A 19. századi női szerzőknek a nyüzsgő, füstös szalonokon át vezetett az útjuk a sikerhez
A Glossza a korábbiakban több ízben foglalkozott már a nők történetével, a nők irodalmi szerepvállalásával. A podcast legújabb adásának témája a női íráshasználat, a női írók, valamint a női sajtó története, elsősorban a hosszú 19. század időszakára fókuszálva. A témáról Török Zsuzsa, az Irodalomtudományi Intézet 19. század osztályának tudományos főmunkatársa, illetve Mészáros Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa beszélgettek egymással. Mindketten hosszú ideje foglalkoznak a női íráshasználattal, az 1800-as években élő és alkotó női szerzőkkel, a női sajtó fejlődéstörténetével, kutatásaik pedig több ponton metszik is egymást.
Milyen képek és toposzok tapadnak a női szerzőkhöz, és ezektől némileg távolabb helyezkedve ténylegesen miként kell elképzelnünk őket? Miért került sor a korszakban meglehetősen gyakran a női írók démonizálására? És egyáltalán hogyan kell elképzelni egy a megélhetésüket részben vagy egészében az írásból biztosító korabeli női szerzőket és érvényesülési lehetőségeiket? A beszélgetőpartnerek többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak, felsorakoztatva a korszak legfontosabb, ma kisebb-nagyobb ismertségnek örvendő női szerzőit Szendrey Júliától Vachott Sándornén és Wohl Jankán keresztül egészen Majthényi Flóráig.
És hogy az imént említett írónők személye és munkássága miért fontos? Egyfelől azért, mert a női szerzők tevékenységének sokszínűségét példázzák, hiszen egyaránt találunk közöttük regényírókat, költőket, publicistákat, sőt még szalontulajdonosokat is. Másrészt pedig azért, mert általuk a mai kor embere is bepillantást nyerhet azokba a mindennapi és nem mindennapi kihívásokba, amelyekkel a korszakban élő nők szembe találták magukat. Munkásságuk megismerése ugyanakkor nehézségek elé állítja a kutatókat, ugyanis hagyatékuk a legtöbb esetben csupán töredékesen érhető el, továbbá számos szövegük jelenleg is lappang. Problémát jelent ezenfelül a női szerzők korabeli vagy az utókor által történő démonizálása, amelynek egyenes következménye, hogy a nagy irodalomtörténeti összefoglalók elenyészően tartalmaznak róluk szóló fejezeteket.
A női szerzők apropóján a beszélgetőpartnerek a 19. század második felének egy kulcsfontosságú nyilvános terét, mégpedig a szalont is érintették, és kitértek annak lehetséges művelődéstörténeti és irodalomtörténeti értelmezési lehetőségeire is. Kiderült az is, hogy a szalonnal kapcsolatban abszolút helytelen a mai kor emberének megközelítése, hiszen ez korántsem egy olyan tér volt, ahol kizárólag elegáns, felső középosztálybeli urak és hölgyek hallgattak „cincogó klasszikus zenét”.
A szalon sokkal inkább egy pezsgő szerkesztőségi szobát jelentett, ahol a hatalmas jövés-menés és szinte áthatolhatatlan cigarettafüst mellett diplomaták, színészek és írók cseréltek eszmét, sőt sokszor vitáztak egymással. Mindez pedig úgy kapcsolódik az irodalomhoz és a női szerzőkhöz, hogy a szalonok kiváló lehetőséget teremtettek például az ő kézirataik gyűjtésére és megvitatására, sőt arra is, hogy esetleges mecénásokkal ismerkedjenek meg. Ezáltal egy olyan térként interpretálhatók, amelyek magukban hordozták a női szerzők előrejutásának lehetőségét, egyúttal pedig afféle „műhelyként és laboratóriumként” is szolgáltak, hiszen itt az írók elő is adhatták a műveiket.
Bár a női szerzők iránti érdeklődés az elmúlt években intenzívebbé vált, a beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy egyelőre még csak fel sem tudjuk mérni azt, hogy ezek a nők ténylegesen mennyi szöveget hagytak az utókorra, illetve amit ismerünk tőlük, az tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa – rengeteg szöveg vár még feltárásra, feldolgozásra és publikálásra.
Az adás szerkesztői: Fedeles-Czeferner Dóra és Szilágyi Adrienn.
A Glossza harmincegyedik adása meghallgatható a Spotify-on és a Anchor-on, illetve megtekinthető a Youtube-on. További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: