes aktivitás monitorozását is.

Ahhoz, hogy az Artemis-program a Holdra való visszatérés mellett a Marshoz is elvezessen, minden eddiginél nagyobb erőfeszítésre van szükség. A vörös bolygóhoz az SLS rakéta Block 2-es verziója lenne képes elindítani az Oriont és a másfél éves úthoz szükséges egyéb modulokat. Ezt a szerepet azonban teljesen átveheti tőle a Starship, ha az évtized végére képességei valóban megközelítik a Musk és a SpaceX által ígérteket. Így az már nem tűnik irreálisnak, hogy a 2030-as években űrhajósok közelítsék meg a Marsot, de a landolás és a hosszú távú felszíni élet ennél nagyobb kihívásnak ígérkezik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: