A fiatal munkanélkülieket támogató EU-s program akár jó is lehetne – kár, hogy a magyar munkaadók ezt is elügyeskedik
Az a fiatal, aki rögtön az iskolapad elhagyása után munkanélkülivé válik, még 10-15 év múlva is kevesebb bérért, kevesebb órában, rosszabb minőségű munkákat fog elvégezni olyan munkahelyeken, ahol maga a munka sem biztos, hogy sokáig fog tartani. „Más szóval az iskolából a munkába való átmenet során szerzett negatív tapasztalatok hosszútávú negatív hatással lehetnek a fiatalok karrierjére” – írják a Budapest Intézet kutatói, Krekó Judit, Munkácsy Balázs, Csillag Márton és Scharle Ágota nemrég megjelent angol nyelvű tanulmányukban.
Pár évvel a 2008-as gazdasági világválság után az EU reagált is a problémára: 2013 áprilisában az uniós tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy ifjúsági garancia programok létrehozásával biztosítják a fiatalok sikeres munkába állását. Ez azt jelentette, hogy a 25 év alatti fiataloknak az iskola elhagyását vagy a munkahelyük elvesztését követő négy hónapon belül találtak az iskolai végzettségüknek és tapasztalatuknak megfelelő jó minőségű munkát, vagy gyakorlati képzés és továbbképzés révén szerezhették meg a jövőbeli elhelyezkedéshez szükséges képzettséget, készségeket és tapasztalatokat. Az unió egyik sikersztorijaként számontartott program egyrészt javítani tudta az iskolából a munka világába való átmenetet, másrészt támogatta a fiatalok foglalkoztatását.
Az ötletet az ausztriai és finnországi tapasztalatok adták, amik azt mutatták, hogy a fiatalok iskolából a munkába való átmenetbe való befektetése jól tud megtérülni: a legtöbbjüknek sikerült a regisztrációtól számított három hónapon belül munkát, szakmai gyakorlatot vagy továbbképzést találni. A programot 2020-tól a covid okozta válság mérséklésére, megerősített ifjúsági garancia program néven folytatják; ebbe már 30 éves korig lehet jelentkezni. Az egyik leglényegesebb változást a kiszolgáltatott helyzetben lévő, például etnikai kisebbségekhez tartozó vagy fogyatékossággal élő fiatalok bevonása jelenti, akiket a tagállamok az előző programszakaszban eddig több okból sem tudtak igazán elérni.
„A foglalkoztatási bértámogatások nagyon régóta léteznek Magyarországon is – mondta a Qubitnek Csillag Márton munkagazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója, a tanulmány egyik szerzője. – Már a 90-es években adtak ilyen támogatást a munkáltatóknak, de hagyományosan kevés munkanélkülinek. A korábbi programokban, de elvileg az ifjúsági garancia programban is léteznek különböző hosszúságú bértámogatások. Még most is van olyan, hogy akár nyolc vagy tizenkét hónapig fizeti az állam a teljes munkaerőköltség 50-80 százalékát, cserébe viszont még másfélszer annyi ideig kell foglalkoztatni azt az embert, aki után a támogatást kapja a munkaadó. Ehhez képest a magyar ifjúsági garancia egyik legnépszerűbb programja a 90 napos munkatapasztalat-szerzés, amit egyébként a tanulmányunk is vizsgál, és ami rövid időre, maximum három hónapra szól, de utána semmilyen kötelezettsége nincs a munkáltatónak, három hónap után minden további nélkül el is bocsáthatja a fiatalt”.
Kockázat nélkül ki lehet próbálni, hogy mire képesek a munkatapasztalat nélküli fiatalok
Hogy mi értelme ennek az egésznek? Egyrészt a munkáltatók kockázat nélkül kipróbálhatják, hogy mire képesek a munkatapasztalat nélküli fiatalok, másrészt a résztvevők olyan készségekre tehetnek szert, amelyeket hasznosítani tudnak akár ugyanannál a munkáltatónál, ahol a támogatást kapták, akár új munkahely keresésekor. „A rövid távú támogatások nem feltétlenül teszik lehetővé a szakmai készségek nagymértékű fejlesztését, de növelhetik a munkamotivációt, és segíthetnek a fiataloknak a munkahelyi viselkedés vagy más soft készségek elsajátításában” – írja a tanulmány.
„Három hónap alatt sokat nem lehet tanulni, de meg tudja mutatni a fiatal, hogy fel tud kelni reggel hétkor és be tud menni fél nyolcra, végig tudja dolgozni a műszakot, és megcsinálja, amit kérnek tőle. Lehet, hogy alacsony az iskolai végzettsége, de meg tudja mutatni a benne lévő motivációt. Ez lenne a program lényege” – mondta a programról Csillag.
A munkagazdász szerint a programok résztvevői „nem feltétlenül a leghátrányosabb helyzetűek; vannak közöttük érettségizett munkanélküliek is, de közös bennük, hogy kevés munkatapasztalatuk van, vagy egyáltalán nincs. A munkáltató részéről lehet abban logika, hogy felveszi a tapasztalat nélküli, esetleg alacsony iskolai végzettségű fiatalokat, és ebben a három hónapban leteszteli, hogy egyáltalán megvannak-e azok az alapkészségeik, amik alapján esetleg a jövőben fordít rájuk pénzt, és tovább képezi őket. Akinek nulla végzettsége van, azt leginkább az iskolapadba kéne visszaküldeni, de aki például szakiskolai végzettséget szerzett, elvben rendelkezik olyan tudással, amivel fel lehet venni. Ez a munkáltatónak sem kockázatos, mert az állam megfinanszírozza a fiatalok próbaidejét, ők pedig meg tudják keresni a minimálbért. Szóval mindenki jól jár.”
A program leginkább a képzetlen, de jó készségekkel bíró fiatalokon segített
A kutatás alapján az látszik, hogy a 90 napos programban való részvétel javította a fiatalok munkaerőpiaci eredményeit: a program utáni fél évben 13-20 nappal több időt töltöttek munkában és valamennyivel többet kerestek az elsődleges munkapiacon, mint az azonos végzettségű és hátterű, de csak közmunkaprogramban résztvevő fiatalok. Ez a pozitív hatás ugyanakkor egy év alatt elhalványul – összegzi a tanulmány a kutatás eredményeit. „Azt találtuk, hogy a program a legnagyobb hatást azokra a résztvevőkre gyakorolta, akik nagyon alacsony iskolai végzettséggel rendelkeztek, de viszonylag magas pontszámot értek el az iskolai kompetenciaméréseken. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a cégek inkább megtartják a jobb készségekkel rendelkezőket, még akkor is, ha csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek” – áll a tanulményban.
„Míg a magasabb iskolai végzettségűeknél az iskolai kompetenciaeredményeknek nem volt abban szerepük, hogy kit és milyen eséllyel foglalkoztatnak tovább, az alacsony iskolai végzettségűeknél ez már számított, és a relatíve magasabb kompetenciaeredményekkel rendelkező és tovább foglalkoztatott fiataloknál a munkáltatók is értékelték azokat a készségeket, amiket mi a fiatalok kompetencia-pontszámaiban láttunk” – mondta Csillag.
Sokan vendéglátós vagy szezonális munkára keresték a támogatott fiatalokat
„Azért azt lehetett sejteni, hogy olyan fiatalokat is kipróbáltak a munkáltatók, akiket valószínűleg amúgy is felvettek volna, különösen az érettségizettek köréből, de így az állam most kifizette a próbaidőt – válaszolta Csillag arra a kérdésre, hogy nálunk miként valósult meg az ifjúsági garancia program. – Arra azért odafigyeltek a helyi munkaügyi központok is, hogy egy-egy cég ne cserélgethesse három havonta a bértámogatott fiatalokat, és így biztosítsa magának folyamatosan az ingyen munkaerőt; azt viszont láttuk, hogy tipikusan vendéglátói vagy szezonális munkákra vették fel az uniós pénzből támogatott fiatalokat, így fedezve a rövid távú munka költségeit.”
A program vége után néhány hónappal még azoknak a negyede is közmunkás vagy alkalmi munkás lett, akik a támogatott időszak után legalább egy hónapig az első munkáltatónál maradtak. Voltak olyan munkaadók is, akik a munkatapasztalatot támogató program kifutása után a bérek csökkentésével vagy a munkaidő csökkentésével faragták le a költségeiket – derül ki a tanulmány eredményeinek összegzéséből.
Az ifjúsági garanciaprogramot is átjárta a munkaalapú társadalom szelleme
Az egyes országok szabadon dönthettek arról, hogy az első négy hónapra, a fiatalokat a munkára felkészítő szakaszra vagy inkább az utána jövő foglalkoztatási bértámogatásra fordítják az uniós forrásokat. „Magyarország azt választotta, hogy az előkészítő szakaszra alig szán pénzt, és a fiatalokat nagyon gyorsan képzésbe vagy foglalkoztatásba helyezi. Az egyetlen elem, ami nálunk is szerepelt, az ifjúsági garancia mentorok felfogadása volt – ők általában civil szervezetek munkatársai voltak, akik legalább láttak már közelről hátrányos helyzetű fiatalt. De mivel a pénz nagy részét nem erre az előkészítő fázisra költöttél, hanem a második fázisra, a mentoroknak sem maradt sok lehetőségük. Leginkább biztatták a fiatalt, hogy ne hagyja abba, ne morzsolódjon le már az elején, és igyekeztek megoldást találni a felmerülő problémákra, például arra, hogy valakinek nincs pénze buszra, hogy eljusson a tanfolyamra. Ráadásul nem is volt elég mentor ahhoz, hogy egy-egy fiatallal átfogóan tudjanak foglalkozni” – mondta Csillag.
A legszegényebb és legkevésbé iskolázott fiatalok ebben a programban sem kellettek
A magyar program megvalósulásának egyik elszalasztott lehetősége, hogy az alacsony iskolai végzettségűekhez képest az iskolázottabb és jobb hátterű munkanélküli fiatalok kerültek be nagyobb eséllyel az ifjúsági garancia programokba, pedig az ifjúsági garancia egyik alapelve szerint a hátrányosabb helyzetben lévő fiatalokat kellett volna előnyben részesíteni. Holott a program, olvasható a tanulmányban, ugyanannyira hatásosnak bizonyult az alacsony iskolai végzettségűek, mint a magasabban képzettek számára, és semmi nem szólt amellett, hogy az érettségizetteket vagy legalább szakiskolai végzettséggel rendelkezőket helyezzék a kiválasztásnál az előtérbe – nyugodtan kaphattak volna jóval több esélyt az iskolázatlan fiatalok is. Ráadásul, olvasható a tanulmányban, a magyar helyzetben a programnak elvben arra is megvolt a lehetősége, hogy a romákkal szembeni előítéletek ellen is fellépjen, és csökkentse a romák munkaerőpiaci diszrkiminációját.
„Azért a közmunka furcsa stichet ad az egésznek. Kap egy csomó pénzt Magyarország arra, hogy a fiataloknak mindenféle programot indítson, ugyanakkor a célcsoport jó része mindeközben közmunkát végez, holott a közmunkának végső menedéknek kellene lennie" - mondta Csillag arról, hogy az ifjúsági garancia program nálunk 2016-2017-re futott fel, ami épp egybeesett a közmunkaprogram felfutásával. Mivel a tanköteles kort az Orbán-kormány 16 évre szállította le, sok, az iskolapadból lemorzsolódott fiatal egyenesen a közmunkaprogramokban landolt, ahol jóval kevesebb pénzt, a minimálbér kb. 60 százalékát, az úgynevezett közmunkás minimálbért lehetett csak keresni, míg a garancia programban legalább a minimálbért. Épp ezért egy idő után bevezették, hogy egy fiatal nem kerülhet közvetlenül a közmunkaprogramba, csak akkor, ha már minden más lehetőséget kimerítettek. „Azoknak a munkaügyi központosoknak, akikkel én interjúztam, az volt az egyik legfontosabb feladatuk, hogy elmagyarázzák a fiataloknak, hogy a közmunkánál van jobb megoldás, és rábeszéljék őket arra, hogy próbáljanak ki valamit az ifjúsági garancián belül” – mondta Csillag.
A nehezebb esetekkel senkinek nincs kedve foglalkozni
A munkaügyi hivatalok nincsenek felkészülve arra, hogy miként kell a fiatalokkal kommunikálni, hogyan kell őket megszólítani, mi érdekli őket, és ez különösen igaz a hátrányos helyzetű, sokszor kallódó fiatalokat. „Ez a kezdet kezdetétől szinte minden országban nehézség volt. A fiataloknak egy csomó más problémájuk is van, a munkaügyi központok gyakran nincsenek felkészülve arra, hogy az iskolarendszer hibáit és hiányosságait megoldják, és azokat a fiatalokat, akikkel az iskolarendszer nem tudott mit kezdeni, most ők fejlesszék. De ahhoz sincsenek hozzászokva, hogy együtt kellene dolgozniuk szociális és egészségügyi szolgáltatókkal, miközben nekik négy hónapon belül épkézláb ajánlatot kell adni. Vannak olyan fiatalok, akik alig tudnak írni-olvasni. Küldjék vissza őket abba az iskolába, ahol nem tanultak meg írni, olvasni? Ez nagyon komplex probléma. Az ifjúsági garancia hazai eszköztárában nem szerepeltek az alapvető készségek fejlesztésére irányuló képzések, holott sok fiatalnak mindenekelőtt erre lett volna szüksége” – mondta Csillag.
Csillag állítása szerint a programban elég pénz volt ahhoz, hogy aki akart, részt tudott benne venni. A munkaadók viszont próbáltak szelektálni a nekik legmegfelelőbbek közül. „Mi következik abból, hogy van egy csomó elköltendő pénz, amit viszonylag záros határidőn belül kell elkölteni? – tette fel a kérdést a munkagazdász. – Hát az, hogy nem fogják kiválasztani a leghátrányosabb helyzetű fiatalokat, mert nyilván sokkal egyszerűbb megoldani a problémát azokkal, akik jobb helyzetben vannak és magasabb a képzettségük. De ez nem a munkaügyi rendszerben dolgozó emberek személyes hibája. Nincs a rendszerbe beépítve semmi olyan, ami arra ösztönözné a program bármelyik szereplőjét, sem a munkaügyiseket, sem a munkáltatókat, hogy a nehezebb esetekkel is foglalkozzanak.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: