Népszámlálást tartanak az óceánokban, hogy tíz éven belül 100 000 ismeretlen fajt azonosítsanak
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Ocean Census, vagyis óceáni népszámlálás néven indul globális kezdeményezés abból a célból, hogy felfedezzék és leírják a világtengerekben rejtőző élővilágot. A projekt célja, hogy a következő tíz évben százezer ismeretlen fajt azonosítson, és így a kutatók jobban megérthessék a mélytengeri ökoszisztémát, hogy pontosabb stratégiát dolgozhassanak ki az óceáni élővilág védelmére.
A feltételezések szerint a Föld óceánjaiban körülbelül 2,2 millió faj élhet, de ebből máig mindössze 240 ezret sikerült leírni. Az Ocean Census olyan korábbi kezdeményezésekre épül, mint a 2010-ben lezárult Census of Marine Life (a tengeri élővilág felmérése), amely során 6000 potenciálisan új óceáni fajt azonosítottak.
Azóta viszont rengeteget fejlődött az óceánkutatások technológiája. Amellett, hogy ma már jóval nagyobb felbontású képeket tudnak víz alatt készíteni, a gépi tanulás és a DNS-szekvenálás fejlődése is hozzájárulhat ahhoz, hogy minden korábbinál gyorsabban és eredményesebben sikerüljön új életformákat felfedezni.
A víz alatti lézerszkennelés segítségével olyan fajokat is egyszerűen, helyben tudnak vizsgálni, amik a szárazföldön nehezen tanulmányozhatók – ide tartoznak például az olyan, zselészerű élőlények, mint a medúzák. „Most már megnézhetjük az adott lényt a vízoszlopon belül, és helyben megállapíthatjuk, milyen a morfológiája” – idézi a CNN Jyotika Virmanit, az Ocean Census projektben is részt vevő kaliforniai Schmidt Óceánkutató Intézet ügyvezető igazgatóját.
Bár a kutatók szerint a felfedezésre váró fajok többsége a kisebb méretű élőlények közé tartozik, Virmani megjegyezte, hogy a világ leghosszabb tengeri élőlényét, a 45 méter hosszúságban tekergő, kötélszerű szifonofórt is csak 2020-ban fedezték fel Ausztrália nyugati partjainak közelében.
A japán székhelyű The Nippon Foundation által finanszírozott és a Nekton nevű brit tengerkutató és természetvédelmi intézet vezette projekt annak meghatározásában is szeretne előrelépést elérni, hogy a tengeri ökoszisztémák hogyan reagálnak a klímaválságra. A tíz év alatt gyűjtött adatokat a politikai döntéshozóknak és a kutatóknak, valamint a nyilvánosság előtt is közzéteszik majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Igen, ez egy létező állat, amely több ezer méter mélyen él az óceánban
A kalmárok rendjébe tartozó mélytengeri állat a 4000 méteres mélységig terjedő batipelágikus zónában él, és többek között a furcsa kék szalagokkal díszített farka, átlátszó és fényvisszaverő teste, valamint vélhető alakutánzása miatt érdekli a kutatókat, akik videót is készítettek róla.
Ritkán látott mélytengeri óriáslényre bukkantak óceánkutatók a Mexikói-öbölben
A közel 2500 méter mélyen észlelt nagyuszonyú vagy hosszúkarú tintahal gigantikus nyúlványaival keltett feltűnést. Az óceánkutatók szerint mindezidáig kevesebb mint 20 alkalommal találkoztak ezzel a fajjal a történelemben – legalábbis amiről feljegyzés készült.
Egyelőre a kutatók sem tudják, hogy mi lehet a rejtélyes kék trutyi a tengerfenéken
Először a felvételek alapján próbálják meg azonosítani a fajt, ami lehet egy újabb szivacs, korall vagy zsákállat is.