Bizonyított: az előítéletesség hátráltatja a romák foglalkoztatását
A többségi társadalomban számtalan tévhit él arról, hogy hol és mennyit dolgoznak a romák. Kertesi Gábor, Köllő János, Károlyi Róbert és Szabó Lajos Tamás közgazdászok arról publikáltak egy kutatást a Közgazdasági Szemle novemberi számában, hogy mennyire magyarázhatja a roma és nem roma emberek foglalkoztatása közötti különbséget az, ha egy régióban magasabb az előítéletesség és erősebb a kisvállalati szféra.
Hogyan lehet mérni a diszkriminációt? Vannak ugyan olyan kérdőíves, önbevalláson alapuló vizsgálatok, amelyek megpróbálják kimutatni, mennyire cigányellenes a társadalom, és a hivatali diszkrimináció tesztelésére is léteznek kreatív kísérletek. A TÁRKI Omnibusz vizsgálatában például megkérdezik, hogy egyetért-e a válaszadó azokkal az állításokkal, hogy „a bűnözési hajlam a cigányok vérében van”, és „csak helyeselni lehet, hogy még vannak olyan szórakozóhelyek, ahová a cigányokat nem engedik be”. Ez a vizsgálat viszont nem éri el a teljes populációt. A magyar közgazdászok azt találták ki, hogy a Jobbik 2010-es választási támogatottságát vizsgálják meg a magyar járások szintjére lebontva, és ezeket az adatokat korrigálják úgy, hogy a Jobbik támogatottságából rá lehessen mutatni a tényleges cigányellenességre. A koncepció szerint ugyanis soha nem volt még olyan, hogy Magyarországon egy párt gyakorlatilag a romaellenes politikára tudta alapozni a sikerét. A Jobbik viszont 2010-ben erre és a devizahitel-válságra építette fel a kampányát. Ez utóbbi hatását igyekeztek a kutatók kiszűrni annak segítségével, hogy melyik járásban mennyire volt vagy nem volt jelen a devizahitel-eladósodás.
Persze az is elképzelhető, mondják a kutatók, hogy a romákkal szembeni előítéletességet éppen az alakítja ki, hogy nincs fizetett munkájuk, és nem is keresnek. Ennek kiszűréséhez azt vizsgálták, hogy keresnek-e munkát a romák az adott járásban, és arra jutottak, hogy a romák munkaerőpiaci magatartásának földrajzi eltérései nem befolyásolják a velük szembeni erős előítéletesség területi különbségeit. Azaz ott is van előítélet, ahol egyébként a romák között magas a munkakeresők száma. Ennek megállapítása azért fontos, mert így már valószínűsíthető, hogy az előítéletesség okozza a romák munkaerőpiaci hátrányát, és nem a munkaerőpiaci passzivitásuk okozza az előítéletességet.
Fontos annak megállapítása is, hogy 2010-ben nem mindenhol volt magas a Jobbik támogatottsága ott, ahol egyébként nagy számban élnek romák. A Dél-Dunántúlon például hiába él viszonylag sok roma, mégsem volt sikeres a cigányellenes politika.
Hogyan működik a diszkrimináció a munkaerőpiacon?
A kutatók másik fontos állítása, hogy a munkaerőpiaci diszkrimináció ott a legmagasabb, ahol a kisvállalkozói szektor erős. Tehát hiába erős a cigányellenesség egy olyan járásban, ahol a gazdaság multinacionális cégekre épül, a munkaerőpiacon nem lesz jelentős a romák hátránya.
Nézzük meg távolabbról, miért van ez így! A romák és nem romák között hatalmas a különbség a munkaerőpiaci esélyek tekintetében: a kutatók szerint az érettséginél alacsonyabb iskolai végzettségű, nem tanuló 15–60 évesekre számolt esélykülönbség a férfiaknál 31, a nőknél 34 százalékpont volt 2011-ben. Ez azt jelenti, hogy egy érettséginél alacsonyabb végzettségű roma nő 34 százalékkal kisebb eséllyel fog munkát találni, mint az egyébként ugyanolyan végzettségű nem roma nő. Persze ezt a romák és nem romák között meglévő egyéb hátrányok is magyarázzák, de minden felmerülő tényezőt elemezve mégis marad a férfiaknál 11, a nőknél 6 százalék hátrány, amit nem magyaráz semmilyen létező különbség, csak a származás.
Óriási azonban a különbség a járások között: a két nemet együttesen vizsgálva van, ahol csak 2 százalék etnikai alapú hátrány mutatható ki, de van, ahol 26 százalék. Ez az, amivel a kutatók szerint nagyon is megéri foglalkozni. Miért van az, hogy egyes járásokban pusztán a roma származás nem jelent óriási hátrányt a munkaerőpiacon, míg más járásokban igen?
A kutatók nem vizsgálják a tanulmányban, de máshonnan tudható, hogy a romákat olyan hátrányok is sújtják a munkaerőpiacon, amelyek csak közvetetten származási jellegűek: a rosszabb iskolázottság, a nehezebben megközelíthető lakhely még akkor is hátrányt jelentene nekik, ha egyébként származási diszkrimináció nem létezne. Ezek viszont ugyanúgy sújthatnak nem romákat is. (A kutatók nem vizsgálják a tanulmányban, de máshonnan tudható, hogy a romákat olyan hátrányok is sújtják a munkaerőpiacon, amelyek csak közvetetten származási jellegűek: a rosszabb iskolázottság, a nehezebben megközelíthető lakhely még akkor is hátrányt jelentene nekik, ha egyébként származási diszkrimináció nem létezne. Ezek viszont ugyanúgy sújthatnak nem romákat is.)
A nagy cégek felvételi eljárása leginkább protokollokon alapszik. Ez nem csak azt jelenti, hogy egy-egy multinál kifejezetten szerepet kap az antidiszkriminációs politika, hanem azt is, hogy eleve bizonyos készségeket vizsgálnak meghatározott módszertannal, és így jóval kevesebb tere marad az esetleges előítéletességnek. Egy monotóniatűrést vizsgáló teszt szempontjából mindegy, hogy a felvételizőnek milyen a bőrszíne.
A kis cégeknél viszont sokkal gyakoribb a beajánláson alapuló felvétel. Egy multi meghirdeti az állást a bejáratott helyeken, és arra bárki jelentkezhet. Egy kis cég sokkal inkább hajlamos például a már meglévő munkavállalói ajánlása alapján új embert felvenni, ez pedig önmagában is diszkriminációhoz vezet egy olyan társadalomban, ahol a romák és nem romák között nincsen kapcsolat. Ez egyébként öngerjesztő folyamat: a nem romákat sokkal könnyebben ajánlja be egy nem roma ismerősük munkára, hiszen sokkal nagyobb eséllyel akad olyan nem roma ismerős, akinek van erre lehetősége, így a romákat csak nagyon ajánlják.
Ahol több a kisvállalkozás, ott kevesebb roma dolgozik
Van ezeken kívül még egy jelentős tényező: a kis cégek sokkal gyakrabban dolgoznak olyan iparágakban, ahol az alkalmazottak közvetlenül találkoznak a vásárlókkal, megrendelőkkel. Még ha a cég tulajdonosa tökéletesen alkalmasnak talál is egy roma jelentkezőt, akkor is a fejében lesz egy előítéletes közegben, hogy elriaszthatja a vásárlókat vagy a többi munkavállalót, ha a roma jelentkezőt választja.
Ezek a tényezők nem pusztán hipotézisek: a nemzetközi szakirodalom szinte mindenhol igazolta a létüket, és ezt mutatta ki a hazai tanulmány is. A kutatók a KSH munkaerő-felmérésre vonatkozó adatainak segítségével mutatták meg, hogy a romák az átlagosnál kisebb eséllyel kerülnek be kisvállalatokhoz, és még annál is kevésbé olyan kisvállalati álláshelyekre, amelyek csapatmunkát vagy a vásárlókkal való kapcsolattartást feltételeznek. Így nagyon kevés olyan roma van, aki a munkája során érintkezik vásárlókkal, ügyfelekkel. Ez pedig tovább erősíti azt a hitet, hogy a romák nem dolgoznak, hiszen a többségi társadalom nem látja őket dolgozni.
A kutatók ennek az összefüggésnek az igazolásához a kisvállalati sűrűséget vizsgálták, és kimutatták, hogy ahol jelentős volt a Jobbik támogatottsága, és inkább a kisvállalati szférára támaszkodott a helyi gazdaság, mintsem a nagy cégekre, ott valóban nagyobb volt a romák lemaradása a foglalkoztatás terén.
A kutatás eredményei tehát alátámasztják a kutatók feltételezését, ami szerint az erős előítéletesség a kisvállalati környezetben tovább növeli a romák foglalkoztatási lemaradását a helyi munkaerőpiacokon belül, még azonos személyes, családi és települési jellemzők esetén is.
Mit lehet tenni a diszkrimináció ellen?
A romák foglalkoztatási hátránya a vizsgált 2010-2011-es évekhez képest mára mérhetően, ha nem is drasztikus mértékben csökkent. Akkor még a 15–60 éves, érettségivel nem rendelkező romák 32 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint a nem romák. Ebben a csoportban a lemaradás 2017 és 2020 között átlagosan 27 százalékra csökkent. Vélhetően a gazdasági konjunktúra hozott valamekkora javulást, hiszen a munkaerőért folyó élesebb verseny önmagában is csökkenti a munkáltatók diszkriminációs hajlandóságát.
A romákkal szembeni előítéletesség viszont a kutatók hipotézise szerint nem csökkent a társadalomban. A foglalkoztatási hátrány például még mindig nagyon jelentős a kisvállalkozások esetében. 2015 és 2020 közötti adatokkal mutatták be, hogy a romák még mindig különösen nagy hátrányt szenvednek, amikor csapatmunkát vagy a fogyasztókkal való kapcsolatot megkövetelő kisvállalati munkahelyek betöltéséről van szó.
A gazdasági fellendülés és a kedvező munkaerőpiaci helyzet mellett azonban a kutatók szerint olyan szakpolitikai intézkedéseket is lehet hozni, amelyek konkrétan a hátrányokra reflektálnak. Érdemes lenne segíteni abban, hogy a roma álláskeresők bekerülhessenek a kisüzemekbe, boltokba és szolgáltatóegységekbe, ahol a munkáltató tapasztalatot szerezhet a termelékenységükről, valamint a munkatársak és a vásárlók reakcióiról. A közfoglalkoztatás erre a kutatók szerint alkalmatlan.
A tanulmány utal arra, hogy jogilag gyakorlatilag lehetetlen tetten érni a diszkriminációt a kisvállalati szektorban, azzal viszont már nem foglalkozik, hogy a diszkrimináció akkor is törvénysértő, amikor egy vállalkozás azért nem vesz fel valamilyen kisebbséghez tartozókat, mert azzal elriasztaná a megrendelőket, vásárlókat. Az Európai Unió Bírósága a Firma Feryn-ügyben már 2007-ben megállapította, hogy nem jogszerű, ha a garázskapuk és nyílászárók szerelésére szakosodott belga cég eleve úgy keres munkavállalókat, hogy a diszkriminatív vásárlói környezetnek szeretne megfelelni. A cég a belga rögvalóságra hivatkozva nem szeretett volna bevándorló munkaerőt felvenni. A bíróság viszont kimondta, hogy ha van is előítéletesség a társadalomban, és az tényleg versenyhátrányt jelentene a cégnek, az államnak akkor is ki kell kényszerítenie az egyenlő bánásmódot, és ezt minden munkáltató köteles elfogadni. Persze a Firma Feryn ügye olyan szempontból egyszerű volt, hogy a diszkriminációt a cég nem titkolta, hanem nyíltan közölte, csak éppen a felelősséget szerette volna a megrendelőkre, a társadalomra hárítani. Valószínű, hogy a legtöbb érintett magyar kisvállalkozás nem vállalja ennyire nyíltan a diszkriminációt, bár még így is marad arra esély, hogy azt jogi értelemben is igazolni lehessen. Az azonban tény, hogy Magyarországon az elmúlt években gyakorlatilag nem került olyan ügy az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóság elé, amely ilyen jellegű diszkriminációt állapított volna meg.
A magyar tanulmány Glenn Loury amerikai közgazdász A faji egyenlőtlenségek anatómiája című könyvét idézve állítja, hogy nem a jogi és a szakpolitikai megoldás a legfontosabb. Loury szerint ugyanis: „a cél az, hogy megakadályozzuk a faji jegyekhez tapadó megalázó jelentések újratermelődését, hogy a következő generációknak már ne kelljen a faji stigma szörnyű örökségétől szenvedniük.” Ezen pedig a kutatók szerint nem elsősorban jogi és foglalkoztatáspolitikai eszközökkel, hanem sokkal inkább az oktatásban, a civil szerveződésekben, valamint a médiában és a közbeszédet befolyásoló más terepeken kell dolgozni.
A tanulmány meggyőző érvet idéz: egy 2004-es amerikai kutatás szerint az USA-ban bár „a különböző bőrszínű tanulók közti barátságok még mindig inkább a kivételt jelentik, mint a szabályt, ma már rutinnak számít az, ahogy a szabadidős egyesületek sokaságában létrejövő »laza kapcsolatok« áthidalják a faji választóvonalakat. Etnikailag vegyes futballcsapatok és birkózóegyesületek, diákzenekarok és iskolai klubok ezrei nyújtanak lehetőséget az általános és középiskolák diákjainak arra, hogy a másik faji vagy etnikai csoport tagjait önálló egyénekként, és ne faji sztereotípiák megtestesítőjeként lássák. Lehet, hogy az iskolai deszegregáció tökéletlen forradalom volt, és eredményei elmaradtak attól, amit az integráció hívei eredetileg megálmodtak, mégis igazi forradalom volt.”
Kertesi Gábornak egy Kézdi Gáborral közösen jegyzett 2009-es tanulmánya utal is arra, hogy a szegregáció felszámolásához szükség van a korábban elkülönülten élő csoportok iskolaidőn túli közös tevékenységére. Ez az, ami végső soron segíthetne a romák munkaerőpiaci hátrányának felszámolásában.
Címlapkép: Fortepan / Lissák Tivadar
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
