A nyári táborok története: „Gyógyítsuk már meg ezeket a szegény, kehes városi gyerekeket!"
„A gyermeküdülők úgy hasonlítanak egymásra, mint a kétkilós kenyerek vagy a kökörcsinek; aki egyet ismer, valamennyit ismeri. Aki pedig elsétál mellettük, azt hihetné, hogy óriási méhkasok. Csak úgy zúgnak a nevetéstől, kiabálástól, pusmogástól és kuncogástól. Az ilyen gyermeküdülők a gyermekboldogság és jókedv méhkasai. […] Néha persze, úgy estefelé, le-lehuppan a honvágy szürke törpéje a hálóterem ágyaira, elő is húzza zsebéből szürke számtanirkáját és szürke ceruzáját, s komoly képpel összeszámolja a gyermekkönnyeket, az elsírtakat meg az el nem sírtakat is”
– így kezdődik Erich Kästner híres ifjúsági regénye, az 1949-ben kiadott Két Lotti, ami jól szemlélteti, hogy a gyerekek csoportos üdültetése már a regény megjelenésekor, a múlt század közepén is bevett szokás volt Európában. De honnan ered a gyerekek nyári táboroztatása, mi értelme, és hogyan változott az elmúlt évtizedekben a cserkészettől az úttörőtáborokon át a számítógépes programozó táborokig?
Az első táborok a városi lét negatív hatásait igyekeztek orvosolni
A nyári táborok története körülbelül 160 éves, és a 19. századi Egyesült Államokra nyúlik vissza, ahol az iparosodás és az erősödő urbanizáció teljesen megváltoztatta a gyerekek életét. Az első szervezett nyári gyerektábort a Connecticut állambeli Waramaug-tó partján, a rabszolgaság eltörléséért küzdő oktató és természetimádó Frederick W. Gunn hozta létre 1861-ben. A cél kezdetektől az volt, hogy a gyerekek kerüljenek kapcsolatba a természettel. Az 1870-es évektől, ahogy a családok a vidéki élet elől a városokba menekültek, a gyerekek szabadtéri tevékenységei drasztikusan lecsökkentek, és a legtöbben beszorultak a zsúfolt lakásaikba. Abban az időben ezt különösen a fiúk esetében látták problémának, mert a fiúk férfivá válásában a szabadtéri foglalkozásoknak különös jelentőséget tulajdonítottak.
„Az volt az elképzelés, hogy ha a fiúk sok időt töltenek otthon ahelyett, hogy a szabadban lennének, el fognak nőiesedni” – írja a DailyHistory. A 19. század végén Amerikában attól is tartottak, hogy a városi élet tapasztalataitól a fiúk erkölcsileg romlottá válnak, így a vallási és közösségi vezetők is szorgalmazták a nyári táborok létrehozását, amit először így csak a fiúk vehettek igénybe. Az első táborok az 1870-1880-as években indultak, és miután a szülők is úgy látták, hogy „a szabadban töltött idő jellemformáló hatású”, a táborokra a városok negatív hatásainak ellenszereként és a jellemfejlődést elősegítő intézményként tekintettek. A táborokban úsztak, eveztek, lövészetet vadászatot, sőt még vezetői készségeket is tanultak. A táboroztatást kezdetben csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak; a közép- és alsóbb osztálybelieknek nem volt rá pénzük, a gyerekek pedig nyaralás helyett a gyárakban és a földeken segítettek a szüleiknek.
„A 19. és a 20. század fordulója körül az iparosodott országok nagyvárosaiban az egyre elviselhetetlenebb népegészségügyi helyzeten túl a középosztály köreiben is megnövekedett a szabadidő mennyisége, elindítva ezzel az egészségkultuszt és az emberek rekreációs igényét. A nemzetállamok és a demokratikus rendszerek kialakulásával ugyanilyen igény volt az állampolgári aktivitás elsajátítására is” – mondja Révész György nyugdíjas pedagógus, az egyetlen ma is működő magyarországi úttörőcsapat, a 4092. sz. Dózsa György Úttörőcsapat volt vezetője, aki mindmáig tagja a Pest megyei Gombán működő szervezet vezetőségének.
A 19. század végén 100, a 20. század első évtizedére már 1000 nyári tábor is volt az Egyesült Államokban, Míg a korai táborok nagy része a felsőbb osztálybeli, a 20. század elején pedig már egyre inkább a középosztálybeli fiúkra összpontosított. Az első világháború idejére a családok rájöttek, hogy a lányoknak is szükségük van nyári táborokra, és hogy az ott töltött idő rájuk is jótékony hatással lehet: a nekik szóló nyári táborok az abban az időben fontosnak tartott életvezetési készségekre (házimunka,. szabás-varrás) és az anyaságra való felkészülésre koncentráltak. A lánytáborok egy része az 1920-as években viruló flapperkultúra (a független, élvezeteket kereső fiatal nők összefoglaló neve) ellenében létrejött mozgalom helyszínévé is vált, ahol igyekeztek megvédeni a lányokat az egyre rövidebb szoknyáktól, a dohányzástól és a felvállalt szexualitástól.
Az 50-es években még az úttörőtáborokban is az volt a legfőbb szempont, hogy a gyerek hízzon a táborban
„A kontinentális út kicsit más volt, mint az angolszász. A német, a svájci, a lengyel, az osztrák, de még a magyar nyári táboroknak is az volt a céljuk, hogy »gyógyítsuk már meg ezeket a szegény, kehes városi gyerekeket!«. Magyarországon ráadásul kicsit később, 1913-ban szerveződtek meg az első táborok” – ad bepillantást a magyar nyári táborok történetébe Révész.
„A szegény gyerekek nyaraltatásának élményvilágából a közvélemény leginkább József Attila 1918-as (IV. Károly király akciói) abbáziai üdüléséről tud. Az ellátás szegényes volt, a helyi lakosság, az úri üdülők tengerparti népe nem volt különösen barátságos irányukba” – idézi Trencsényi László a táborozás szociálpedagógiai értelmezéséről szóló tanulmánya Szabolcsi Miklós József Attila életéről szóló 1965-ös könyvét. Révész ezt úgy látja, hogy „azért sokan jól érezték magukat, utaztak, a tenger mellett voltak, napfényhez jutottak, de nyilván nem volt meg a technikája ennek az egésznek. Az 50-es években még az úttörőtáborokban is az volt a legfőbb szempont, hogy a gyerek hízzon a táborban, tehát volt mérlegre állítás a tábor elején és végén. A kiindulópont az volt, hogy ezek a gyerekek nyomorúságos körülmények és egészségtelen körülmények között élnek, de jó levegőn vannak, az otthonihoz képest biztosan jobb táplálékot kapnak, és egyébként még sportolhatnak is. Tehát mindazt megkapták, ami lehetővé tette, hogy fejlődjenek és egészségesebben éljenek. Az ötvenes években a hiánygazdaság ellátási nehézségei közepette mindenkinek rossz volt, így ez nem csak az alsóosztály gyerekeit érintette”.
A szovjet úttörőmozgalom az amerikai cserkészmozgalmat koppintotta le
Az 1946-ban induló magyar úttörőmozgalom egyik közvetlen előzménye a Szovjetunió alapításáig nyúlik vissza. Az 1922. május 19-én megalakult Vlagyimir Lenin Össz-szövetségi Fiatal Úttörőszervezet mintájául az amerikai cserkészmozgalom szolgált, de formálisan itt sokkal nagyobb figyelmet fordítottak az ideológiára .
A hazai úttörőmozgalom másik előzményére az osztrák szociáldemokraták adták a mintát: 1917-ben jött létre a Gyermekbarát Munkások Egyesülete. „Nálunk a gyermekek megnyeréséért indított ádáz harc az 1946 folyamán egyre jobban kibontakozó úttörőmozgalom, a nagy múltú cserkészmozgalom, valamint a Gyermekbarátok mozgalma között zajlott” – írja Trencsényi László egy 2017-es a Gyermekbarátok centeráriumára íródott Népszavában megjelent cikkében. – Az ádáz harc során arra még használható volt a [Gyermekbarát] mozgalom, hogy kidajkálja az új rend gyerekmozgalmát, az úttörőkét, de ezután a feloszlatás lett a sorsa és a kommunista hatalomátvétel okozta kényszer révén az úttörőmozgalom került ki győztesen”.
„A magyarországi Gyermekbarátoknak szintén a karitatív tevékenység volt a legfőbb küldetése, hogy lakjon jól a gyerek a táborban, de azért az is benne volt, hogy neveljünk belőlük öntudatos dolgozót és munkást” – teszi hozzá Révész.
Kezdetben a falu szélen, romos kastélyokban vagy sátrakban nyaraltak az úttörők
Míg Amerikában az 1950-es és 1960-as évekre a nyári táborok egyre inkább modern formát öltöttek, és általánossá váltak a sporttevékenységeket elősegítő, ugyanakkor a társadalmi aktivitást is ösztönző tevékenységek, nálunk az 50-es években még nem volt általános a táboroztatás. Révész felemlegeti, hogy egy 50-es évekbeli táboroztatási könyv még azt tanácsolta a falusi úttörőcsapatoknak, hogy menjenek ki a falu szélére, a mezőre, játsszanak ott, és az legyen az ő úttörőtáboruk. „Ma mondjuk az Erzsébet-táborok sem nyújtanak sokkal többet a legtöbb falusi gyereknek” – teszi hozzá a volt úttörővezető.
„Az 50-es években még nagyon ritka volt az, hogy egy úttörőcsapat a mai értelemben vett táborba menjen. De tele volt az ország a háború után romos kastélyokkal meg épületekkel, és ha egy pedagógus vagy egy jó szervező arra járt, és azt mondta, hogy »na, itt ezt a lukat befoltozzuk a mennyezeten«, akkor ott el lehetett lenni. Az 50-es években még csak néhány központi tábor volt, Csillebérc ugyan már létezett, de Csillebérc speciális helyzetben és lehetőségekkel speciális feladatokat látott el. Ezekben a táborokban 1953-ban közel 52 ezer úttörő táborozott” - mondja Révész. A legnagyobbnak és legrangosabbnak számító Zánkai Úttörővárost 1975-ben adták át.
„A hetvenes évek közepén kezdődött a felfutás, addigra gombamódra nőttek ki a táborok az országban; a csúcs a 80-as évek eleje volt. A 60-as évek végéig a táborozás zömmel sátortábort jelentett. A hetvenes évek elejétől kezdődött, hogy faházakat építettek, és addigra már presztízs lett, hogy minden járásnak legyen legalább egy táborhelye valahol" – mondja Révész. (Ezek közül még ma is sok megvan rosszabb vagy jobb állapotban, amiket bárki kivehet nyaraltatás céljából, de a rendszerváltás után általában az önkormányzatok tulajdonába kerültek, így van olyan táborhely, ami ma 29 település tulajdonában áll.)
Ezek 100-120 fős táborhelyek voltak, ahol nyaranta általában 10 napos turnusokban évente körülbelül 100 ezer gyerek nyaralt. „A nyolcvanas évek közepére ez a szám mintegy évi 180 ezer volt, úgy, hogy ehhez hozzáadódott a három napnál hosszabb országjáró kirándulásokon részt vevők száma” – mondja Révész. Ez egyébként számításai szerint nyaranta az érintett korosztály 15 százalékát jelentette, és ha azt vesszük, hogy nemcsak visszatérő táborozók voltak, akkor szerinte az úttörő korosztálynak a nagy része életében legalább egyszer eljutott táborba. „Hadd tegyem hozzá, hogy 1976-tól 85-ig 300 forint volt a tíznapos táborozás ára, ami a költség fele-kétharmada volt, a többit az állam vagy a helyi társadalom egészítette ki különböző formákban. Ebben nagyon sok volt az élő munka. A főszakács mellett volt két-három-öt anyuka, akik krumplit pucoltak, keverték az ételt és mosogattak. Közülük a főszakács talán kapott valamilyen minimális összeget, de senki más, a nevelők sem kaptak semmilyen fizetséget a táboroztatásért. Magyarul nagyon sok spórolás volt, ami alacsonyan tartotta a költségeket.”
Két irány birkózott egymással: neveljen szocialista embertípust vagy játékos gyerektábor legyen az úttörőtábor?
Hogy mennyire voltak ideologikusak ezek az úttörőtáborok és mennyire volt feladatuk a szocialista embertípust kinevelni? Révész szerint míg „a 60-as évek végéig erősen ideologikusak voltak, amiben a szocialista embertípust kellett nevelni, az ötvenes években a gyerekek a táborokban még előadásokat hallgattak a szocializmus vívmányairól, addig ez a 70-es évek elejétől kezdve szépen kimúlt”.
A magyar úttörőmozgalmat mindig két nagyon erős pedagógiai áramlat jellemezte, magyarázza Révész. „Az egyik ugye az az ideologikus áramlat, hogy az úttörőmozgalom a párt gyermekszervezete, a feladata pedig az, hogy a szocialista embertípust megteremtse. A másik áramlat szerint ez végső soron egy gyerekszervezet, a gyereknek az alapvető tevékenységi formája pedig a játék, a romantika, a kaland és így tovább. Ez utóbbi beleillik a világ más országaiban is zajló trendbe: a második világháború borzalmai után „a gyermekkort az ártatlanság időszakának kezdték tekinteni, nem pedig a felnőttkorra való felkészülés terepének. A nyári táborok egyre inkább a művészetekre, a játékra és olyan tevékenységekre összpontosítottak, amelyeket felnőttként nem csinálnak az emberek” – írja a DailyHistory.org az amerikai gyerektáborok történetéről.
„Az ötvenes évek elejétől folyamatosan birkózott egymással ez a két irány – mondja Révész a magyar helyzetről –, és általában az adott politikai és társadalmi helyzet döntötte el, hogy mikor melyik áll nyerésre. Az 50-es évektől egyértelműen az első, a 70-es évek elejétől viszont az ideologikus vonal egyre inkább háttérbe szorult, és egyre inkább a romantikus-játékos vonal került elő, ami nem jelenti azt, hogy ne lettek volna olyan táborok, ahol ne került volna elő az elvtársazás, de ez egyre kevesebb volt, és szépen elhalt. Amik maradtak, azok a formák: a napi zászlófelvonás és levonás, a napi parancshirdetés, hogy megdicsérik az ügyeseket, akik megnyerték az akadályversenyt, vagy akik társadalmi munkát végeztek. De ezek már csak formák voltak, általában ideológiai tartalom nélkül.”
Hogy miként zajlottak a mindennapok ezekben a táborokban? Révész szerint sok helyen valóban csak legeltetés folyt; az volt a lényeg, hogy a gyerekek jó helyen vannak, jól érzik magukat, és békén hagyták őket. A 70-es évektől sok tematikus tábor is indult, a honfoglaló tábortól az indiántáborig. Az 1970-es évek modelltáboraiban, például Csillebércen, már kifejezetten az új pedagógiai módszerek, a szerepjáték, a drámapedagógia talaján szerveződtek a programok. De szinte minden táborban volt akadályverseny, számháború, kirándulás, strand, sportversenyek és tábori olimpia. A csúcs pedig, emlékszik vissza Révész, „a 82-ben indult vándortáborozás volt, az úttörőmozgalom egyik sikersztorija. Verekedtek az úttörőcsapatok, hogy bekerülhessenek. A legkurrensebbnek a Balaton-felvidéki, a bükki és a zempléni vándortáborok számítottak, ezekért marakodás folyt”.
Az úttörőtáborokat leginkább az egyházi táborok váltották a rendszerváltás után
Míg Amerikában már az 1920-as években egyre több volt a vallási tábor, a keresztény és zsidó csoportok saját táborokat hoztak létre, nálunk ennek virágzását a rendszerváltás hozta el. „A rendszerváltás után az úttörőtáborok szerepét leginkább az egyházak vették át, ahogy az Erzsébet-táborok is egy egyházi alapítvány kezében vannak” – mondja Révész. (Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, aminek alapítója a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Dunamelléki Református Egyházkerület - szerk.) A cserkésztáborok is egyházi fenntartásúak, de persze nem minden egyházi tábor cserkésztábor.
„Az ideologikus táborok, ha nem is olyan explicit formában és nem olyan mennyiségben, mint amilyenek az 50-es években voltak, mindig létezni fognak, amíg lesznek olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják, hogy a saját útjukon és módjukon kineveljék az utánpótlásukat. És ezt lehet nagyon jól is csinálni, tehát úgy, hogy ne lógjon ki nagyon a lóláb. A szarvasi zsidó tábor vagy a református egyház által szervezett Bárka táborok kifejezetten ezek közé tartoznak” – mondja Révész.
Amerikában az őslakosok és feketék, nálunk a romák fedezték fel a nyári táborokban rejlő identitáserősítő lehetőséget
„A marginalizált csoportok, köztük az amerikai őslakosok és más, az Egyesült Államokban letelepedett etnikai kisebbségek már a 20-as, 30-as években úgy tekintettek a nyári táborokra, mint a kultúrájuk „amerikanizálódása" elleni menekülés lehetőségére, és saját kulturális és társadalmi identitásuk kialakításának segítésére. A feketék számára az Atwater-tábor (mai napig is működő tábort 1921-ben alapították) lett az egyik első olyan dedikált tábor, amely főként a középosztálybeli afroamerikaiakra összpontosított, és szabadidős, kapcsolatépítő és kulturális tevékenységeket kínált a gyermekeiknek” – írja a DailyHistory.org.
„A balatonszemesi táborok az elmúlt évtizedekben felnővő fővárosi roma generációk számára alapvető fontosságú szocializációs és identitásformáló közeget jelentettek. (…) A szemesi táborok hatása, öröksége informális módon elterjedt, szerteágazott zenekarok, civil-emberjogi egyesületek, tanodák körében; a ma aktív roma értelmiségi generációk számára evidens és elvitathatatlan” – írja György Eszter 2022-ben a Régió folyóiratban megjelent tanulmányában. Bár a balatonszemesi tábor már réges-régen bezárt, civil összefogással mai napig szerveznek cigány gyerekeknek szóló táborokat, amik túl az identitás erősítésén, szinte minden résztvevő gyereknek az egyetlen lehetősége, hogy eljusson nyaralni.
És hogy mi a helyzet ma a gyerektáboroknak azzal az eredeti céljával, hogy a szegényeket is olcsó nyaralási lehetőséghez juttassák? „A rendszerváltás után a serdülőmozgalmak fenntartási válsága nem kedvezett a szociális funkciók gyakorlásának, a piaci viszonyok közt megvalósuló táborok a vásárlóerőre támaszkodtak. Az Erzsébet-táborok (méltón névadójukhoz), nem formális információink szerint, vállalják a szociális küldetés teljesítését – hozzáférhető árakon biztosítanak táborozási férőhelyeket” – írja Trencsényi, de „soha nem jutott el minden gyerek táborozni, a legszegényebb (…) gyerekek maradtak ki legnagyobb eséllyel már akkor is, amikor sokkal több gyerek táborozott, mint ma”.
Révész szerint „jó, ha a nagyobb városokból eljutnak a szegény gyerekek nyaralni, az eldugott kis borsodi faluból nagyon kevés gyerek fog táborokba eljutni. De szerencsére vannak jó szándékú civil szervezetek vagy akár önkormányzatok is, akik próbálnak segíteni.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: