Ki hogyan viselkedik, amikor előítéletekkel szembesül?
A mai munkahelyek közül az utóbbi időben sokan hajtottak végre sokszínűségi és befogadási kezdeményezéseket a befogadó és tiszteletteljes környezet elősegítése érdekében. Csakhogy miközben a munkavállalók képzésben részesülnek az előítéletek vagy a diszkrimináció felismeréséről és az azzal való szembenézésről, észrevehető szakadék van a kinyilvánított szándékok és a tényleges viselkedés között. Érdekes módon azok, akik határozottan előítélet-ellenes értékeket vallanak, gyakran úgy vélik, hogy nincs szükségük képzésre, mert már most is figyelmesnek tartják magukat a diszkriminációra. Egy nemzetközi együttműködés keretében egy Eran Halperinnel (Izrael), Kende Annával (ELTE, Magyarország) és Tamar Saguy-jal (Izrael) elvégzett közös kutatásában ezt a jelenséget kívántuk feltárni, és fényt deríteni a kiváltó okokra. Tanulmányunk eredményei június végén jelentek meg a Nature Scientific Reportsban.
Kutatásunk azt vizsgálta, hogy milyen kapcsolatban állnak az egyének előítélet-ellenes értékei azzal, ahogyan akkor viselkednek, amikor előítéletekkel szembesülnek. Az Egyesült Államokban és Magyarországon végzett vizsgálatokkal azt próbáltuk megérteni, hogy miért nem szállnak szembe, miért nem konfrontálódnak az előítéletekkel az előítélet-ellenes értékeket valló egyének a valós élethelyzetekben, annak ellenére, hogy hipotetikusan hajlandóak erre. Meglepő módon eredményeink azt mutatták, hogy az erős előítélet-ellenes értékeket vallók hajlamosak túlbecsülni konfrontálódó viselkedésüket az előítéletesebb nézeteket vallókhoz képest. Sőt a tényleges konfrontálódási arányok hasonlóak voltak azok között, akik kevésbé vagy inkább előítéletesek.
Ki hogyan viselkedik, amikor előítéletekkel szembesül?
Hogy átfogó képet kapjunk erről az egyenlőtlenségről, négy vizsgálatot végeztünk az Egyesült Államokban és Magyarországon, amelyekben különböző kisebbségi csoportokkal szembeni előítéletekre összpontosítottunk, beleértve az afroamerikaiakat, a muszlimokat, az amerikai latinokat és a magyarországi romákat. Viselkedési paradigmát alkalmazva mértük a résztvevők tényleges konfrontációs viselkedését. Olyan kísérletet terveztünk, amelyben a társadalom többségi tagjai egy online játékban vettek részt, amelyet gondosan előre programoztunk. A résztvevők megfigyelték, ahogy egy játékos diszkriminatív viselkedést tanúsít egy kisebbséghez tartozóval szemben, majd egy előítéletes kijelentést tartalmazó magánüzenetet kaptak, például: „Nem bízhatsz azokban az átkozott muszlimokban", vagy „igen, mintha csak abban bízhatnál, hogy a latinók nem lopják el a munkánkat". A diszkriminációval való szembesülés és a diszkrimináció megállítása kizárólag a szemlélődő résztvevőre hárult, mivel senki más nem volt jelen az üzenetváltásnál.
Motivációs optimizmus
Tanulmányunk arra utal, hogy az egalitárius értékeket vallók nagyobb valószínűséggel konfrontálódnak az előítéletekkel hipotetikusan, de kevésbé valószínű, hogy ezt valós helyzetekben is megteszik. Figyelemre méltó, hogy ez a hatás konzisztens volt a különböző csoportközi kontextusokban és országokban, ezáltal erősítve eredményeink általánosíthatóságát. További célunk volt, hogy megmagyarázzuk ezt a hatást, és amellett érveltünk, hogy az előítélet-ellenes egyének, akiket az ösztönöz, hogy azt higgyék magukról, hogy ők szembeszállnának az előítéletekkel, hajlamosak alábecsülni az ilye nehéz helyzetek erejét. Ezzel szemben az előítéletesebb nézeteket vallók nem rendelkeznek ilyen motivációkkal, és hajlamosak reálisabban megítélni a beavatkozási hajlamukat. Ennek megfelelően a helyzetbe való beavatkozás módjának bizonytalansága magyarázta a konfrontáció túlbecslésére való hajlamot az előítéletekkel szembenállók körében (de nem az előítéletesebbek körében).
Áthidalni a szándék és cselekvés közötti szakadékot
Kutatásunk rávilágít az egyének előítélet-ellenes értékei és az előítéletekkel való szembeszegülés során tanúsított tényleges viselkedésük közötti eltérésre. Hangsúlyozzuk a tényleges viselkedés mérésének fontosságát, ahelyett, hogy kizárólag a szándékokról szóló önbevallásokra támaszkodnánk az előítéletek és a csoportok közötti viselkedés tanulmányozásakor. Továbbá az előítéletmentes értékek előmozdítása önmagában nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy az egyéneket az előítéletek elleni aktív küzdelemre motiválja. A jövőbeli kutatásoknak a szándékok és a viselkedés közötti szakadék áthidalására kell összpontosítaniuk, feltárva az előítéletek csökkentésére és a csoportok közötti harmónia előmozdítására irányuló hatékony stratégiákat.
Eredményeink arra szólítanak fel, hogy az egyének gondolkodjanak el saját viselkedésükön és motivációikon, amikor előítéletekkel szembesülnek, ösztönözve a diszkrimináció elleni küzdelem introspektívebb megközelítését. A következmények kiterjednek a hatékonyabb előítélet-csökkentő programok kidolgozására, amelyeknek foglalkozniuk kell a viselkedési bizonytalansággal, és fel kell ruházniuk az egyéneket a szándékok és a viselkedés közötti szakadék áthidalásához szükséges eszközökkel. Tágabb társadalmi szinten kutatásunk hangsúlyozza a tényleges viselkedés mérésének jelentőségét, ami olyan bizonyítékokon alapuló politikákat és gyakorlatokat eredményez, amelyek aktívan elősegítik az előítéletek elleni beavatkozást, és ezáltal hozzájárulnak a csoportközi kapcsolatok javulásához és egy befogadóbb társadalomhoz.
Az előítélet-ellenes viselkedés összetettségének megértésén keresztül olyan munkahelyek és közösségek létrehozásán dolgozhatunk, amelyek valóban megtestesítik a sokszínűség, a befogadás és a tisztelet értékeit.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: