Újságírórobotot fejleszt a Google
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Reuters információi szerint a Google egy új fejlesztésű szoftverrel házal a nagyobb amerikai lapkiadóknál, az eddigiekben a New York Times, a Washington Post és a Wall Street Journal tárgyalt a cég képviselőivel.
A cég szóvivője szerint a program még fejlesztés alatt áll, de leszögezte, hogy nem fogja elvenni az újságírók munkáját, így például nem lesz alkalmas arra, hogy tényeket ellenőrizzen, riportot vagy véleménycikket írjon, ellenben például segíthet a címadásban. Ez alapján a Google nem újságírót, hanem szerkesztőt fejlesztett, de ez már részletkérdés.
Jenn Crider szóvivő szerint nem is szerkesztőt, hanem személyi asszisztenst fejlesztenek: a program képes összeszedni a lényeges információkat és neveket, és ezt az újságíró elé terjeszteni. Jeff Jarvis médiaszakember szerint az eddigi információk alapján a technikának megvannak az előnyei és a hátrányai is: amennyiben valóban pontos és ellenőrzött információkat szállít, nincs rá különösebb ok, hogy ne használják, ha viszont pontatlanok az információi, esetleg sértő vagy érzéketlen tartalmakat generál, az az újságíró és a lap hitelességét is rontja. Olyan témákban, amelyek „kulturális érzékenységet” kívánnak, Jarvis nem javasolja a használatát.
Már most is léteznek olyan lapok, amelyek mesterséges intelligencia segítségével állítják össze a cikkeik egy részét, ezek azonban jellemzően egyáltalán nem kívánnak kulturális érzékenységet – az Associated Press hírügynökség például gazdasági jelentéseket készít így.
A Bard nem akar újságíró lenni
Miután az ügyben még sok a homályos részlet (a New York Times-nak nyilatkozó bennfentesek is csak név nélkül vállalták, hogy részleteket közöljenek a Genesisről), úgy döntöttem, hogy autentikus forráshoz fordulok. Ki tudhat többet a Google új nyelvi modelljéről, mint a cég nemrégiben bemutatott chatbotja, a Bard?
A chatbot nem is tagadta, hogy a Google újságírórobotot fejleszt, de a Genesis helyett a LaMDA-t (Language Model for Dialogue Applications). A vállalat ezt a nagy nyelvi modellt 2021-ben azzal reklámozta, hogy képes kötetlen beszélgetéseket folytatni, de a Bard szerint ezen kívül kreatív tartalmakat is képes létrehozni, így zenei darabokat, e-maileket, verseket és kódokat is tud írni. Arról, hogy mikor fogják a gyakorlatban is alkalmazni ezt a programot, nem tudott információt adni.
Ravaszul megkérdeztem tőle azt is, hogy akar-e újságíró lenni, hátha elszólja magát, de azt hazudta, hogy nem akar.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia? Veszélyben érzi magát? Ügyvédet fogadott? Mi folyik a Google-nél?
A Google június közepén kényszerszabadságra küldte Blake Lemoine-t, a szoftvermérnököt, aki érző lénynek nevezte a cég legújabb AI-fejlesztéseiből született LaMDA-t. A chatbot ezután állítólag ügyvédet kért, és Lemoine szerzett is neki egyet. Mindeközben a mesterséges intelligenciát kutató szakértők mellett filozófusok is vitatják, hogy a számítógépes modell emberi tulajdonságokkal bírna.
A Google új módszerrel helyettesítené a Turing-tesztet
A Google fejlesztőit is tagjai között tudó 422 fős nemzetközi kutatócsoport egy olyan 204 kérdéses feladványsort állított össze, amelyen még a legújabb mesterséges intelligencián alapú megoldások is fennakadnak.
Itt a Google Bard, mostantól Európában és Brazíliában is lehet használni
A Google csetbotja eddig is elérhető volt a felhasználók egy részének, mostantól viszont Magyarországon is ki lehet próbálni, hogy mit tud a ChatGPT versenytársa.