A szúnyogok ellen a szappan sem segít
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy, az iScience szaklapban publikált friss tanulmány szerint mégsem olyan jó ötlet erős illatú tusfürdőket használni a szúnyogszezonban a saját természetes szagok elnyomására. Azok ugyanis túlnyomórészt virágok illatára emlékeztetnek, a vérszívók pedig általában nektárból pótolják cukorbevitelüket. Így a virágillat ugyanúgy vonzó lehet számukra, mint az emberek bőrének illata.
Az egyébként, hogy egy-egy személy mennyire vonzza a szúnyogokat, meglehetősen eltérő, ennek okai pedig összefüggenek azzal, hogy milyen a bőrük illata vagy éppenséggel milyen tusfürdővel mosakodnak. Így van, aki valódi szúnyogmágnes, mások pedig csípések nélkül vészelnek át egy-egy nyári éjszakát.
A Guardianen szemlézett kutatásban 4 önkéntest kértek fel, akik különböző tusfürdőket próbáltak ki, majd az azután viselt ruhadarabjaikat le kellett adniuk a kutatás vezetőinek. Erre azért volt szükség, mert nem közvetlenül a kísérleti személyeket tették ki a szúnyogcsípéseknek, csupán azt vizsgálták, hogy melyik szövetre szállnak le szívesebben az elsősorban vérrel táplálkozó nőstény szúnyogok.
A kutatás eredményeképp azt találták, hogy a Dove, a Dial és a Simple Truth tusfürdők és szappanok használóit a szúnyogok jobban szerethetik, viszont a Native kevésbé kedvelt a vérszívók körében.
Ennek oka pedig abban keresendő, hogy utóbbi kókuszolajat is tartalmaz, ami köztudottan taszítja a szúnyogokat. Ezt a kismintás amerikai kutatás is megerősítette, igaz, a vizsgálat kizárt egy további fontos tényezőt, mégpedig azt, hogy az emberek légzése (a kilélegzett levegő szaga) is befolyásolhatja a szúnyogok választását. A kísérlet eredményeinek alkalmazását tovább szűkíti, hogy egyelőre csak egy szúnyogfajjal végeztek vizsgálatokat, az egyiptomi csípőszúnyogok (Ae. aegypti) viselkedését pedig a kutatók szerint is befolyásolhatta, hogy hosszú idő óta ki van téve a faj a különböző illatanyagoknak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az antarktiszi szúnyogokat a kipusztulás szélére sodorta a felmelegedés
A déli sarkvidék egyetlen őshonos rovarfajának lárvái lefagyasztva vészelik át a félévnél is hosszabb hideg teleket. A magasabb hőmérséklet azonban kifejezetten negatívan befolyásolja a 40 millió év alatt kialakult túlélési stratégia sikerét.
Szúnyogot láttál? Jelentsd!
Az Ökológiai Kutatóközpont Szúnyogmonitor programja segíti a hatékony, de kevésbé vagy egyáltalán nem környezetszennyező gyérítési programok kidolgozását, de kulcsfontosságú a járványtani szempontból leginkább veszélyes inváziós fajok magyarországi elterjedésének feltérképezésében is.
Sikeres volt a több százmillió génmódosított szúnyog szélnek eresztése
Az amerikai Florida Keys szigetcsoport szigetein egy éve megkezdett nagyszabású kísérlet első eredményei szerint a betegségterjesztő nőstények gyérítését célzó géntechnológiai módosítás legalább három szúnyognemzedéken át érvényesült a vadon élő populációban.