A héten már kapható a Queen gitárosának 3D-s asztrofizikai atlasza
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Mint azt a Qubit a napokban már megírta, Brian May – március óta, mióta III. Károly lovaggá ütötte, Sir Brian May – 2007-ben doktorált asztrofizikából az Imperial College Londonban. A brit Guardian most arról adott hírt, hogy a világ száz legjobb gitárosának egyikeként közismert muzsikus a világ első teljes aszteroida-atlaszának társszerzőjeként is debütál a tudományos könyvpiacon.
A Dante Laurettával, az Arizonai Egyetem bolygókutatójával közösen jegyzett, az Egyesült Királyságban csütörtöktől a boltokba kerülő kiadvány a Földtől több milliárd kilométeres távolságban található Bennu kisbolygó 3D-s atlasza. Sir May ugyanis részt vett az aszteroidát a helyszínre küldött űrszondával feltérképező OSIRIS-REx küldetésben is. Igaz, mint azt a brit lap is írja, csak az expedíció utolsó fázisában kapcsolódott be a munkába.
Lauretta és May 2016-tól kezdett levelezni, aztán az ismert muzsikus az űrszonda landolását előkészítő speciális sztereofelvételek elkészítésében már aktívan is közreműködött.
A Queen gitárosáról kevéssé ismert, hogy doktorálása óta nem csak a NASA-val dolgozott, de megalapította a Nemzetközi Aszteroidanapot és közreműködött az állatövi fényeket okozó por 3D-leképezésében is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ezt pengesd le, tudóskám!
Hogyan egyeztethető össze a melodikus death metal az evolúcióbiológiával? Na és a politikafilozófia a black metallal? Zenész tudósok, tudós zenészek Brian Maytől Art Garfunkelig.
Szédítő felvételen a NASA történetének első mintavétele egy kisbolygóról
Az OSIRIS-REx sikeresen landolt a Bennun, fújt egy kis nitrogént a felszínre, és elkapta a felreppenő port és kőzeteket. Az űrszonda legkorábban 2023 végén térhet vissza a Földre, de az aranyat érő minták a földi élet keletkezéséről is sokat elárulhatnak.
Egykori vízre utaló nyomokat talált a NASA űrszondája a Bennu kisbolygón
Csak néhány napja érkezett meg a Bennuhoz az OSIRIS-REx, de máris jelentős felfedezést tett. Ha minden jól megy, 2023-ban hazahozza a mintákat a Földre.