Több száz milliónyi lakható bolygó lehet a Tejútrendszerben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A vörös törpék körül keringő bolygók kétharmada olyan árapály-hatásnak van kitéve, hogy ez lehetetlenné tesz rajtuk mindenfajta életet, ez viszont azt is jelenti, hogy az egyharmadukon van rá esély, hogy folyékony víz maradhasson meg – ezzel együtt pedig elképzelhető, hogy élet is kialakulhat rajtuk.
A Floridai Egyetem egy friss kutatásában 150, vörös törpék körül keringő bolygó pályáját vizsgálták. Sheila Sagear szerint nem ez volt az utolsó eset: a kutatás eredményeit rögzítő tanulmány tásszerzője szerint az elkövetkezendő tíz év exobolygókutatásában a mostani eredmények úttörő jelentőségűnek számítanak majd.
A minta ugyan kicsi, de a Tejútrendszerben elképesztő mennyiségű vörös törpe, és még több körülöttük keringő bolygó található, így Sagear és a tanulmány vezető szerzője, Sarah Ballard szerint összesen több száz milliónyi olyan bolygóról lehet szó, amelyen folyékony halmazállapotú víz lehet.
Világok sokasága
A kutatók szerint ilyen exobolygókat leginkább azoknál a vörös törpéknél lehet megfigyelni, ahol több bolygó is kering a napja körül, azokban az esetekben, amikor csak egy bolygóról van szó, nagyobb az esély rá, hogy az égitest pályája lehetetlenné teszi a folyékony víz jelenlétét. Azokban az esetekben, amikor a bolygóra túl nagy gravitációs erő hat, a bolygó ennek megfelelően szűkül és tágul, ezzel együtt pedig melegszik és hűl is, megfelelő pálya esetén viszont ezek a mozgások nem olyan extrémek, hogy elvesszen velük a potenciálisan ott található víz is.
Ha viszont a bolygó megfelelően közel helyezkedik el a vörös törpéhez, és a pályája sem ír le ilyen kilengéseket, már egészen más a helyzet. A Naprendszer Napjához hasonló csillag kevés található az ismert univerzumban, de ha Ballardék számításai helyesek, nem is kell ilyen kivételezett helyzetben lennie egy bolygónak ahhoz, hogy alkalmas legyen az életre.
A kutatók a Gaia és a Kepler teleszkópok felvételei alapján vizsgálták az exobolygók pályáját és a napjuktól való távolságát. Ballard szerint a Gaia adatai kellettek ahhoz, hogy elvégezzék a kalkulációkat: az eddigi adatokból a távolságot még nem lehetett megállapítani. Ha a 150 exobolygóból 50 alkalmasnak tűnik arra, hogy folyékony víz legyen rajta, ez azt is jelenti, hogy összesen több száz milliónyi hasonló bolygó lehet a Tejútrendszerben – hogy pontosan melyikre is érdemes majd figyelni a jövőben, azt további kutatások döntik majd el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Vulkánokkal borított Föld-szerű bolygóra bukkantak a NASA műszerei
A vulkáni tevékenység azt jelentheti, hogy a Földtől 90 fényévre lévő bolygón légkör és folyékony felszíni víz lehet. Csakhogy az exobolygó nem forog, ami érdekes helyzetet teremt az élet szempontjából.
Először sikerült megfigyelni, ahogy egy csillag felfalja az egyik bolygóját
A csillagászok mindenkit megnyugtatnak, ez a sors vár a Földre is, de majd csak úgy ötmilliárd év múlva.
Először sikerült észlelni egy Föld méretű exobolygó fényét és hőmérsékletét
A James Webb űrtávcső infravörös műszereit fejlesztő kutatók évtizedek óta várták ezt a napot. Kár, hogy a vizsgált bolygóról, a TRAPPIST–1 b-ről az derült ki, hogy nincs légköre.