Van köztük, aki a saját nevét sem ismeri fel leírva, de már robotot programoznak

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Szinte teljes csend fogad a fonyódi üdülő nagytermében. A kopottas kanapén néhány gyerek tabletet vagy telefont nyomogat, amit a szüleitől kért el, néhányan az asztalnál ülnek, és nyomtatott feladatlapokba mélyednek. Kinn épp eláll a júliusi eső, hozza a szél a néhány méterre lévő Balaton szagát. Aztán egyszerre megelevenedik a gyereksereg: egy nyolc év körüli kisfiú csattogós papucsban futja körbe a termet, amikor látja, hogy a falra ragasztott papírlapot böngészem, és büszkén mutogatja, mennyi pontja van. Ekkor még hárman szaladnak oda, és visítva sorolják, ki mennyi pontot gyűjtött matekból. Egyikük méltatlankodva kérdi Misi bácsit, a tanárt, hogy ugyan mikor fogja már beírni a frissen szerzett pontjait.

A terem másik felében világtérkép fekszik a földön, fölé hajolva mutogatják, hol vannak az óceánok, hol van Amerika vagy Ukrajna, és hogy honnan jöttek. Néhány hónappal korábban, valamivel a háború kitörése után aprócska kárpátaljai falvakat hagytak hátra, és áprilisban érkeztek a fonyódi gyermeküdülőben berendezett menekülttáborba. Összesen hetvenen lehetnek, többségük gyerek; sokukat az iskola alig tanította meg írni-olvasni, és a velük érkezett, mintegy 20-22 felnőtt jelentős része is írástudatlan – mondja Harsányi Eszter, a Nestingplay Hungary társadalmi vállalkozás vezetője.

Fotó: Orsós Mihály

Ennek megváltoztatásán számos szervezet dolgozik közösen: a Nestingplay fejlesztő játékokat és programokat szervez, az SOS Gyermekfalvak pedig a Global Human Dignity Foundationnel közösen Legó-robot-programozást és matekot tanít a nyári szünetben, de igény szerint földrajzot és szövegértést is, sőt úszótanfolyamra íratja be a gyerekeket, és úszósapkát vesz nekik, ha arra van szükség. Július 17-től pedig 5 különböző egyhetes tábor kezdődött Miskolcon, ahol a „fonyódiakon” kívül nevelőszülőknél élő gyerekek és a környékbeli nehéz sorsú családok gyerekei tapasztalhatják meg, milyen egy igazi nyári tábor.

A leglentebb lévőket fejlesztik a legfentebb lévők hétköznapi eszközeivel 

A fonyódon táborozó gyerekek között van olyan, aki csak másfél-két évvel van lemaradva a kortársaihoz képest, és van köztük, aki leírva nem ismeri fel a saját nevét, és hadilábon áll az alap matematikai készségekkel – mondja  Daróczi Gábor, az alapvetően Máltán működő Global Human Dignity Foundation vezetője, és ezt mindenki más is megerősítette a helyszínen. Ez a civil szervezet nemrég jött létre, és Daróczi elmondása szerint alapvetően hátrányos helyzetű migráns gyerekeknek biztosít programozástanulási lehetőséget: „jelenleg az SOS Gyermekfalvak és partnereinek támogatásával egy tesztprogramot valósítunk meg, és azt tervezzük, hogy halmozottan hátrányos helyzetű, menekült és nevelőszülőknél élő gyerekeknek próbálunk a 21. században megkövetelt és mindenhol elvárt tudást átadni”.

A fonyódi gyermeküdülő udvarán játszó kárpátaljai menekült gyerekekFotó: Orsós Mihály

„Amit mi csinálunk, az az, hogy a leglentebb lévőket próbáljuk azokkal az eszközökkel fejleszteni, ami a legfentebb lévőknek hétköznapi.”

Daróczi szerint a Fonyódon lakó roma családok gyerekeinek – vélhetően a Kárpátalján a romáknak jutó alacsony színvonalú oktatás miatt – olyan szintű elmaradásaik vannak, ami szinte lehetetlenné teszi azt, hogy érdemlegesen, jól bekapcsolódjanak az oktatási rendszerbe, hiába járnak iskolába. Fonyódra érkezésük után a helyi óvoda az óvodásokat, az általános iskola az alsó tagozatosokat, Balatonboglár pedig a felső tagozatosokat fogadta. Ezért egész nyáron iskolai fejlesztést, szinten tartást és hiánypótlást célzó oktatási programokat végeznek velük, ehhez pedig a tortára habként jön a robotépítés és a programozás alapjai. „Erre a szintű lemaradásra nem voltunk felkészülve. Viszont vannak olyan programozási nyelvek, amelyeket az MIT kutatói azért fejlesztettek ki, és tettek ingyenesen elérhetővé bárki számára, hogy azokkal is el lehessen kezdeni dolgozni, akik csak egy kicsit tudnak írni-olvasni, és mondjuk a 20-as számkörben tájékozódnak. Ilyen például a Scratch” – mondja Daróczi.

Van olyan roma kislány, aki már a többi gyereknek programoz kvízt

A programban részt vevő egyik tanár, a korábban az ELTE Filozófia Intézetében dolgozó Mekis Péter szerint, aki elsősorban a gyerekek programozási készségeinek fejlesztéséért felelős, a Scratch fantasztikus eszköz. „A formákat és a mintákat ezek az írási és olvasási nehézségekkel küzdő gyerekek is felismerik, és így hamarabb alakul ki náluk az algoritmikus gondolkodás, mint hogy olvasni megtanulnának” – mondja, majd a gyerekekkel együtt megmutatja, milyen animált történeteket, egyszerű játékokat és kvízeket készítettek. 

Egy tízéves körüli kislány például már a többieknek készített kvízt a szövegértés gyakorlására; volt, aki a szerelmét hódította vissza az általa kreált animált történettel; és olyan is akadt, aki az állítólagosan a cigányok által ellopott orosz tankot használta inspirációnak. Érződött a háború és a menekült-lét hatása is: a gyerekek által kreált animációkban, történetekben, játékokban a hercegnők, autók és focimezek mellett előkerültek a tankok, az ukrán zászlók, de még Putyin és Zelenszkij is.

Scratch-ben programozott animáció Putyinnal és ZelenszkijjelFotó: Radó Nóra

Az oktatást viszont nem olyan egyszerű megoldani, ugyanis összesen két laptop jut az összes gyerekre. „Mindig úgy csináljuk, hogy a két oldalamon ül egy-egy gyerek, és így van egy kicsi sorban állás, de akinek nem jut gép, azt Misi bácsi foglalja le” – mondja Mekis. Daróczi a miskolci táborok idején is azzal foglalkozik majd, hogy végigkérdezze a nagy cégeket, van-e levetett laptopjuk, amit egy kis fejlesztés és rendberakás után tökéletesen lehetne alkalmazni arra, hogy gyerekek tanuljanak rajta. „Szeretnénk a nyár végéig elérni, hogy legalább egy kis laptop vagy tablet legyen minden gyereknél.”

Na és neked mennyi pontod van?

Az sem unatkozik, akinek épp nem jutott laptop – őket Orsós Mihály, vagyis Misi bácsi látja el feladattal. Az eredetileg Pécsett fizika, majd informatika szakon végzett, nyarait gyerekkorában a cigánytelepen, nagymamájánál töltő, roma származású Orsós már egyetemistaként az Alsószentmártoni Tanodában tanította számolni a nehéz sorsú gyerekeket. Ott úgy motiválták a tanulókat, hogy aki megcsinálta a házit, az mondjuk 30 petákot kapott. Plusz feladatért további plusz peták járt, később pedig ezekből a petákokból játékokra tudtak licitálni, a legértékesebb nyeremény például egy bicikli volt.

Matekfeladatok a táborlakóknakFotó: Radó Nóra

Orsós ezt a pontrendszert vitte el Fonyódra is. Vettek társasjátékot, pingpongütőt és hasonló, apróbb dolgokat, és a gyerekek ezekre tudnak licitálni a pontjaikból. „Nem kell odamennünk a gyerekekhez, hogy üljél már le velünk egy kicsit tanulni, ők jönnek oda, hogy nekik kell a pont. Volt egy nagyon jó sztori. A múlt héten volt egy gyerek, aki elsírta magát az első licitversenyen, mert csak 150 pontja volt, és azok a gyerekek, akik sokkal többet gyűjtöttek, mindig magasabbra verték fel az árat, ő pedig nem tudott sikeresen licitálni. Na ő ezen a héten már 900 pontnál jár, neki van a legtöbb pontja. Szerintem nagyon sok mindent tanult ebből, és nem csak a matek- és egyéb feladatlapokra gondolok” – mondja Orsós.

Bár ők viszonylag kevés időt töltenek a gyerekekkel Fonyódon, Darócziék felvetették az épületet fenntartó fővárosi önkormányzatnak, hogy vonjanak be gyógypedagógusokat és gyakorló pedagógusokat is. Ők veszik majd át a stafétát a Global Human Dignity Foundationtől. Ebben a programban még nagyon aktív szerepet vállal a tábor egyik vezetője is, a Nestingplay színeiben dolgozó Nagy Erzsébet Emese, Erzsó is, aki saját szervezetén, a Működők Egyesületén keresztül pályázott forrásra a pedagógusok meghívásához, de a Nestingplay saját fejlesztési programjait is becsempészik a táborlakók mindennapjaiba.

LEGO-robot építése és programozása Peti bácsivalFotó: Radó Nóra

Rögös magyar ellátórendszer

A Szabolcs megyéből származó Nagy Erzsébet Emese, aki a Partners Hungary Alapítvány roma mediátora, a háború kitörése után röviddel az ukrán-magyar határon önkénteskedett áprilistól kezdve, szinte a tábor megalakulása óta pedig a fonyódi tábor egyik vezetője. Vele van 18 éves lánya, Jázmin is, hogy „kialakuljon benne az empatikus, együttérző, segíteni akaró szemlélet, és lássa az életnek azt az oldalát is, amikor nehézségek vannak az emberek életében”. 

Nehézségből márpedig nincs hiány a menekülttáborban, a felnőttek közül a többségnek komoly nehézségei vannak az adminisztrációval, a menekültstátuszt és a hivatalos ügyeket Harsányi intézte nekik. Bár munkát találni viszonylag egyszerű volt, mivel szezonális munkák a szőlőben vagy építkezéseken ilyenkor bőven vannak, Harsányi szerint még a munkaerőhiánnyal küzdő balatoni térségben is előfordult olyan eset, hogy az étterem nem vette fel az általuk ajánlott kézilányt, mert „a vendégek belátnak a konyhába”. 

„Ami nehézséget okozott és okoz még a mai napig is, az a mi ellátórendszerünk. Ugye Magyarország nem volt rá felkészülve, hogy itt lesz egy háború a szomszédos országban, és nekünk mindenféle dolgokat kell intézni" – mondja Nagy. Akiket elhelyeztek dolgozni, azoknak az adószámot gyakorlatilag azonnal meg tudták szerezni, de valakinek már több mint egy hónapja igényeltek TAJ-számot, és még mindig nem kapták meg. „A munkáltatók részéről volt még az a dilemma, hogy nem tudták, kinek mit kell csinálni. Mentek a kormányablakba, onnan küldték őket egyik helyről a másikba, az ellátórendszer is csak kapkodta a fejét. Emiatt csúszott az egész folyamat, csúsztak a kifizetések is. Ebből voltak feszültségek”.

Spórolnak és terveznek 

A gyerekeket viszont a táborvezető szerint a szülők olyan erővel tolják az iskolába, hogy öröm nézni. Szinte lezavarják őket az órákra, ha nem akarnak menni. Nagy szerint „a szülők nagyon örülnek annak, hogy magyarországi iskolába járnak. Annyira, mintha az én gyerekem elmenne Londonba. Mindent akarnak. Még akarnak fejlődni, akarják fejleszteni a gyerekeiket, látják ennek a lehetőségét és nagyon örülnek neki.”

Harsányiék igyekeznek arra is felkészíteni a táborlakókat, hogy mi lesz, ha esetleg megszűnik a tábor. Nekik szeptember közepéig van az üzemeltetésre szerződésük, de már dolgoznak a hosszabbításon, és a tervek szerint a háború végéig tartják fenn a létesítményt, azt azonban senki nem tudja, még meddig tart a konfliktus. „Nincs olyan szülő, aki ne dolgozna, és mindenkinek lehetősége van arra, hogy elkezdjen tervezni és spórolni arra az időre, hogy ha itt azt mondják, hogy egy hónap múlva ki kell költözni, akkor legyen pénzük arra, hogy elinduljanak egy más irányba” – mondja a táborvezető. – Ez nagyon nehéz, mert soha nem volt ilyen az életükben, egyik napról a másikra éltek. Nagyon nehéz, apró lépésekben tudunk haladni, de van eredménye, van, aki már autót vett.”

Scratch-ben kvízeket készítő lányokFotó: Radó Nóra

Menni vagy maradni? 

Mivel mindenben óriási a bizonytalanság, a táborlakóknak és a civil szervezeteknek egyaránt nehéz előre gondolkodni. Ebben a kiszámíthatatlan helyzetben Daróczi középtávú terve az, hogy azok a gyerekek, akikkel együtt dolgoznak, belátható időn – néhány hónapon – belül alkalmasak legyenek arra, hogy távoktatásban tanuljanak sokféle dolgot, például angolt. Sőt, akár olyan szoftverek használatát, oktatóprogramok ismeretét is elsajátítsák, amelyekkel önállóan is tudnak haladni és tanulni. „A lényeg az, hogy a digitális írástudást elsajátítsák, ami szerintem a jövőben egy olyan készség lesz, mint a jó kommunikáció, a helyesírás vagy a számolási készség, minden területen szükség lesz majd rá” – mondja. Ehhez igyekeznek legalább az év végéig kihúzni a programot, és ha sikerül forrásokat szerezni, akár tovább is.

Nagy szerint az idő múlásával egyre kevesebben mennének vissza Ukrajnába. „Most még van honvágyuk, de akik ezelőtt két hónappal határozottan mondták nekem, hogy nekik ott a hazájuk, ott a házuk, ott az életük, ők soha nem akarják hagyni, és nagyon hiányzik nekik, azok napok óta szinte sírva mondják, hogy már soha nem tudnak hazamenni. Eladják a házukat, ha még épségben lesz, és megpróbálnak itt új életet kezdeni Magyarországon, elsősorban a nyelv biztonsága miatt.”

Harsányi borúsabban látja a helyzetet. „A nyomasztó az, hogy nem tudom, mennyi értelme van annak, amit csinálunk. Mert ha elengedjük őket, akkor pontosan oda fognak visszamenni, ahonnét jöttek, és persze érdekes lenne utánkövetéssel megnézni, hogyan alakul majd a sorsuk. Ők ugye most már 5 hónapja vannak itt, valószínűleg még itt lesznek egy darabig, de nem tudni, visszamennek-e vagy maradnak, és kérdés, hogy számít-e ez annyit ezeknek az embereknek, ezeknek a gyerekeknek az életében, hogy egy olyan löketet adjon nekik, hogy ki tudjanak törni ebből a nyomorból. Én bevallom, szkeptikus vagyok.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: